Borsody László, az elfeledett magyar géniusz

Szathmáry István

2017. október 29., vasárnap 14:43

Nem biztos, hogy Borsody László neve ismerősen cseng a szélesebb közvélemény előtt; akár azt is mondhatnánk, a pályafutása alatt 18 olimpiai és világbajnokot, 15 Európa-bajnokot, nyolc katonatiszti Európa-bajnokot, 103 magyar bajnokot nevelő honvéd őrnagy, a Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár- és Vívómesterképző Intézet egykori fővívómestere szinte eltűnt a hazai közemlékezetből. Az utókor közönye talán nem is személyének, hanem az általa képviselt értékrendnek és a hazai vívásoktatás elmúlt bő százesztendős belső harcainak, átalakulásának köszönhető.

Borsody László pályájának kezdete egybeesik a nemzetünknek hírt és dicsőséget hozó régi magyar vívóiskola háttérbe szorulásával, amely átadta helyét a könnyű karddal küzdő új olasz stílusnak. Az ő és néhány pályatársa munkássága, a katonai vívás művelése szembement ezzel a nagyfokú hivatalos támogatást élvező folyamattal. Ráadásul Borsody László hivatásos katonatiszt is volt, e pálya későbbi megítélésének pedig nem kedveztek az elmúlt évszázad politikai, történelmi fordulatai.

A későbbi fővívómester 1878-ban a Pest megyei Farmoson született Pfeffer Béla néven, Pfeffer Samu és Fuchs Róza kiskereskedők gyermekeként. Kezdettől fogva a katonai pályának szentelte életét, de családja szegénysége miatt nem végezhette el a tiszti iskolát, élete egyik nagy fordulatáig, az uralkodóval való személyes találkozásáig csak altiszti rangig sikerült eljutnia. 1898-ban vezényelték a Bécsújhelyi Katonai Akadémia Katonai Vívó- és Tornatanári Intézetébe, s az ott tanultak egész későbbi életét meghatározták.

 

 Tiszti karrierje igen rendhagyóan indult, mivel egyik alkalommal Ferenc József előtt kellett vívnia, és a látottaktól, Borsody zseniális fegyverkezelésétől megdöbbent uralkodó személyesen nevezte ki hadnaggyá. Ahogy egész élete rendkívüli volt, az arany kardbojtot is szokatlan módon, békeidőben, fegyverrel a kézben érdemelte ki. De fegyverét, a pengét puskára cserélve századparancsnokként is sikeresen állt helyt az első világháború orosz frontján.

1900 és 1925 között a Ludovika Akadémián, majd 1926 és 1936 között a Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár- és Vívómesterképző Intézetben oktatott, miközben ő lett a modern magyar kardvívás egyik megalapozója. Egyben létrehozója volt a róla elnevezett iskolának, a világhírre emelkedett Borsody-rendszernek is. A rá jellemző katonai logikával a sok támadó-védő mozdulat rengeteg kombinációját egységes rendszerbe foglalta, ugyanakkor bőven merített a hagyományos magyar harcmodor szükség esetén kitérő, majd újra támadó szelleméből. Ízig-vérig katona: a hadsereg volt a családja és a vívópást az otthona.

Máday Norbert, jelen kötet szerzője szerint Borsody egész életét vagyontalan emberként élte le, hét lakcíméből öt bérlakás, kettő a Ludovika épületében lévő szolgálati lakás volt. 1936-ban vonult nyugdíjba, s ahogy a korabeli sajtó megdöbbenéssel tudatta, 1939. január 25-én déli 12 órakor szolgálati fegyverével saját kezűleg vetett véget életének. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra a római katolikus egyház szertartása szerint. Végzetes döntésének oka örökre rejtve maradt, valószínűleg felőrlődött több embernek is elég terhet jelentő, nehéz származással indult, mozgalmas életének súlya alatt.

Könyvesház hírlevél

Minden, ami könyv. A Magyar Nemzet könyv témájú esszéi, kritikái, interjúi heti egyszer e-mailen.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Máday sportemberként és sikeres vállalkozóként hosszú ideje fekteti energiáit és használja fel lehetőségeit Borsody László és a hagyományos magyar katonai vívás még menthető emlékeinek feltárásába, megmentésébe és közkinccsé tételébe. A huszonnegyedik órában sikerült a Borsody-iskola még élő kevés képviselőjétől átvennie a mester rájuk hagyományozott tudását, s erre alapozva indította el a ma már itthon is, külföldön is elismert, érdeklődéstől kísért, a katonai vívást művelő szablyavívóiskola-hálózatot.

A szerző a gyakorlati tevékenység mellett fogott bele a Borsody László életéről és munkásságáról szóló, nagy lélegzetű kötetébe is, amelyet várhatóan követ majd az egykori vívómester hagyatékának, tanítványai életútjának ismertetése. A Borsody László, a géniusz című kötet szép kivitelben, bő négyszáz oldalon, több száz fekete-fehér és színes fotóval állítja elénk a vívómester pályájának bemutatása mellett az elmúlt bő évszázad hazai vívóvilágának életét is. A szikár életrajzi adatok puszta közlése mellett korabeli híradások, anekdoták, a pályatársak visszaemlékezései is segítenek hús-vér alakká formálni a kényszerű ismeretlenség homályába süllyesztett Borsody őrnagy alakját.

Ugyanakkor a kötet nem csak róla szól: a pályatársak, ellenfelek széles tablóján kívül nagy teret szentel a Monarchia és a két háború közti Magyarország vívóélete bemutatásának is. Minket, magyarokat időnként próbálnak ahhoz szoktatni, hogy „merjünk kicsik lenni”. Nos, ez a könyv kifejezetten ennek ellenkezőjéről szól! Máday Norbert külön hangsúlyt helyez munkájában annak a ma csupán kevesek által ismert ténynek a bemutatására, hogy volt idő, amikor többek között a magyar kardnak köszönhetően (itt nem a kalandozások ködbe vesző korára gondolunk, hanem arra az időre, amikor Trianon után a levert, megalázott Magyarországra jártak vívóleckékre a győztesek) hazánk nemzetközi elismerést vívott ki magának ezen a területen is. Máday Norbert nem csak szakembereknek, vívóknak szóló, alapos és bőséges ismeretet hordozó munkája most mérföldkő lehet a múltunk méltatlanul feledésre ítélt, büszkeségre ösztönző értékeinek megismeréséhez vezető úton.

(Máday Norbert: Borsody László, a géniusz. Kungfu-Tex Kft., Kecskemét, 2017. Ármegjelölés nélkül)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.28.

A szerkesztők ajánlják