Hengerkalaphoz is hasonlították a Parlamentet

2016. november 3., csütörtök 17:21

Remek összefoglaló kötetet jelentetett meg az Országgyűlés Hivatala a Ház sorsának kezdeteiről.

Zavaros pályázatok, folyamatosan növekvő költségek és kemény sajtókritika – e szavak nem egy Mészáros Lőrinc-féle közbeszerzéssel, hanem az Országház építésével kapcsolatosak. Az Országgyűlés Hivatala régi adósságát törlesztve komoly könyvsorozatokat indított a Parlament történetéről, e kötetek egyike a remekül sikerült Az Országház építéstörténete. Andrássy Dorottya – aki a Magyar Nemzeti Levéltár történelmi portálján, az Archívneten is publikált már a témában korábban – 64 oldalban szedte össze, mit érdemes tudni az Országház keletkezéséről.

Alapvetően közismert tényeket vett sorra a szerző a füzetkében, ám sikerült fogyasztható mennyiségben és formában a közönség elé tárni. Kiderül Az Országház építéstörténetéből, hogy merre ülésezett a törvényhozás, amíg végleg rá nem jöttek, hogy szüksége van a Magyar Királyságnak egy önálló és állandó parlamentre, amely minden szempontból megfelel az elvárásoknak. Végül 1880. november 6-án nyújtotta be Tisza Kálmán miniszterelnök azt a törvényjavaslatot, amely az állandó országház építéséről szól. Két év múlva írták ki a tervpályázatot, amelyen külföldi építészek is nagy számban indultak. Összesen húszan pályáztak, egyikük azonban nem tudta határidőig elküldeni az anyagát. A gazdagon illusztrált kötet a pályázatok közül többet részletesebben be is mutat, így látszik az is, milyen szép épületeket képzeltek el a Duna partjára az építészek.

 
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet
 

Végül – mint ismeretes – Steindl Imre pályázata győzött, de nem elégedtek meg teljesen a tervével, megbízásos úton kellett átszabnia az érintett parlamenti bizottság javaslatai alapján. A kötetből kiderül, hogy Steindl eredetileg a Duna nyomvonalával párhuzamosan építette volna meg a Parlamentet, lett volna egy törés az épületben, amelyet alacsonyabbnak, kisebbnek álmodott meg, valamint a kupola is más jellegű lett volna. Rengeteg változtatást eszközöltek a terveken, így valósulhatott meg a ma ismert küllemű Országház.

 

Reformkori „fikakultúra”

Érdemes egy pillanatra elidőzni Az Országház építéstörténete által szemlézett korabeli sajtócikkeken. Úgy fest, hogy a korabeli publikum is szenvedett a megosztottságtól, már akkor is dívott a „fikakultúra”. Steindl tervéről például megjelent ez a Budapesti Hírlap 1884. március 19-ei számában:

„[…] úgy fog a góth épület a nevető, derült városhoz illeni, mint a polgári öltözethez a sisak, vagy a magyar díszruhához a hengerkalap”.

A hónap közepén a folyamatosan növekvő költségek miatt aggódtak. „Hogy nekünk mért éppen gót kell, amely e célra ezer alkalmatlansággal jár, költségre nézve minden egyeben tul tesz, és nálunk semmit sem reprezentál: ezt jó volna kitalálni. Az végre is nem elég, hogy Bécsben azt csinálták.” Hó végén viszont már azt írták, hogy „magyar stil nincs”, ezért kellett a gótikus és reneszánsz stílus között választani.

A Fővárosi Lapok 1883. május 5-én azt írta, hogy Steindl gótikus stílusú épületet tervezett,

„nem is gondolva arra, hogy egyik-másik szittya-melegvérű honatyánk pattogása tulajdonképpen milyen különösen is hangzanék a góth boltozatok komor száraz monumentalitása alól”.

Ugyanezen év április 29-én a Vasárnapi Újság azt taglalta, hogy rosszul írták ki a pályázatot, amelynek feltételeit lehetetlen volt teljesíteni teljes mértékben. Nem csoda, hogy Steindl tervét is sok-sok ponton kellett módosítani. A kötetben szereplő grafikákból az is kiderül, pontosan mi a különbség az eredeti és végleges tervek között.

Így ömlött a vér a Parlamentben

Alig tizenöt éve épült fel a Parlament, az erőtől duzzadó dualista Magyarország jelképe, amikor a tanácskormány vörös terroristái birtokukba vették, és a kommunista diktatúra félelmetes erőszakszervezetének központjává tették. A pincében kínzott áldozatok sikolya még a közeli terekre is kihallatszott. Részletek itt.

Nagyon sokáig épült

1885. október 12-én ejtették az első kapavágást a fővárosi Tömő téren, 1887-re végeztek a betonalapozással. Az alapkövet – egy 160 mázsás tömböt – Bibel János kőbányatulaj ajándékozta az Országháznak, amelyen 1890-ben kezdtek dolgozni a kőfaragók. A millenniumi ünnepségek évére már lebonthatták a külső állványokat, és a belső tereket építhették a kivitelezők.

A belső munkák 1902 októberéig zajlottak, ekkor tarthatta első ülését a képviselőház az épületben, ám nem ünnepeltek, mert az augusztusban elhunyt Steindl Imrére emlékeztek. A teljes díszítéssel 1904-re készültek el, ekkor lehetett befejezettnek tekinteni az Országházat. Az építkezésen átlagosan ezer ember dolgozott egyszerre. A folyamatról remek korabeli fotókat láthatunk a kötetben, amely tételesen listázza azokat a szakembereket is, akik a különféle területeken dolgoztak a Házon.

Az Országház építéstörténete összességében remekül sikerült: kompakt, tömör összefoglaló lett, amely minden tekintetben megfelel a mai kor elvárásainak. A nem túl hosszú, közérthető szöveget gazdagon illusztrálták archív felvételekkel, tervrajzokkal és infografikákkal egyaránt, így a téma iránt érdeklődők számára lebilincselő olvasmány lehet.

Andrássy Dorottya: Az Országház építéstörténete. Országházi séták sorozat. Országgyűlés Hivatala, 2016.

A könyv, amitől beindulnak a politológusok

Megjelent a Parliament című csodaszép holland kötet, mi már át is lapoztuk. A politológusokon kívül az építészet és a minimalizmus kedvelőinek is nagyon tetszik majd – egyedül borsos ára rettentheti el az embert megvásárlásától. Részletek itt.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztők ajánlják

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.