Kulcsra zárt életek

2017. április 30., vasárnap 15:50, frissítve: vasárnap 21:06

Párizsban járt egyetemre Mikołaj Lozinski – áll a Regény hátoldalán –, és a Sorbonne diákjaként egy vak pszichológusnőnél dolgozott asszisztensként. Az idős hölgy, aki Jacques Lacan tanítványa volt, négyszer is elmeséltette vele családja történetét. Nem szenilitásból, csupán rá akarta vezetni a fiatalembert, hogy gondolkozzon el a családján. Egy ifjú lengyel Franciaországban és egy vak bölcs; körvonalazódik az előzetes elvárás, ám a családon kívül semmi a körülményekről, Párizsról, a vélhetően roppant izgalmas karakterű pszichológusnőről. Majd még egyszer nekikezdve a könyvnek leesik a tantusz, nem kell négyszer elolvasni. E három generáció lélektani konfliktusainak kusza családi szálai emlékeztetnek a sajátunkra, akár kissé didaktikusan is, már-már abban a bizonyos lélekelemző kanapéban érezhetjük magunkat, s megfeleltetjük a nevek mellőzésével előtérbe állított családi funkciókat. Ugyanakkor éppen az a sajátos megoldás teremti meg azt a distanciát, amellyel a pszichoanalízistől jutunk el az irodalmi szövegig, hogy a fejezetek közé ékelődő fekete lapokon a magukat olvasó családtagok primer, sokszor tiltó reflexióit látjuk.

A szerző tíz éve, szintén az Európánál megjelent Reisefieber című regénye az anya-fiú kapcsolatot, illetve annak derékba törését emelte ki. E második, a Regény, melyre jobban illik eredeti címe, Ksiazka, vagyis Könyv, családregény helyett történetek füzére, melyekben az egyes fejezetek a családtagok identitásáról informáló hétköznapi tárgyakat helyezik előtérbe, a második világháború utáni redukált világ elemeit – amikor „hat kartondobozban és két bőröndben az egész élet” elfér –, nélkülözve az azon túli hagyományból származhatókat. Zsidó családról van ugyan szó, és egyes címekből (A hajnyíró gép, A szemüveg, A csomagok) asszociálhatnánk Auschwitzra, de itt sokkal inkább van szó magáról az emberről. Ezt jelzi az első cím, A fiók és amellyel bezárjuk belső fiókjainkat, A kulcsok. Utóbbi elejét más fordításban már olvashattuk 2012-ben a Tiszatájban. E negyven oldalt egy év alatt írta meg a szerző. Ez áll a legbelső lapokon, a történetek központjában, de a könyv fedelén látható kulcsok is azt jelzik, ez a nyitja a Regénynek. Nagyapa halála után kerülnek elő a kulcsai, amelyekkel bezárta az élete terheivel telt – utólag feltáruló – szobákat, fiókokat. Olyan kulcsok ezek, mint legtöbbünkéi, ott függnek valahol Szent Péter és a Kékszakállú kulcsai között. 

Mikołaj Lozinski: Regény. Ford.: Éles Márta. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016. 2490 forint

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.04.22.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztők ajánlják

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.