„Mint egy vigéc” – Térey János esszéje Móricz naplójáról

Megjelent Móricz Zsigmond naplójának harmadik kötete

2017. január 16., hétfő 12:58, frissítve: hétfő 13:00

Móricz naplójának harmadik kötete az ötven fölötti, rendkívül népszerű és sikeres, ám szellemileg egyre magányosabb írót mutatja be, akinek – neje szerint – egy farka van meg egy ceruzája, előbbi mindig áll, utóbbi mindig kész jegyezni.

Van Móricz Zsigmondnak egy mészkő szobra Debrecenben. Ül, kezében papír és ceruza, jegyzetel. A rokon lélek és barát Medgyessy Ferenc alkotása. Nem tökéletes mű, de nagyjából hűnek mondanánk, ha azt kérdezné valaki, mennyire követi az író vonásait. „Vastag vagyok, nagy fejem van, egy nagy hasú debreceni cívis, akiről virít az egészség.” A kortársak szerint el van szúrva. Veres Péter idegenszerűnek találta a „túlzott tokásítást”, és karikatúrának az egészet. Én is le vagyok előtte fotózva babakocsiban, a szüleimmel. Télire dobozolni szokták, meg ne repessze az alföldi fagy. Mesélik, egyszer falusi nénike kopogtatott be a bódéba. Látta, ülnek bent. „Bocsánat, foglalt” – mondta zavartan, miután azon nyomban kifordult, visszahajtva a vízhatlan ponyvát. E posztumusz szobrot életnagyságban kivitelezték a megbízott kőfaragók, és ezzel a téves méretezéssel épp attól fosztották meg, ami igazi hatását adta volna: a monumentalitástól. (Megmaradt a szobrász terrakottavázlata, amelyet magyar Buddhának becéznek a muzeológusok: tartásával és remek arányaival egészen más Móricz-figurát ígért.)

Agapé magadnak?

Akartam-e ezt a Móriczot ismerni? Nem inkább csak az Erdély-trilógia ideáltipikusnak látszó, életét magabiztosan uraló, mokány és szívós szerzőjét? Nagyon is. Van miért elviselnünk. Íme ő, aki pornográf képeket tárol a fiókjában, és a munka feszültségét olykor önkielégítéssel csillapítja. Ez még hagyján: mindezt le is jegyzi, látszólag a fióknak, s nem az örökkévalóságnak. Hanem kinek? Agapé magadnak?

 
 

Ezerkilencszázharminc életének egyik legsikeresebb éve. Éppen a Rokonokat dolgozza át a sajtóközlés után. Színdarabként, ő is tudja, kivágná a biztosítékot. Aztán mégis bemutatják. Nemsokára Az asszony beleszól van terítéken, majd a lenyűgöző Erdély zárórésze, A nap árnyéka. Elégedetlen. Olvasói „már éppen eléggé telítve vannak a móriczi nép- és földisme tudományával”. Realista írásmódját, szemléletét idejétmúltnak látja a fiatalokat szemlélve, akik számára „nincs programja”.

Nagy lakás a Fővám téren, leányfalui nyaraló, hévízi (munka)nyaralások. Amikor beleszeret a Balatonba, úgy vásárol földet, mint manapság egy vállalkozó. Nagy életet visz („mulatságos, hogy az emberre rárétegződik ez a tömött élet”). A legszelídebb és a legjámborabb embernek vallja magát. Dühe ötvenen túl szinte kiveszett, immár mindenki szempontjait megérti. Önző, de semmiképp sem szörnyeteg; racionális alapokon nyugvó lélek. Hozzászokott, mint a magyar paraszt, hogy mindig „elemi csapások jönnek, amivel nem bír szembeszállni. Levonja a konzekvenciákat. De saját körén belül függetlennek érzi magát, úrnak.” Amikor motorbalesetben meghal az öccse, az esemény ugyanúgy zúdul át rajta, akár egy napihír. Feketén és röviden. Később „halál-láza” lesz nemzedéke halottaival, Krúdyval, Pakotscsal együtt látva őt.

A Nyugat részvényese

A föld fia ő, aki 1929-től a Nyugat szerkesztőjévé és dörzsölt üzletemberré képezte ki magát. Irodalmi gépezetté. A lapszerkesztés az ő számára elsősorban nem esztétikai, hanem szervezési, technikai kérdés. „Én az embert néztem. Ők a verset” – mondja az alapító gárdára. Mennyire tudatosult közönségünkben, hogy Móricz a prózarovat vezetőjeként egyszersmind laptulajdonos is lesz? Főrészvényes. Ez év szeptemberétől teljes cselekvési jogkör illeti meg, és nem csupán erkölcsi, de anyagi felelősséget is vállal a folyóiratért. Ám az előfizetők nem fizetnek, szalonjaik közönsége spórolós. Babits „absztrakt könyvember”; Gellért Oszkár „tetű”, illetve „hideg hüllő” a melegvérű Móriczhoz képest, a laphoz behozott könyvelő öccse hamis mérleget készítve lavírozgat. Van tehát ok az izgalomra. Móricz három éven át fektet pénzt a Nyugatba, és ábránd, hogy fizetéshez jusson a folyton deficites laptól. Ilyen áldozatos kiadói szakember ma is van, no de az olyan magyar szépíró, aki vállalhatná saját lapjának vagy kiadójának kockázatát, fehér holló. (Hiszen maguk a lapok is havonta fogynak. Ám nemcsak a szerzők, a gazdasági viszonyok is mások.) Névleges főmunkatársi státusát 1936-ig tartja meg.

Könyvesház hírlevél

Minden, ami könyv. A Magyar Nemzet könyv témájú esszéi, kritikái, interjúi heti egyszer e-mailen.

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

„A Nyugat a zsidók és a legműveltebbek irodalmi lapja, nem is szabad népszerű[nek] lenni, mert ez volna az elvtagadás és honárulás a lap életében.” Móricz meggyőződése szerint ennek a folyóiratnak az a rendeltetése, hogy sokkolja a polgárságot. Laptulajdonos mivolta hízeleg a hiúságának, de mivel tervezett propagandaakcióira nincs igény, idővel vissza kell vonulnia.

„Szarok a fejedre” – jegyzi le Schöpflinről, aki Ady-könyvében odacsíp neki.

Tünetszerű a váli erdőben rendezett írói vándorgyűlés leírása. Mizantróp írónk Kárpáti Aurél meghívására úgy indul a túrára, mint a cukrosbácsi, teletömve zsebét ajándék szivarral és pálinkával. Otthon azt tanulta, gavallérosan állni kell a cechet. Egész nap fanyalog magában, alaposan leszólja a jelenlévőket, szokásához híven dzsentrizik és zsidózik. S a végén kénytelen megállapítani, hogy a magyar kultúra záloga mégiscsak a kulturálódó zsidóság.

Csikorgó önadaptációk

A wannabe drámaíró, akinek színpadi botfüle van, ontja remek regényeinek csikorgó önadaptációit, amelyeket el is játszik a Vígszínház és a Nemzeti. Nyelve friss, azonban állandóan állóképet ír. Új darabját puhának és kereknek találja. „Most kőbe kellene faragni dühösen”, na de hol van már belőle a régi düh? Eleinte tomboló sikerrel játsszák (a Légy jó mindhalálig-ot csak Pesten százezren látták), később félig üres zsöllyék előtt. „Ezt az ember az idegeiben érzi meg, hogy azok a napok nem az enyimek, amelyeken nincs kitűzve a darabom.” Mi hiányzik belőle mégis? A vérbeli drámaíró sorsközösség-érzülete (ő definiálja így).

 
 

Könyveivel turnézik szerte a magyarlakta területeken, „mint egy vigéc”. Miközben a gazdasági válság miatt jószerével nincsenek is könyvvásárlók, ő százezerszám ad el. Egymilliós összpéldányszámról számol be ötvenkét évesen (hogy értsük, micsoda jelentősége van e számnak: ez olyan, mintha manapság Nádas Péter vagy Krasznahorkai produkálná Vámos Miklós példányszámait).

Németül a ma is virágzó Rowohlt Kiadó gondozza köteteit (ő még a névadóval levelezik, aki lelkendezik odaát eladhatatlan munkáiért), de mindaz, ami erény nála, a nyelv és a miliő, „nem jön át”. Nyelveket nem beszél, s bár Thomas Mann meglátogatja, a barátkozás idővel ellanyhul. Idehaza járja a széles vidéket. Az elcsatolt vármegyéket „a rettenetes cseh uralom alatt”, „a magyar faj jövőjének biztosítékát” kutatva. Figyelme mégsem szóródik. Egyszeri hallás alapján, napokkal később is képes párbeszédeket lejegyezni. Pedig a road movie életmód nem kedvez a koncentrációnak, így hosszú távon az alkotásnak sem. Úgy kell egyenként bevenni a végvárakat: mindennap másik vasútállomás, másik úri kaszinó és vendéglő, másik éjszakába nyúló kvaterkázás másik kíváncsi társasággal (Móricz csak elvétve élt alkohollal, szerencséjére).

Készre fest, mint Rippl-Rónai

Márpedig a regény türelemjáték is, igényli a maga naponkénti munkaóráit. És Móricz aztán géppuska-tüzelésű szerző. Könnyen ír, olyan tempóval és munkabírással, amely jócskán meghaladja az átlagember teljesítőképességét. Adott oldalszámra írni regényt – ez olyan, mint karakterszámra szállítani. A hónap végéig ki kell tartaniuk a folytatásoknak! Abszurd kihívás, és mégsem az. Készre fest, mint Rippl-Rónai: alla prima. „Én készen látom az eseményt. Én látom a helyzeteket, a jeleneteket, az alakokat, a problémákat is. S olyan nyugalommal adagolom, mint a kereskedősegéd a kelméket.” Nem cizellál juszt sem, nem szokása. Első körben is „komponálási tömörségre” törekszik. Évekkel később mégis újraírja néhány novelláját, ráeszmélve módszerének buktatójára, a meditáció hiányára. Kiérleletlen gondolatok, egy villódzó elme napi rögtönzései, „azonmód, nyersen a toll alól”.

A Nyugatot elhagyva szabad emberként ébred. Téli begubózásra, „a magba való visszakeményedésre” készül. A betegség sokáig kerüli. „Családi béke, boldogság megvan. Potenciám rendes.” Kugliban 58 ponttal veri meg feleségét, Simonyi Máriát, ez igen. „Egy betegsége van, az, hogy túl egészséges” – mondta neki Ady. Ám ezekben az években már kábult, fejnyomást érez, szívét fájlalja (ezek szerint van neki olyan, bárhogyan is véli Mária). A nyaralás nála annyit jelent, hogy nem otthoni asztalánál, hanem szállodaszobában gépel tárcát („kenyérírás”).

Móriczot meghurcolták 1919-es szerepléséért – a fő vád ellene, hogy honort vett föl a kommün idején –, s bő évtizeddel később sincs túl ezen. Polemizál, és magyarságát bizonygatja. Közben olyan, ma már elég vadnak tűnő plágiumvád is éri, amely szerint jelöletlenül használt föl néprajzi anekdotagyűjtéseket.

 
Lányi Dezső szobrászművész műtermében 1928-ban
Fotó: Lakatos Mária / Fortepan
 

Népszerűbb bármelyik utált vagy becsült kollégájánál, még sincs kivel beszélnie. Vásárlói, hízelgői, rajongói vannak. Titkársága, ami kéne, nincs. Se barátja, se tanítványa; számos kortársa modortalannak és durvának tartja a cukorkadózis dacára is. Torzsalkodások közben egymás után veszíti el régi embereit, Babitsot és Elek Artúrt. Nagy Endre „csúnyán cserben hagyja”. Nem alakul ki körülötte szalon vagy kör, állandó asztaltársaság, duruzsoló holdudvar. „A naplóíró az időt ellenőrizné” – írta Esterházy Péter, akit azonban bevallottan csak a baj avatott banális napi események nyilvános lejegyzőjévé. Móricz a maga (valódi, tehát nem publikus) naplójában javarészt nem érzelmi életet él, hanem számol. Állandóan égető anyagi problémáit tisztázza. Olyan bepillantás ez a napló egy író kasszájába és hálószobájába, ami igen ritka. Musil esszénaplót írt, Csáth zömmel pornójegyzőkönyvet, Karinthy Ferenc világ körüli utazásait és öregkori depresszióját rögzítette: itt mindenből van valami.

A nőt nem szabad komolyan venni

Házassága hamar romokban hever. A saját darabjában szereplő, kellemes távolból megkívánt és meg is hódított színésznő egy másik világ ízeit hozta Móricz életébe. Azonban szűk látókörű, humortalan és „műveletlen, mint egy cseléd”. Követelőző, nem lehet bírni energiával a szükségleteit (Móricz annyit keresett, mint egy miniszter). Közben saját színészi karrierje tovatűnik, fölissza a homok, ráfizet házasságára. „Magának van egy farka és egy ceruzája… A farka mindig áll, a ceruzája mindig kész jegyezni” – mondja Mária epésen. Janka, míg öngyilkos nem lett mellette, inspirálta, Mária fékezi. Móricz „a maga vad egészségében” csak a férfierő tobzódását bírja megírni. Minden férfi-nő kapcsolatot csak harcként, alá-fölé rendelt viszonyként képes értelmezni. „Mária, úgy látszik, megtanít arra, hogy a nőt nem szabad komolyan venni. A feleség az háztartási alkalmazott, semmi esetre sem ő a fej és az irányító.” Mindeközben Móricz alig törődik saját primer szükségleteivel, például a ruházkodással.

A két világháború közötti kor a nyilvánosság szempontjából vízválasztó. Az író ekkoriban vált közszereplővé, akinek szakmán túli fórumok is kikérik a véleményét (és ehhez még csak katonának vagy politikusnak sem kell lennie egyidejűleg, mint Zrínyi vagy Petőfi idejében). A fölolvasásból ekkoriban lett megkomponált színpadi produkció, amelynek sikeressége a szerző fogadtatását, piaci mutatóit is jelentősen befolyásolta. „Ki kell állni az emberek elé, és hanggal, játékkal, mókával, kézzel-lábbal dolgozni a tapsért. Ez verejtéket és álmatlan, fetrengő éjszakákat okoz.” Ki mennyire vonzó vagy nem vonzó a pódiumon? Ezt az utaztatós modellt vette át az utókor is, így zajlanak írói turnéink mindmáig.

Ha fölolvas, tömegek rohanják meg. No de „kell nekem, hogy vásárba járjak napról napra, s ott a nevemet viccesen írjam oda egypengős könyvekre”?

A kiváló szöveggondozás – immár a harmadik, fóliánsnyi köteté – Cséve Anna heroikus munkája.

Móricz Zsigmond: Naplók, 1930–1934. Összegyűjtötte, szerkesztette, az előszót írta: Cséve Anna. Noran Könyvesház, Pécs, 2016. 6999 forint

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.12.31.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztők ajánlják

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.