Most nyúlik nyálasan

2017. február 25., szombat 08:03

Hogy mire képes egy pihent agyú költő, ha népdalokra kell improvizálnia, azt nemegyszer megtapasztalhatta, aki Kapolcson járt a Kaláka Versudvarban: Lackfi János aktív közreműködésével számtalan költőnk került kínpadra nyaranta. De hogy mit tud kihozni legismertebb slágereinkből két lírikus, arról – gondolom – eddig legfeljebb az átmulatott éjszakák delíriumában alkothattak fogalmat a szerencsésebb közeli barátok. Most azonban megtört a csend. Lackfi János és Vörös István egy nagyon nem józan kötetet tett le az asztalra, amelyben bámulatos abszurditásról tesznek tanúbizonyságot. Mind a slágerekre írt szövegek mondanivalóját – ha beszélhetünk egyáltalán ilyesmiről –, mind az eredeti szövegekhez való viszonyulást tekintve.

A kötetet olvasva szinte mindenkinek az lehet a határozott benyomása, hogy a Csavard fel a szöveget szigorúan korosztályos könyv, amely épp az ő generációjának szól, ezt más rajtuk kívül nem is értheti. Mert hát ki volt ott azon a tátrai síelésen, amikor a kantinban Demjénre vonatoztunk a diszkógömb fényei közt? Kikkel majálisoztunk a Tabánban, miközben a Beatrice a Nyolc óra munkát nyomta, és ki volt mellettünk, amikor először meghallottuk a Szigeten a Most múlik pontosan…-t, ha nem a mi generációnk? De ahogy mélyebbre és mélyebbre hatolunk a szövegben, erősebbé válik az érzés, hogy tévedtünk. A Záray–Vámosi páros Köszönet a boldog évekért (Vörös szerint Köszönet a mákos rétesért) című számára írt szövegeknél már van némi megingás, ami csak erősödik a Hamvadó cigarettavégnél, és a Pá, kis aranyom (Lackfi olvasatában Csá, kis haverom) lényegében minden falat ledönt. Hiába, ami örök, az örök!

Az önnön farkukba harapó költeményektől a dalszövegek verselését pontosan követő, magvas gondolatokat kibontakoztató versekig mindent találunk itt, mi szem-szájnak ingere. Az Edda Elhagyom a várost című örökzöldje Lackfit az ősi (láb)szagról szóló opusra ihleti, Vörös pedig az Édes kisfiam sorai közé csempészi be kamasz fiának létérzését. Az élmény első körben csupán meghökkentő, másodjára viszont már érdemes bekapcsolni az adott számot is, miközben olvasunk. De vigyázat, az összeolvasás (netán fennhangon való összeéneklés) egyes esetekben könnyeket is csalhat az olvasó szemébe! És nem a meghatottság könnyeit… 

Lackfi János–Vörös István: Csavard fel a szöveget. Athenaeum, 2016, 261 oldal. 4490 Ft

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.12.10.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztők ajánlják

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.