Száz év alatt semmit sem változott a cselédsors - Magyar Nemzet

Száz év alatt semmit sem változott a cselédsors

2018. január 21., vasárnap 13:38, frissítve: vasárnap 13:53

A gyerekgyilkos bébiszitter történetét, az Altatódalt megelőzte a híre: Leila Slimani regénye Európa-szerte nagy sikert aratott, és még a magyar megjelenése előtt megkapta a francia próza legnagyobb elismerését, a Goncourt-díjat. A hazai olvasóközönség azonban másképp olvassa majd a regényt, mint a többiek. Az Altatódal (Lőrinszky Ildikó fordítása) annyira emlékeztet Kosztolányi Édes Annájára – az alaptörténettől egészen az apró részletekig –, hogy akár még az is megfordulhat a fejünkben, hogy a szerző ismerhette-e vajon Kosztolányi Dezső regényét. Meglehet, az Édes Anna ugyanis Anna la Douce címmel 1992-ben megjelent franciául. Leila Slimani regényének Chanson Douce, szó szerinti fordításban „Édes dal” az eredeti címe. Mindez lehet szándékos párhuzam vagy véletlen egybeesés is, tulajdonképpen nem is lényeges. Így is, úgy is hátborzongató, hogy a történet mennyire olajozottan működik 21. századi körülmények között is. A cselédek eltűntek, jöttek a bébiszitterek. Az anyagi kiszolgáltatottság, a kiúttalanság, a kitaszítottság, a magány szinte ugyanaz, mint Édes Annánál.

Louise középkorú asszony, akinek a férje tönkrement, majd meghalt és tetemes adósságot hagyott hátra. Mások gyerekeit gondozta, saját lányát elhanyagolta, aki felnőve hallani sem akar emiatt az anyjáról. Louise számára is egy egyszerű munkásember jelenthetné a kiutat, de képtelen kilépni az ördögi körből, lelkileg túlságosan függ a munkaadójától. Ahogy Édes Anna sem képes férjhez menni özvegy kérőjéhez. De akkor mi változott száz év alatt? Leila Slimani regénye azt sugallja, hogy semmi. Ha valami mégis, akkor a munkaadók, akik sejtik, hogy a bébiszitterrel való viszonyuk nincs rendben. Ahhoz viszont túlságosan elfoglaltak és kényelmesek, hogy igazán elgondolkodjanak ezen.

A házaspár, akiknél Louise dolgozik, hangsúlyozottan nem azok az elkényeztetett, szociálisan teljesen érzéketlen, a cselédet kizsákmányoló nagypolgári figurák, mint Édes Anna gazdái. Slimani megosztja a figyelmét a cseléd és a házaspár lelki élete között. Megérthetőbbek, mint Kosztolányi pesti polgárai. Nem gazdagok, alulról kezdték, és aránytalanul nagy ráfordítást jelent nekik a bébiszitter felfogadása. Mégis megteszik, mert szeretnének dolgozni. És akarva-akaratlanul ugyanoda jutnak, mint a századeleji házaspár: egyre figyelmetlenebbül és önzőbben bánnak az alkalmazottal. Vizyné számára Édes Anna betegsége nem több, mint hogy a házimunkát nincs ki elvégezze. Ugyanez a helyzet, amikor a kétezres évek Édes Annája influenzás. A család csak azzal törődik, ki helyettesíti a bébiszittert. Az eszükbe sem jut, hogy meglátogassák. Néha átfut azért az agyukon, milyen furcsa, hogy ő is ember, van teste, adósságai, otthona, de hamar elfeledik, és elkezdenek róla a jelenlétében egyes szám harmadik személyben beszélni, mint a gyerekekről és az öregekről szokás, és a levetett ruháikat adják neki.

Az, hogy Louise a franciaországi bébiszitterek többségével szemben nem legális vagy illegális bevándorló, hanem francia, és épp a munkaadója az, akinek bevándorlói háttere van, beszédes. Slimani nem a bevándorlók és Franciaország, hanem a cselédek és a gazdák viszonyát akarta ábrázolni. Louise testi-lelki tüneteit pontosan írja le, de a tökéletes bébiszitter épp olyan titokzatos marad, mint a tökéletes cseléd, Édes Anna. Csak apró rezdülések, kis részletek jelzik előre a tragédiát, nyitva hagyva azt a kérdést, hogy történhetett volna-e másképp, ami történt.

Leila Slimani: Altatódal. Európa Könyvkiadó, 2017. 3290 forint

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztők ajánlják

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.