Sztálin halála: elszalasztott lehetőség?

2017. augusztus 23., szerda 18:13, frissítve: szerda 19:31

Egy kinagyított történelmi pillanat mindig tele van izgalmas, ismeretlen részletekkel. Főleg a laikusok számára. Sztálin halálával kapcsolatban biztosan mindenkinek a megkönnyebbülés jut először eszébe, aztán a Szovjetunióban elkezdődött hirtelen enyhülés és a belső hatalmi harcok. Az már kevésbé, hogy Szergej Szergejevics Prokofjev, a nagy orosz zeneszerző ugyanazon a napon, sőt majdnem ugyanabban az órában halt meg, mint Sztálin. A temetésére nem jutott egy szál virág sem, mindet a szeretett vezető gyászszertartásához kellett használni, ezért Prokofjevet szűk baráti körben, a szomszéd virágcserepeivel díszített koporsóban temették el. Még ez az egyszerű temetés is majdnem meghiúsult a Sztálint gyászoló tömeg miatt. Közben százak, de lehet, hogy ezrek haltak meg „a népek atyját” utolsó útjára kísérő tömegben. Oszlopokhoz préselt, kidülledő szemű haldoklókról és földre taposott, élettelen testekről szólnak a személyes beszámolók, amelyeket Joshua Rubenstein könyve felidéz.

Az amerikai szerző egyébként nem történész, nemzetközi kapcsolatokkal és emberi jogokkal foglalkozik, több mint három évtizedig az Amnesty International munkatársa volt. Könyve nagyrészt a Sztálin betegségére és halálára adott nemzetközi reakciókat elemzi, a korabeli forrásokat és a történészek véleményét is felhasználja. Sokat foglalkozik a diktátor halála előtti időszakkal is, elsősorban az orvosperekkel és az azt körülvevő antiszemita kampánnyal. Olyan eseménysorozatról van szó, amelyet Sztálin halála vágott ketté, és ki tudja, hová fejlődött volna tovább, ha a teljhatalmú vezető életben marad. Utódai látványosan gyorsan visszakoztak, igyekeztek elvarrni a szálakat, az orvosperekkel kapcsolatban pedig az igazságszolgáltatás kudarcáról, törvénysértésről kezdett beszélni a politika.

A kötet második felének középpontjában az amerikai külpolitika áll, amely a szerző szerint elmulasztotta a lehetőséget, hogy pontot tegyen a hidegháború végére, de legalábbis elsimítsa a konfliktusok jelentős részét. Eisenhower elnök és külügyminisztere, John Foster Dulles Rubenstein értelmezésében nem ragadták meg az alkalmat, hiába buzdított a romló egészségű Churchill is csúcstalálkozóra. A kötet kaotikus képet fest az amerikai külpolitikáról, a tanácstalanság pillanatait emeli ki, és azt, hogy végeredményben Eisenhower és Dulles egyrészt hittek a szovjet politika fordulatában, a Nyugat felé tett gesztusokban, másrészt kérdéses volt számukra, hogy egy asztalhoz üljenek a fő ellenséggel, amikor esküt tettek a kommunizmus visszaszorítására. Mindemellett ott lehetett az a remény is, hogy az utódok egymást eszik meg, a hatalmi harcokban meggyengül a Szovjetunió, és a szovjet nép maga dönti meg a rendszert.

Érdekes, amikor Rubenstein a sajtó szerepét boncolgatja: Sztálin halálával kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyugati sajtónak túlságosan is nagy része – többek közt a New York Times és a londoni The Times is – érthetetlenül elnéző volt a diktátorral szemben, sőt gyakorlatilag félrevezette olvasóit, nem említve a terror ismert eszközeit. Pedig ekkor mindenkinek lehetett fogalma arról, hogy a Gulag és a százezrek életét követelő tisztogatások milyen meghatározók voltak a Szovjetunió vezetésében, hiszen sok munkatábort megjárt ember el tudta hagyni az országot, többnyire a második világháború zűrzavarában, meg is osztották a világgal a történetüket, és akkor már több nyugati kutató is foglalkozott a témával.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.21.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztők ajánlják

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.