A rendőrség kibővítette a brüsszeli korrupciós botránnyal kapcsolatos nyomozást, miután egy új képviselőt is kihallgattak az ügyben, a belga Maria Arena szocialista EP-képviselőt.
Tovább gyűrűzik a brüsszeli korrupciós botrány
Újabb érintettet hallgatott ki a belga rendőrség, akit már egy éve szemmel tartanak.
A szövetségi ügyészség szóvivője, Eric Van Duyse szerint több mint egy évvel kirobbanása után a belga nyomozók először kérdezték ki Arenát gyanúsítottként.
Arena nevét már hónapok óta más gyanúsítottakkal hozták összefüggésbe, akik részt vettek a korrupciós ügyben, de a képviselő lehetséges érintettsége továbbra is rejtély maradt. A belga képviselő a kezdetektől fogva határozottan tagadta, hogy bármiféle bűncselekményt követett volna el, még saját titkárával is elvitette volna a balhét.
A rendőrség mindeddig nem hallgatta ki, annak ellenére, hogy információkat gyűjtöttek össze Pier Antonio Panzerivel, egy volt EP-képviselővel való kapcsolatairól, aki vádalkut kötött az ügyészekkel, és elismerte, hogy pénzt vett át Katartól, Marokkótól és Mauritániától, cserébe politikai szívességekért az EU parlamentjében.
Sem Arena, sem ügyvédje pénteken nem reagált azonnal a hírekre.
„Ne maradj ki a játékból” – mondta Panzeri Arenának 2022. augusztusában, egy ebéd közben egy brüsszeli Salvarino pizzériában rendőrségi akták szerint. „Mert ha benne vagy, akkor jóval több pénzt jön majd” – mondta neki.
A rendőrség tavaly nyáron, az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola jelenlétében razziát tartott Arena brüsszeli ingatlanjaiban, és nagy összeget talált egyik fia lakásán – noha eddig nem találtak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a vagyon közvetlenül kapcsolódna a korrupciós botrányhoz. Egy uniós tisztviselő azt mondta, hogy a belga hatóságok egyelőre nem kérték a mentelmi jogának felfüggesztését, ami az előfeltétele annak, hogy a rendőrség letartóztathassa.
Arena az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciójának, valamint a belga szocialista pártnak a tagja.
Borítókép: Borítókép: Maria Arena szocialista képviselő. (Forrás: Európai Parlament)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVizsgálati fogságba helyezték a Fico elleni merénylet gyanúsítottját
A szlovák kormány politikai irányvonala a merénylet után és Robert Fico állapotára való tekintettel sem változott és nem fog változni, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek”.
Közel tízezer embert menekítettek ki Harkiv körzetéből
Az orosz erők több kilométernyit haladtak előre a frontvonalnál.
Európa elrablása – lengyel EP-képviselő az unió jövőjéről
A brüsszeli elit ma úgy „rabolja el Európát”, ahogyan egykor Zeusz az öreg földrész névadójával, a főníciai király szépséges leányával tette – fogalmazott Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő.
Illegális migráns zaklatott egy nőt Dél-Spanyolországban
A Murcia régióban letartóztatott marokkói férfi korábban is követett már el bűncselekményeket, köztük szexuális zaklatást is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gázolt a vonat Simontornyánál
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Roppant kínos: Azahriah biztos elsápadna, ha meglátná ezt a videót
Egyre inkább radikalizálódnak Magyar Péter követői
Hazafelé menet elájult és a kórházban ébredt fel Rubint Réka
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Sál helyett műlábbal ünnepelte csapata nagy sikerét a szurkoló
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Baranyi Krisztina búcsúzóul még bosszút állna a ferencvárosiakon
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk