Még nem lehet végleg leírni Geert Wilders holland jobboldali politikus kormányalakítási esélyeit. Wilders minden, amit az európai centristák utálnak, és most azokat a gazdákat is megnyeri magának, akiket Brüsszel évtizedeken át próbált megnyugtatni – írja a Politico.
A holland gazdák mindenáron ragaszkodnak Geert Wildershez
Foggal-körömmel ragaszkodnak a hollandiai gazdák Geert Wilders jobboldali politikushoz, aki óriási győzelmet aratott a novemberi országos választásokon. A politikus pártja azonban mégsem tudott még kormányt alakítani. Ha ez nem változik, akkor az a Frans Timmermans jön a sorban, aki a gazdákat halálra ítélő uniós Zöld Megállapodás atyja – ezt mindenképp el akarják kerülni az agrárszektor résztvevői.
Wilders – aki migránsellenes, euroszkeptikus platformon indult, és korábban a Korán betiltását követelte – óriási győzelmet aratott a novemberi hollandiai országos választásokon. Az azóta eltelt hónapokban az általa vezetett Szabadságpárt (PVV) nehezen tudott szövetségeseket találni a kormányalakításhoz, mivel a nagyobb centrista pártok nem voltak hajlandóak csatlakozni hozzá a nézetei miatt.
Egy állandó hang azonban támogatja őt abban a reményben, hogy az európai mezőgazdaságot még meg lehet menteni valahogy: Caroline van der Plas, a Polgári Gazdamozgalom (BBB) párt vezetője.
Új koalíciót akarunk kötni, lehetőleg jobbközép pártokkal. Fontos érvényt szerezni a választási eredménynek, amely Wilders pártját helyezte az első helyre. Nem értünk egyet mindenben, amit a PVV képvisel, de Wilders számos álláspontját és javaslatát visszavonta. Ez bizalmat ad nekünk a jövőre nézve
– jelentette ki Van der Plas, akinek pártja a 2019-es megalakulása óta a vidéki elégedetlenség egyik legfontosabb csatornájává vált, sőt, a tavaly márciusi tartományi választásokon az első helyen végzett.
A választók egy jobbközép kabinetet akarnak. A PVV mindent megtett ennek érdekében, tízszer ugrottuk át az árnyékunkat. Ha a többi párt nem teszi lehetővé, jön a Timmermans-kabinet
– írta a közösségi oldalán Geert Wilders, aki arra utalt, hogyha Frans Timmermans alakít kormányt, akkor a Zöld Megállapodás atyja végleg beüti az utolsó szeget is a holland mezőgazdaság koporsójába.
Jelenleg elég forró a helyzet – mondta Jos Ubels, a Farmers Defense Force (FDF) aktivista csoport vezetője, aki tüntetéseket szervezett Hollandiában.
Azt hiszem, a legtöbb gazdálkodó most a politikai spektrum jobb oldalát nézi... mert a baloldal nem úgy végezte a munkáját, ahogy kellett volna
– fogalmazott.
Hollandián túl a gazdatüntetések az elmúlt hónapokban Európa-szerte elterjedtek, többek között Brüsszelben, ahol a napokban traktoros gazdák összecsaptak a rendőrséggel.
Eközben Emmanuel Macron francia elnök egy párizsi mezőgazdasági vásáron dühös gazdákkal találta magát szembe, az államfőnek menekülnie kellett.
Borítókép: Geert Wilders, a novemberi holland parlamenti választásokon győztes Szabadságpárt (PVV) vezetője (Fotó: MTI/EPA/ANP/Remko De Waal)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKözel 10 ezer embert menekítettek ki Harkiv körzetéből
Az orosz erők több kilométernyit haladtak előre a frontvonalnál.
Európa elrablása – lengyel EP-képviselő az unió jövőjéről
A brüsszeli elit ma úgy „rabolja el Európát”, ahogyan egykor Zeusz az öreg földrész névadójával, a főníciai király szépséges leányával tette – fogalmazott Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő.
Illegális migráns zaklatott egy nőt Dél-Spanyolországban
A Murcia régióban letartóztatott marokkói férfi korábban is követett már el bűncselekményeket, köztük szexuális zaklatást is.
Szombaton hallgatják ki Juraj Cintulát, aki a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletet elkövette szerdán
A szökés veszélye miatt a főügyész a 71 éves Cintula előzetes letartóztatását kéri.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hatalmas eső szakította ketté Magyarországot
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Roppant kínos: Azahriah biztos elsápadna, ha meglátná ezt a videót
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Arne Slot is elismerte: ő lesz a Liverpool következő vezetőedzője
Megőrültek a svédek is
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKözel 10 ezer embert menekítettek ki Harkiv körzetéből
Az orosz erők több kilométernyit haladtak előre a frontvonalnál.
Európa elrablása – lengyel EP-képviselő az unió jövőjéről
A brüsszeli elit ma úgy „rabolja el Európát”, ahogyan egykor Zeusz az öreg földrész névadójával, a főníciai király szépséges leányával tette – fogalmazott Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő.
Illegális migráns zaklatott egy nőt Dél-Spanyolországban
A Murcia régióban letartóztatott marokkói férfi korábban is követett már el bűncselekményeket, köztük szexuális zaklatást is.
Szombaton hallgatják ki Juraj Cintulát, aki a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletet elkövette szerdán
A szökés veszélye miatt a főügyész a 71 éves Cintula előzetes letartóztatását kéri.