Munka után édes a menekülés – írta egykor Az elátkozott partban Rejtő Jenő. Valószínűleg így gondolhatta az a kárpátaljai férfi is, akit pár nappal ezelőtt kaptak lencsevégre, ahogy Nagybocskónál átlábalja a sekély Tiszát, és Romániában köt ki. Ki gondolta volna harmincvalahány évvel ezelőtt, hogy Kárpátaljáról nézve Románia lesz a nyugat és a szabadság hazája? Senki. Nagybocskón most egy bolt erkélyéről filmezték le, amint egy hadköteles férfi, mindössze két perc leforgása alatt, sikeresen kel át a folyón.
Azon a folyón, amit egyébként az „európai Ukrajna” „még európaibb” vezetése szögesdróttal választott el saját lakosságától, nehogy a kárpátaljaiaknak kedve támadjon lemenni, sétálni egyet a partra. Ráadásul az országhatár csak a Tisza közepén húzódik.
Az ukránok a Tiszát és a zöldhatárt helikopterekkel és drónokkal védik, nehogy bárki meglépjen anélkül, hogy tetemes összeget fizetett volna ki a korrupt határőröknek, akik felfele osztanak abból a pénzből, amit egy-egy tehetősebb menekülő kifizet a szabadságért. Ezt hívják lelépési díjnak, mely fejenként sokszor eléri a tízezer eurót is. Sokan a lakásukat és a földjeiket adják el azért, hogy le tudják fizetni a velejéig korrupt „országvédőket”.
A korrupció az, amely harminchárom éve összetartja a Krisztusi korba lépő országot, melynek a feltámadása egyelőre kétséges. Annyi bizonyos, hogy az erőszakszervezetek tagjai, a rendőrség, a titkosszolgálat, az ügyészség, a belügyesek, összességében azok, akik bánni is tudnak fegyverrel, felmentést kaptak a katonai szolgálat alól. Ők működtetik azt a gépezetet, amit ma Zelenszkij Ukrajnájának hívnak. Ezért meg is kapták a Gestapo gúnynevet. A hadkiegészítő tisztekkel ők vesznek részt a hadkötelesek begyűjtésében és frontra küldésében is, illetve a gátlástalan embervadászatokon, melyek után fejpénz is jár. Ha pedig kiszimatolják, hogy az elfogott fiatal férfinak van mit a tejbe aprítani, akkor felajánlják mentességi szolgáltatásaikat.
Nem akarsz szolgálni? Ok! Először kétezer dollár, és hazamehetsz, aztán, ha megint elkapunk, már négyezer lesz, ha pedig megint, akkor mész a háborúba!
Az összeg sok esetben változik, van, amikor rögtön négyezerről indítanak. A hadkiegészítők korrupciója napi téma ma Ukrajnában, miután azok már a látszatra sem adnak. Több millió eurós villákat vásárolnak maguknak Olaszországban, Spanyolországban, és értékes ingatlanokra tesznek szert Nyugat-Ukrajnában, így Kárpátalján is, ahol nyeregben érzik magukat. A járműparkban is versenyeznek egymással: 100, 200 ezer eurós luxuskocsikat szereznek be, amit aztán az anyóspajtásra vagy a feleségeikre iratnak.
A rózsaszín felhő már Kárpátaljára sem jellemző
A kárpátaljaiakat rengeteg kritika éri amiatt, mert nem akarnak „igazi ukránokként” viselkedni. Ez mindig így volt az elmúlt három évtizedben. A helyi lakosok mentalitása valóban más, mint a nagy ukrán többségé, a gondolkodásuk közelebb áll az európaihoz, mint a kijevihez. Ennek történelmi okai vannak, amit felesleges boncolgatni, hiszen köztudott. A kárpátaljaiak békés, munkaszerető emberek, akiknek csak egy kérésük volt mindig is: hagyják őket békében, nemzetiségi konfliktusok, politikai cirkuszok, sovinizmus nélkül élni, dolgozni.
Azonban mégsem teszik, ugyanis a távolról érkezett „új honfoglalók” (ahogy a helyiek nevezik őket), és ezalatt nem a menekülteket, hanem a csinovnyikokat és az egyenruhásokat értjük, már nem eszerint a mentalitás szerint élnek. Az út menti zabrálást, a hadkötelesek kizsigerelését, a harácsolást a helyi őslakosok a bőrükön érzik. Lassan már levegővételért is adót kell fizetniük a távolról jött kiskirályoknak.
Mindeközben az új urak részéről rengeteg kritika éri a kárpátaljaiakat, miszerint nem akarnak Ukrajnáért harcolni. Az elmúlt időszakban már nemcsak a helyi, de még a nyugati sajtóban is a kárpátaljai emberek renitenciájával foglalkoznak:
Bűnné vált a szemükben, hogy az itt élők nem akarnak meghalni az értelmetlen testvérháborúban.
A korrupt rögvalóságot már a saját bőrén tapasztalja a helyi ukrán és ruszin lakosság is, és egyre kevesebben üvöltik már azt az egykori náci, ma már az állam által legalizált üdvözlést sem, hogy szlává Ukrajnyi, vagyis dicsőség Ukrajnának. Kezdenek rájönni tehát, hogy ez a harc bizony nem róluk szól.
Kárpátalján úgy szaporodnak az ellenőrzőpontok, mint a gomba, ráadásul májustól bevezetik az úgynevezett határzóna engedélyt is, ami azt jelenti, hogy az őslakosoknak a határőrségtől kell majd tartózkodási engedélyt kérniük arra, hogy kimenjenek a földjeikre, vagy átmenjenek a szomszéd faluba. Az ellenőrzőpontokon jelen vannak a határőrök, a hadkiegészítők, a biztonsági szolgálat és néhol még a rendőrség is. Esélye nincs egy bujkáló hadkötelesnek arra, hogy meglátogassa a szomszéd községben élő rokonait. Sokan arra hívják fel a figyelmet, hogy egész Ukrajnában nincs ilyen szigorú ellenőrzés, mint Kárpátalja magyarlakta vidékein.
Egy ungvári Telegram-csoportban, amely a hadköteleseket figyeli ezt írta egy nő:
Hétvégén Kijevbe utaztam, az utolsó ellenőrzőpont Alsóvereckénél (Kárpátalja megye adminisztratív határa) volt, és máshol sehol. Átutaztunk öt megyén, és sehol egy hadkiegészítő, Kijevben se a metrónál, se az állomásoknál nem fogdossák az embereket. Mi miben vagyunk hibásak? Lehet, hogy ideje lenni ellátogatni Mikita úrhoz (kárpátalja kormányzója – a szerk.)?
A válaszok is érdekesek, egyikük például azt jegyzi meg:
Lehet, hogy mindez azért van, mert a többi megyéből mindenki Kárpátaljára jön.
Ez pedig abból a szempontból is elgondolkodtató, hogy a helyiek kezdenek ráébredni: felgyorsult a kiszorításuk Kárpátaljáról. Kell ugyanis a hely a keletről érkezőknek. A háború óta eltelt idő is egyre inkább erre enged következtetni. Ukrajna keleti fele ugyanis nemsokára lakhatatlanná válik.
Zelenszkij egyre kevésbé népszerű
Azzal, hogy Zelenszkij a héten aláírta az új mozgósítási törvényt, még az átlagemberek szerint is elásta magát. A jogszabály annyira jogfosztó, hogy a legsötétebb diktatúrák is megirigyelhetnék. Sokan ezért néznek úgy Zelenszkijre, mint, aki bohócból hadvezér lett, hadvezérből pedig bohóc. A helyzet annyira abszurd ugyanis, hogy a nép már nem tudja eldönteni, hogy nevessen vagy sírjon. A kárpátaljai csoportokban pedig egyenesen Hitlernek ábrázolják az egykor imádott elnököt, akinek az uralkodása alatt felére csökkent az ország lakossága, és naponta több ezren választják a zöldhatárt, mint utolsó reményt a szabad életre.
Borítókép: Az ukrán katonák menekülnek a pokolból (Fotó: NurPhoto via AFP/Dmytro Smolienko)
Orosz–ukrán háború
