Skizofréniával küzdött a sydney-i késes támadó – írja a The Telegraph brit napilap –, aki hat embert megölt, nyolcat, köztük egy kilenc hónapos kislányt pedig megsebesített egy bevásárlóközpontban, ahogy arról mi is beszámoltunk korábban. Az elkövetőt, akit egy rendőrnő lelőtt, a hatóságok a 40 éves Joel Cauchiként azonosították. A lap szerint a családját aggasztotta a férfi kések és fegyverek iránti rajongása.
Továbbra is súlyos állapotban van a megkéselt kisbaba
Hat halottja és nyolc sérültje van a Sydney egyik bevásárlóközpontjában történt késes támadásnak. A késelőt egy rendőrnő lelőtte, a rendőrség szerint a támadás nem terrorcselekmény volt.
A halálos áldozatok között van egy biztonsági őr és öt vásárló. Egyikük egy 38 éves csontkovács, Ashlee Good, akinek először a kisbabájára támadt rá Cauchi, majd a kést az anya ellen fordította. Good ismeretleneknek adta át a 9 hónapos Harrietet, arra kérve őket, hogy segítsenek rajta.
A kislányt a kórházba szállítás után megoperálták, de továbbra is súlyos állapotban van. Az édesanyja életét az orvosok már nem tudták megmenteni.
Szintén az áldozatok között van Dawn Singleton, egy milliomos üzletember 25 éves lánya. A többi áldozat személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra.
Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök szerint a támadás borzalmasan erőszakos cselekmény volt – írja a Fox News amerikai televíziós hálózat. Albanese az elkövetőt ártalmatlanító rendőrnőt hősnek nevezte.
A brit királyi pár és a walesi herceg és hercegné is megdöbbenését és részvétét fejezte ki a tragédia kapcsán.
A hatóságok átkutatták a Cauchi által használt raktárt. Arról nem tettek közzé részleteket, hogy találtak-e a támadáshoz köthető nyomot, azonban biztosították a lakosságot, hogy nincs szó ideológiai indítékról.
Borítókép: Rendőrök és mentősök a helyszínen a sydney-i Westfield Bondi Junction bevásárlóközpontban elkövetett késes támadást követően 2024. április 13-án (Fotó: MTI/EPA/AAP/Steve Markham)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Felvételeket tettek közzé arról, hogy segíti a török drón a kutatást.
Egy újabb francia vezető, aki engedélyt adna Ukrajnának, hogy Oroszországra mérjen csapást francia fegyverekkel
A francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke felszólítja Franciaországot, hogy ne tiltsa meg többé Kijevnek, hogy csapást mérjen Oroszországra.
Lövöldözés az érettségi banketten + videó
Pánik tört ki egy középiskola érettségi bankettjén, amikor valaki lövöldözni kezdett.
Iránban összehívták a kabinet vészhelyzeti ülését az elnök helikopterének balesetét követően
Újabb intézkedéseket rendeltek el az államfő felkutatására.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Fontos kérés érkezett a rendőrségtől a verőcei hajóbalesettel kapcsolatban
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Nemzetközi összefogás született, hogy kiderüljön: mégis mi történt az iráni elnök gépével?
Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár
Verőcei hajóbaleset - a BRFK fotókat osztott meg a kiemelt roncsról + videó
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
Bent maradt a Budafok, alighanem megmenekült a Hali, még maradt esélye a Pécsnek – ez történt az NB II-ben
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Meghalt Varga Szilvia
Címoldalról ajánljuk