A tárcavezető a projekt átadásán arról számolt be, hogy a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar–szlovák együttműködés tette lehetővé Észak-Komáromban az Új Erőd, Dél-Komáromban pedig az Igmándi Erőd felújítását, ami igen időszerű volt, mivel a Csillagerőd és a Monostori Erőd korábbi felújítása ezek nélkül csak félsiker volt.
Szijjártó Péter: Komárom példátlan fejlődését mutatja az Igmándi Erőd felújítása
Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar–szlovák együttműködésnek is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Komáromban.
Tudatta, hogy a két ország közösen pályázott európai uniós forrásokra, és el is nyertek erre a célra hatszázmillió forintot, ebből 230 millió forint jutott az Igmándi Erőd felújítására, ahol ezáltal multifunkcionális közösségi tér jön létre, hogy a város polgárai újra birtokukba vehessék azt méltó módon. Ahogy fogalmazott:
Itt volt bőven az ideje annak, hogy a komáromi erődrendszernek ezt az elemét is a történelem iránti tiszteletből, a Komáromban egykor a szabadságért és a szuverenitásért küzdő hősök iránti tiszteletből felújítsuk
Megjegyezte, hogy a komáromi erődrendszer jelenleg várományosként szerepel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listáján, azonban a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy véglegesen is felkerülhessen a jegyzékbe.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a város talán soha nem fejlődött ekkora lépésekkel, mint napjainkban, ez szabad szemmel is messziről látható. Leszögezte: a kormány az utóbbi években tizenhét nagy vállalati beruházást támogatott Komáromban, amelyek révén 640 milliárd forintnyi beruházás, ezáltal pedig négyezer új munkahely jött létre.
Ez a város és a kormány együttműködésének eredménye (…) Ez a város is kellőképpen bemutatja azt, hogy a nagy ipari fejlesztések hogyan válnak a városlakók javára például egy új városközpont, például az óvodák, az iskolák és a bölcsődék felújítása által, például új sportpályák által, új orvosi rendelők, új piac által. Abban reménykedem, hogy június 9-én a komáromi választópolgárok majd olyan döntést hoznak, amely lehetővé teszi a kormány és a városvezetés együttműködésének folytatását annak érdekében, hogy Komárom továbbra is büszkeségre adhasson okot minden volt, jelenlegi és leendő komárominak
– mondta Szijjártó Péter.
Szétválasztott város
A miniszter ezután rámutatott, hogy Komárom különleges helyzetben van, mint minden város, amelyet egyik napról a másikra szétválasztanak. Felidézte, hogy a Duna a kommunista diktatúra alatt elválasztotta a város két részét egymástól, hosszú sorokat kellett kiállni a hídon, ma viszont szerencsésebb időszakot élünk, az európai uniós és schengeni csatlakozással a folyó már inkább összeköti az itt élő embereket.
Ennek kapcsán a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatokat is érintette, emlékeztetve arra, hogy voltak bizonyos döccenők és mélypontok a viszonyban, amikor a két ország politikai vezetése nem túl kulturált formában, a Dunán keresztül üvöltözve tudott maximum egymással kommunikálni.
Szavai szerint azonban ez már a múlté, a kapcsolat mára rengeteget javult annak is köszönhetően, hogy mind a két kormány kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik, ami jobb mindenkinek.
Jobb a magyaroknak, jobb a szlovákoknak, jobb a felvidéki magyarságnak és jobb a nálunk élő szlovák közösségnek
– fogalmazott.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: Facebook/Szijjártó Péter)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyarországot méltatta a kazah külügyminiszter-helyettes
Roman Jurjevics Vaszilenko szerint sokat számít a tudatos keleti nyitási politika, amelyet Orbán Viktor kormánya képvisel.
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Az elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Drámázik a spanyol kormány, mert az argentin elnök korruptnak nevezte Pedro Sánchez feleségét
A spanyol külügyminiszter felszólította az argentin elnököt, hogy a két ország közötti jó viszony érdekében kérjen bocsánatot.
Szívszorító videó került elő a Hamász fogságában lévő két magyar kislányról
A kislányokat október 7-én rabolták el a Hamász terroristái.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Verőcei hajóbaleset: őrizetbe került a szállodahajó kapitánya - videó
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
Titkos ukrajnai műveletről beszélt egy volt amerikai miniszter
Ekkorra időzítsd a nyári szabid! Mutatjuk a kánikulai időszakokat
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyarországot méltatta a kazah külügyminiszter-helyettes
Roman Jurjevics Vaszilenko szerint sokat számít a tudatos keleti nyitási politika, amelyet Orbán Viktor kormánya képvisel.
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Az elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Drámázik a spanyol kormány, mert az argentin elnök korruptnak nevezte Pedro Sánchez feleségét
A spanyol külügyminiszter felszólította az argentin elnököt, hogy a két ország közötti jó viszony érdekében kérjen bocsánatot.
Szívszorító videó került elő a Hamász fogságában lévő két magyar kislányról
A kislányokat október 7-én rabolták el a Hamász terroristái.