A brit uralkodó és férje platinalakodalmára készül

MTI

2017. november 19., vasárnap 08:10, frissítve: vasárnap 10:10

Az angol monarchia évezredes történetében példátlan évfordulóra készül a londoni udvar: platinalakodalmát, vagyis 70. házassági évfordulóját ünnepli hétfőn a 91 esztendős II. Erzsébet királynő és 96 éves férje, Fülöp edinburgh-i herceg. A 21 éves Erzsébet hercegnő, VI. György király elsőszülött leánya, és Fülöp, András görög herceg Korfun született fia 1947. november 20-án kelt egybe a londoni westminsteri apátságban. Nagy-Britannia, amely ma a világ ötödik legnagyobb gazdasága, akkoriban még a háború utáni igen szűkös időket élte, és a fényes esküvő bevilágította a jegyrendszertől, végtelen sorban állásoktól, szegénységtől gyötört ország komor hétköznapjait.

A központi elosztást végző állami bürokrácia a hercegnőről sem feledkezett meg: Erzsébet is megkapta a kvótán felül járó 200 plusz ruhakupont, amely a korabeli rendelkezések szerint az esküvőjükre készülő brit menyasszonyokat megillette. Az alattvalók lelkesedését jelezte, hogy nők ezrei küldték el az ország minden sarkából a hercegnőnek saját ruhakuponjaikat, de mivel ezek átruházása törvényileg tilos volt, az udvar lelkiismeretesen mindet visszaküldte a feladóknak. A hercegnő által módszeresen megtakarított saját szövetjegyekből is egyedülálló, elefántcsontszínű, 4,5 méteres uszállyal ellátott, 10 ezer gyönggyel ékesített esküvői ruha született.

A több emberöltőn átívelő házasság története azonban még a II. világháború előtt kezdődött. Erzsébet hercegnő ugyanis már kislánykorában beleszeretett a „hontalan”, fiatal brit-görög nemesbe, udvari krónikások szerint akkor, amikor – legalábbis hivatalosan – először találkoztak. Ez 1939 júliusában történt, amikor a királyi család rövid látogatást tett a dartmouth-i haditengerészeti akadémián. Az eseményt szervező Lord Mountbatten, VI. György távoli rokona, India későbbi alkirálya – akit negyven évvel később az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) pokolgépe ölt meg – saját első unokaöccsét bízta meg a két ifjú hercegnő, a 13 éves Erzsébet és húga, Margit szórakoztatásával. Fülöp, a kísérőnek kijelölt 18 éves dartmouth-i kadét a családi kapcsolatok révén már korábban is ismerte a hercegnőket, ám az udvari évkönyvek ezt a találkozót jegyzik fel elsőként.

A frissen végzett tengerésztisztet nem sokkal később aktív szolgálatba szólította a háború, de a kapcsolat nem szakadt meg, és a brit sajtó a negyvenes évek közepétől már románcról pletykált. Nem alaptalanul: Fülöp 1947 februárjában hivatalosan lemondott a görög trónra támasztott igényéről, és Mountbatten vezetéknévvel honosított brit állampolgár lett, majd július 9-én a Buckingham-palota bejelentette az eljegyzést, négy hónapra rá pedig az ifjú pár egybekelt. Az angol-brit monarchia eddigi történetében egyetlen uralkodói házaspár sem érte meg együtt 70. házassági évfordulóját. Fülöp azonban ezért a rekordházasságáért nem kevés áldozatot hozott. A herceg ígéretes haditengerészeti karriert volt kénytelen szinte egyik pillanatról a másikra feladni, amikor feleségének édesapja, VI. György király 1952-ben, alig 56 esztendősen elhunyt, és Erzsébet hercegnő 26 évesen az Egyesült Királyság uralkodója lett.

Fülöpnek a királynő férjeként gyakorlatilag semmilyen alkotmányos szerepe nincs, állami ügyiratokba hitvesével ellentétben nem tekinthet bele, és formailag saját feleségének alattvalója, amióta Erzsébet királynő csaknem 66 évvel ezelőtt trónra lépett. Ráadásul még saját gyermekei sem az ő nevét viselik. Történelmi források szerint Fülöp szerette volna, ha felesége megkoronázása után a királyi ház felveszi a Mountbatten vagy az Edinburgh nevet, ám – nem kis bosszúságára – Winston Churchill, II. Erzsébet királynő első miniszterelnöke rábeszélte a fiatal uralkodót a Windsor-ház nevének megtartására. Fülöp azonban mindezen lemondások és áldozatok ellenére hét évtizede a királynő és a királyi ház sziklaszilárd támasza, ahogy azt felesége is többször és nyilvánosan hangoztatta.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A házaspár nem készül fényes ceremóniával a jeles hétfői évfordulóra. II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg hétfő este a windsori rezidencián szigorúan zártkörű ünnepi vacsorán látja vendégül a legközelebbi családtagokat és barátokat, de kérésükre az évfordulón semmiféle nyilvános ünnepség nem lesz, annál is kevésbé, mivel Fülöp a nyár végén hivatalosan visszavonult a közszerepléstől. Az udvar mindazonáltal vasárnap közzétett egy friss ünnepi portrét, amelyet a windsori kastélyban készített a királynőről és férjéről Matt Holyoak neves brit fotográfus, a királyi posta pedig különleges, az eljegyzés és az esküvő korabeli fotóit reprodukáló bélyegsor kibocsátásával emlékezett meg a példátlan évfordulóról.

A szerkesztő ajánlja

Szabó Zsolt

Tarlós István úgy látja, nem feltétlenül kell a mobil gát a Rómaira

Budapest főpolgármestere szerint rendben van a 3-as metró felújítása, és kitart a Fidesz támogatása mellett. Interjú.

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

Hazánk riasztó mértékű kettéosztottságáról mesél országszerte a tűzifa

A politikusok tulajdonképpen azzal büszkélkednek, hogy a hozzájuk tartozó falvakban mennyi szegény ember él.

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.