A dánok is berágtak a törökökre

MTI

2017. március 19., vasárnap 16:31, frissítve: vasárnap 17:09

Anders Samuelsen dán külügyminiszter vasárnap közölte, hogy bekérette a koppenhágai török nagykövetet a Recep Tayyip Erdogan török elnököt bíráló dániai törököket ért fenyegetések miatt.

A Berlingske című dán napilap adott hírt arról, hogy megfenyegettek több, a török államfővel szemben kritikus, török származású dán állampolgárt. Azzal riogatták őket, hogy hazaárulás miatt bíróság elé kerülnek, és családtagjaik sem kerülhetik el a vizsgálatot.

Ez az ügy „teljességgel elfogadhatatlan” – mondta a dániai állami műsorszolgáltatónak a dán diplomácia vezetője. Samuelsen jelezte: hétfőn találkozik a török nagykövettel, hogy tisztázzák a helyzetet.

A Berlingske által idézett forrásokat a Facebook közösségi oldalon, telefonon és elektronikus üzeneteken keresztül fenyegették meg azután, hogy nyilvánosan nemtetszésüket fejezték ki a török államfő politikájával szemben.

Lars Aslan Rasmussen török származású szociáldemokrata dán politikus is egyike az áldozatoknak. Rasmussen több üzenetet kapott, amelyekben azt írták, hogy feljelentették a török hatóságoknak. „Nagyon komolyan veszem az ügyet” – mondta a politikus.

A koppenhágai török nagykövetség egyelőre nem válaszolt a Berlingske vádjaira.

A szerkesztő ajánlja

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kicsit kívülre kellett szorítani a színészt

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.