A hatalom kapujában a „cseh Trump”

Kuthi Áron

Kuthi Áron

2017. október 20., péntek 11:01, frissítve: péntek 22:45

Immár bizonyos, hogy nem az Andrej Babis milliárdos pártelnök, volt pénzügyminiszter ellen indított rendőrségi vizsgálat rendezte át az erőviszonyokat a pénteken kezdődött, kétnapos csehországi parlamenti választás előtt, hanem a választók körében egyre népszerűbbé váló, rengeteg hívet szerző gondolat, az euroszkepticizmus. A cseh önállóság, különutasság, rendszerkritikusság az utóbbi időben a feje tetejére állította a tízmilliós ország közéletét.

Így fordulhat elő, hogy azonos eséllyel pályázik parlamenti mandátumokra egy első körös, radikálisan iszlámellenes japán-cseh üzletember nemrég gründolt alakulatával, mint a kormányzást már többször megélt liberális-konzervatív Polgári Demokrata Párt (ODS). A nyolc éve alakult Cseh Kalózpárt pedig lazán előzi a Václav Klaus volt köztársasági elnök által ugyanakkor alakított, kormánypróbált, jobbközép Hagyomány-Felelősség-Prosperitás (TOP 09) nevű alakulatot. A feltörekvő pártok kavalkádjában fel sem tűnik, hogy a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) – amely ténylegesen a valamikori állampárt utódja – betonbiztosan a harmadik legnagyobb erő a politikai palettán.

A ma mindent vivő szlogen, az euroszkepticizmus zászlóshajója a közvélemény-kutatások élén szereplő Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO 2011), alapítója pedig épp az uniós forrásokkal elszámolni nem tudó Andrej Babis. A szlováknak született cseh oligarcha, Csehország második leggazdagabb embere bevallottan az elégedetlenekre épít, mint a párt neve is mutatja. De hogy rajta kívül még mennyien gondolják, hogy a kevesebb EU szlogenjével szavazókat lehet megnyerni, azt az is mutatja, hogy a jelölteket állítani képes harmincegy politikai formáció közül majdnem a fele, tizenhárom párt azonosítja magát részben vagy egészben az euroszkepticizmussal. 

„Nem akarunk errefelé eurót, az csak újabb terület lenne Brüsszelnek a beavatkozásra” – vallja a jelentős agrár- és médiaportfólió felett rendelkező milliárdos üzletember-politikus. Okkal mondhatja ezt a négymilliárd dolláros vagyonnal bíró Babis, hiszen a kormány két éve arról döntött, a választásig nem határoznak meg belépési dátumot az eurózónára nézve. Ez így is lett, így tehát elég valószínűtlen, hogy a következő évtizedig a belépés meg is történjen. Babis tehát már jó előre épített az erős EU-ellenességre: egy tavaszi felmérés szerint az embereknek csak a 21 százaléka szeretne euróval fizetni hazájában – ez az arány nálunk egy 2015-ös felmérés alapján 60 százalék volt. Egy ugyancsak idei felmérés szerint a cseheknek csak 18 százaléka erősen elkötelezett az európai uniós tagság mellett, 38 százaléknyi válaszadó csak mérsékelten értett egyet ezzel. 

Mindeközben a gazdasági növekedés 2017 második negyedévében 4,7 százalékos volt, a bérek 2,9 százalékkal nőttek, a munkanélküliségi ráta pedig stabilan 4 százalék alatt járt ebben az időszakban. A negyedéves növekedés az utóbbi húsz évben a legnagyobb, erre legalább büszke lehet a munkáját most befejező kormány vezető ereje, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD). Arra már annyira nem, hogy a kisebbik kormánypárt, az ANO kemény 13-14 százalékkal népszerűbb nála. Az ANO-t a közvélemény-kutatók 26 százalékon mérik, mögötte kullog a CSSD 12-13 százalékkal, őket viszont az ugyanitt álló kommunisták ostromolják, pozíciójuk állandóan váltakozik.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A két mérsékelt jobboldali párt (az ODS és a TOP 09) stabilan 10 százalék alatt tartózkodik, így mindenképpen ellenzéki pozícióra számíthatnak. A 10 százalék alatti tartományban hatalmas a versengés, rajtuk kívül itt van Tomio Okamura, a Tokióban született, Orbán Viktor-rajongó, unió- és muszlimellenes cseh-japán üzletember 9 százalékkal. A várakozások szerint bőven megugorja az 5 százalékos parlamenti küszöböt a már számos önkormányzati képviselővel bíró Cseh Kalózpárt is, a Keresztény és Demokrata Unió – Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) viszont izgulhat, hogy 5,01 százalékkal benn legyen a törvényhozásban. 

Bár a szocdemek és Babisék nagyon összerúgták a port tavasszal, szakértők szerint az a legvalószínűbb, hogy újfent összeállnak, de immár a CSSD lesz a kisebb koalíciós partner. Csehországnak pedig egy euroszkeptikus, populista kormányfője lesz, akit visszatérően a cseh Donald Trumpnak nevez a sajtó.

A szerkesztő ajánlja

Wiedemann Tamás

Letelepedési biznisz: igaz vagy hamist játszottunk Rogán Antallal

Megvizsgáltuk a miniszter letelepedésikötvény-programmal kapcsolatos kijelentéseit. Az eredmény kevéssé biztató.

Gabay Balázs

Kuplerájból a válogatottba, kocsmából az élvonalba: íme, ő Urbán Flórián

Volt, hogy sörözőből hívta be Mészöly a nemzeti csapatba. A játékos, aki soha nem akarta befogni a száját, könyvet írt. Nehéz letenni.

Ficsor Benedek

Ady szerint plakátokkal „a sajtónak nem lehet konkurenciát csinálni”

Ady megmondja: bő száz éve írt pontos látlelet napjaink Magyarországáról. Meddig szabdalható egy életmű?

Vass Norbert

Virágzó kokainbiznisz – a felszippantott földrész

A Narcoamerica a szegénység, a kegyetlenség és a függőség motívumai köré szerveződő rendhagyó kontinenstörténet.