A legmagasabb kitüntetést kapja meg

2012. július 12., csütörtök 22:46

Az amerikai szenátus egyhangúlag megszavazta a Raoul Wallenberg centenáriumi törvényt, amelynek keretében a washingtoni törvényhozás az általa adható legmagasabb rangú elismeréssel, a Kongresszusi Aranyéremmel tünteti ki a sok ezer zsidó életét megmentő, néhai svéd diplomatát. A magyar Külügyminisztérium csütörtökön üdvözölte, hogy az áprilisi – szintén egyhangú – képviselőházi jóváhagyás után a felsőház is megszavazta a törvényt.

A törvénytervezetet Gregory Meeks és Nan Hayworth képviselők nyújtották be Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából. A törvény hosszasan részletezi Wallenbergnek a második világháború alatt Magyarországon végzett tevékenységét. Az általa megmentettek közül név szerint említi Tom Lantos néhai kongresszusi képviselőt, Tomi Lapid volt izraeli miniszterelnök-helyettest és Friedlander rabbit, aki az Egyesült Államokba telepítette át az olaszliszkai hászid dinasztiát - közölte a Külügyminisztérium.

Martonyit idézték

A szavazás estéjén a Friedlander-csoport szervezte megemlékezésre eljuttatott üdvözletében Szapáry György washingtoni magyar nagykövet üdvözölte, hogy a svéd diplomatáról születésének 100. évfordulóján a legmagasabb kitüntetés megadásával emlékezik meg az amerikai törvényhozás. A nagykövet Martonyi János külügyminiszter szavait idézve megállapította, hogy „a vészkorszak idején a magyar állam megmérettetett, és könnyűnek találtatott. Nem tudta megvédeni állampolgárait, elpusztításukhoz – igaz, megszállás alatt – segítséget nyújtott” – olvasható a közleményben.
A nagykövet felhívta a figyelmet arra, hogy Wallenberg mellett számos magyar és külföldi, hívő és nem hívő, civil és katona segített hősiesen az életmentésben. Így Salkaházi Sára nővér is, aki zsidó üldözötteket bújtatott, és akit később a Dunába lövettek. Szapáry György méltatta Koszorús Ferenc vezérkari ezredes bátorságát. Tom Lantos szavait idézte, miszerint az ezredes a "tengelyhatalmak országai között egyedülálló módon katonai ellenszegüléssel akadályozta meg zsidók deportálását".

A nagykövet kiemelte: „közös felelősségünk levonni múltunk tanulságait, és folytatni a megkezdett párbeszédet zsidó és nem zsidó magyar, amerikai és a világ bármely táján élő barátainkkal, hogy felvegyük a harcot az antiszemitizmus, az intolerancia és a gyűlölet ellen”.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.