A palesztin egy kitalált nép?

Kovács N. László

2011. december 10., szombat 13:57

Newt Gingrich minden eddiginél messzebbre ment a zsidó szavazatok megszerzése érdekében: bár a republikánus párt hagyományosan Izrael mellett áll a közel-keleti konfliktusban, addig még egyetlen jelölt sem jutott el, hogy egyszerűen nem létezőnek nevezze a palesztinokat.

Az egykori házelnök a Zsidó Televízió (Jewish Channel) beszélgetős műsorában fejtette ki véleményét. A műsorvezető a cionizmusról kérdezte Gingrichet, aki erre kijelentette, „Palesztin állam sosem létezett, a terület a XX. század elejéig az Ottomán Birodalom részének számított”, majd rámutatott, „a palesztinokat mi találtuk ki, ezek lényegében arabok”, akik egyébként is „sokszor mehettek volna sok helyre”. Ennek a kitalált népnek a nevében több mint fél évszázada folyik a háború Izrael ellen – „tragédia”, fogalmaz a politikus, amiért különösen a két palesztin csoportosulás, a Hamász és a Palesztin Hatóság „óriási vágya” fűt, hogy elpusztítsa Izraelt.


A hivatalos amerikai álláspont elismeri a palesztin népet, és annak saját államhoz való jogát, amelynek tárgyalások útján próbál érvényt szerezni. Hasonló az álláspontja a Palesztin Hatóságnak is, amelynek vezetője, Mahmud Abbász évek óta elutasít minden erőszakos lépést Izrael ellen.

haaretz.com

A szerkesztő ajánlja

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.

B. Kovács Gergely

Petike fülfolyása és állandó pittyegésterror a vonatokon

A csend manapság luxuscikk, de a MÁV tájékoztatása szerint 2019-től itthon is üzembe helyezik a csendes kocsikat.