A reggeli csúcsforgalomban robbantottak + Videó + Képek

tt

2012. május 10., csütörtök 09:50, frissítve: csütörtök 12:16

Negyvenen meghaltak, a sebesültek száma elérheti a százhetvenet abban a terrortámadásban, amit csütörtök reggel Damaszkusz egyik délnyugati negyedében követtek el terroristák, két robbantást hajtva végre – jelentette a szíriai állami televízió.

Sűrű füst gomolyog a városrész felett. A robbanások nyolc óra előtt néhány perccel történtek, vagyis a reggeli csúcsforgalom idején. A biztonsági erők lezárták a környéket, ahol egy katonai hírszerzési hivatal parancsnoksága is található.


A televízió felvételein összeégett holttestek, még mindig füstölgő gépkocsironcsok voltak láthatók. Egy szemtanú szerint a biztonsági emberek senkit sem engednek be a városrészbe, és a környező iskolákból hazaküldték a tanulókat. Az eddigi információk szerint harmincan haltak meg a damaszkuszi kettős robbantásban – közölte a szíriai állami tévé, hozzátéve, hogy a sebesültek száma meghaladja a százhetvenet. Az áldozatok többsége civil.

A Libya Herald netes napilap értesülései szerint kedden Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök utasítására Oroszország feloldotta a több mint egy éve érvényben lévő líbiai fegyverembargót. A további részleteket itt olvashatja.

 

Fotó: Reuters

 

Fotó: Reuters

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kádárista prostituáltnak áll a híres magyar színésznő

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.

Póla Gergely

Minden második Orbán Viktoré 2017 kifejezései közül

Szavazzon, hogy a döntőbe jutott tíz szó és szókapcsolat közül melyik legyen a 2017-es év kifejezése.