A terrorizmus gyökeres kiirtására szólított fel Irán újraválasztott elnöke

MTI

2017. május 22., hétfő 17:56, frissítve: hétfő 19:33

Gyökerestül kell kiirtani a terrorizmust a Közel-Keleten – mondta hétfőn Teheránban az újraválasztott iráni elnök.

Haszan Róhani a megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján – amelyet az állami televízió élőben sugárzott – hangsúlyozta: országa támogatja a térség stabilitását, amely szerinte Irán segítsége nélkül nem lehetséges.

Róhani szerint a vasárnapi rijádi konferencia – amelyen Donald Trump amerikai elnök is részt vett – inkább protokolláris esemény volt, politikai értéke nincs és nem hozott megoldást.

„A szaúd-arábiai találkozó színjáték volt, amelynek nem volt sem politikai, sem konkrét értéke, Rijád a múltban már rendezett hasonló színjátékokat” – mondta az elnök. Visszautasította a Donald Trump és Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó által a konferencia megnyitóján hangoztatott vádakat, amelyek szerint az iszlám köztársaság a terrorizmust támogatja.

„Aki harcolt a terroristák ellen, az az iraki és a szíriai nép volt. Az iráni katonai tanácsadók segítették őket, és a jövőben is ezt fogják tenni” – mondta Róhani, aki egyben védelmébe vette a Hezbollah libanoni síita szervezetet is.

„A terrorizmust támogatók nem tudják a terroristákat legyőzni” – hangoztatta az iráni elnök. „Nem gondolom, hogy az amerikai nép elfeledi a szeptember 11-én kiontott vért” – tette hozzá a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokban végrehajtott – mintegy 3000 emberéletet követelő – terrortámadásokra utalva.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Róhani hangsúlyozta, hogy a közel-keleti stabilitás helyreállítása nem lehetséges Irán segítsége nélkül. „Ki mondhatja, hogy Irán nélkül helyre lehet állítani a térség stabilitását? Ki mondhatja, hogy a térségben teljes lesz a stabilitás Irán nélkül?” – tette fel a kérdést.

 
Irán újraválasztott elnöke, Haszan Róhani támogatói ünneplik a választási győzelmet Teheránban 2017. május 20-án
Fotó: Behrouz Mehri / AFP
 

A mérsékelt politikus, akinek az első elnöksége alatt 2015-ben Irán a hat nagyhatalommal megállapodott atomprogramja visszafogásáról a gazdasági szankciók mérséklése fejében, kijelentette, hogy az amerikai kormányzat nem ismeri a Közel-Keletet.

„Az amerikaiak már számos különböző módszert bevetettek Irán ellen, de rendre meghiúsultak. Várjuk, hogy az új kormány politikája állandó és folytonos legyen” – jelentette ki. Hozzátette: „az a gond, hogy az amerikaiak nem ismerik a térséget, így az amerikai vezetőket tanácsadóik félrevezetik”.

Róhani közölte, hogy „szükség esetén” folytatódnak az iráni ballisztikusrakéta-kísérletek. „Az iráni nép úgy döntött, hogy erős lesz. Rakétáink a békét és a védelmet szolgálják. Az amerikai vezetőknek tudniuk kell, hogy ha műszakilag tesztelnünk kell egy rakétát, megtesszük anélkül, hogy bárkinek az engedélyére várnánk” – mondta az elnök.

Róhani bírálta Szaúd-Arábiát, Teherán ellenlábasát, mondván, hogy nem demokratikus, és sürgette, hogy Rijád tegye lehetővé népe számára, hogy szabad választásokon döntsön az ország sorsáról.

Belpolitikai kérdésekről szólva Róhani leszögezte: a pénteki választás arról tanúskodik, hogy az irániak több demokráciát és nemzetközi együttműködést akarnak, és ez – mint mondta – elvezet a gazdaság fejlődését eredményező szükséges reformokhoz. „Az irániak a mérsékelt irányvonal mellett szavaztak, mert tudják, hogy virágzó gazdaságot és munkahelyeket csak beruházásokkal lehet teremteni, a beruházások feltétele pedig a szabadság és a nemzetközi együttműködés”.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.