A tervezettnél korábban találkozik Hollande és Merkel

WL

2012. május 10., csütörtök 19:59, frissítve: csütörtök 19:59

A tervezettnél egy nappal előbb, már jövő kedden találkozik Francois Hollande új francia elnök Angela Merkel német kancellárral.

Az Elysée-palotában kedden délelőtt sorra kerülő elnöki beiktatást követően az új államfő délután érkezik Berlinbe, ahol munkavacsorán fogadja őt a német kancellár, majd közös sajtótájékoztatót tartanak – közölték csütörtökön párizsi források. Hollande szeretné újratárgyalni az uniós szinten márciusban elfogadott fiskális paktumot, kiegészítve azt gazdaságélénkítő intézkedésekkel. Merkel ellenzi a paktum újratárgyalását, és azt is, hogy kiadásnövelési politikával segítsék elő az uniós kormányok a gazdasági növekedést.

Merkel csütörtökön úgy vélte, hogy mindenkinek „el kell fogadnia, hogy a válságból való kilábalás hosszú folyamat” lesz, amelyhez elengedhetetlen, hogy egyes uniós országokban megoldások szülessenek az olyan strukturális problémákra, mint a „katasztrofális eladósodottság” és a „versenyképesség hiánya”.  

Hollande délután fogadta Párizsban Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnököt, az euróövezet elnökét. A mintegy 70 perces megbeszélést követően a francia elnökváltást a szocialisták részéről vezető Pierre Moscovici elmondta: Juncker nagy figyelemmel követi a megválasztott francia elnök gazdasági elképzeléseit, és tudja, hogy mostantól a növekedésre kell támaszkodni. Az „őszinte és baráti" eszmecsere célja az volt, hogy „egyértelművé tegyék az európai helyzetet” – mondta Moscovici.  

Szerdán Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét fogadta Hollande, akivel a görög válságról és az eurózóna helyzetéről, valamint a „növekedési stratégiáról” egyeztetett.

Hivatalosan is benyújtotta lemondását csütörtökön Francois Fillon francia miniszterelnök és kormánya, amely ügyvivőként hivatalban marad Francois Hollande megválasztott köztársasági elnök május 15-i beiktatásáig. Bővebben>>>




A megválasztott elnök közben folytatta a konzultációkat az új kormány összeállításáról, amelynek tagjait hivatalba lépésének napján fogja megnevezni. A kiszivárgott információk közül Moscovici megerősítette, hogy az új francia államfő legfőbb diplomáciai tanácsadója egy Kína-szakértő diplomata, az 55 éves Paul Jean-Ortiz lesz, aki mostanáig a külügyminisztérium ázsiai ügyekkel foglalkozó osztályát vezette. Moscovici elmondta: Jean-Ortiz már megkezdte tanácsadói munkáját a megválasztott államfő mellett, Hollande nemzetközi tárgyalásain jelen van.

A kínaiul anyanyelvi szinten beszélő diplomata a kínai kultúra legkiválóbb szakértőjének számít a francia diplomáciában: pályája jelentős részét ázsiai országokban töltötte. Harmadik tanácsosként kezdte Pekingben (1987–1988), majd főkonzul lett Kantonban (1992–1993), azután második tanácsos volt ismét a pekingi nagykövetségen (1993–1995), ezt követően Vietnamban dolgozott első tanácsosként (1995–1997), majd a pekingi (2000–2005) és a madridi (2005–2009) francia nagykövetségen volt tanácsos. A külügyminisztérium ázsiai osztályát 2009 szeptembere óta irányítja. A Le Figaro című napilap szerint őt és Moscovicit, aki a külügyminiszteri poszt várományosa, már fogadta Jean-David Levitte, a leköszönő államfő diplomáciai tanácsadója. Levitte korábban Franciaország ENSZ-, majd washingtoni nagykövete volt.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.