A török alkotmánybíróság az újságírók javára döntött

MTI

2016. február 25., csütörtök 22:24

A török alkotmánybíróság csütörtöki döntése szerint a hatóságok megsértették két, súlyos vádakkal letartóztatott török újságíró jogait, ezért azonnal szabadlábra kell helyezni őket.

A Cumhuriyet című, a kormánnyal szemben kritikus napilap főszerkesztőjéről, Can Dündarról és az újság fővárosi tudósítójáról, Erdem Gülről van szó, akit november óta vizsgálati fogságban tartanak. Az eset nemzetközi aggodalmat váltott ki a törökországi sajtószabadság helyzete miatt.

Az ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte rájuk egyebek mellett a kormány hatalmának megdöntésére tett kísérlet és kémkedés vádjával.

Azért vonták felelősségre őket, mert tavaly májusban cikket jelentettek meg, amely szerint Törökország 2014-ben fegyvert szállított szíriai szélsőségeseknek. A Cumhuriyet a riport igazolására videofelvételeket is közzétett.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint az újság aláássa országa nemzetközi tekintélyét. Az államfő elismerte, hogy a Szíriába tartó teherautók a titkosszolgálathoz tartoztak, de azok az ott élő türkmén kisebbségnek vittek segélycsomagokat. A szíriai türkmén népcsoport fegyveresei offenzívát folytatnak mind Bassár el-Aszad kormányerői, mind az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosai ellen.

A szerkesztő ajánlja

Vég Márton

Orbán és Soros egy csapatban játszik? „Soros-szervezetet” pénzel a BM

Több millió forint állami pénzt kapott egy menekülteket segítő szervezet, amely tagja a milliárdos civil hálózatának is.

Molnár Csaba

El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.