A vereség után inkább Brüsszelt választják a DK-sok

(Brüsszel)

2018. április 9., hétfő 17:03, frissítve: hétfő 17:25

Az országgyűlési választáson két olyan politikus indult, aki egyben az Európai Parlamentben (EP) is képviselő: Niedermüller Péter és Molnár Csaba, mindketten a Demokratikus Koalíció (DK) részéről. Utóbbi ugyan nem mérette meg magát egyéniben, Niedermüller azonban Budapest 4-es számú választókörzetében indult, ahol csak 37,13 százalékot sikerült besöpörnie, a fideszes Varga Mihály 5 százalékkal előzte meg. Niedermüller azonban a DK országos listájának negyedik helyén állt, így mandátumra jogosulttá vált, Molnár pedig a lista második helyezettjeként juthat az Országgyűlésbe. Csakhogy választaniuk kell: EP-képviselőként ugyanis nem lehetnek a nemzeti parlamentnek is a tagja.

Az európai parlamenti képviselők választásáról szóló jogszabályt még 1976-ban alkották meg, itt felsoroltak számos olyan körülményt, amely összeférhetetlen az EP-képviselői mandátummal. Idetartozik például, ha valaki egy tagállami kormány vagy az Európai Bizottság vagy Bíróság, a Számvevőszék tagja, az Európai Központi Bank igazgatóságának a tagja, esetleg európai ombudsman. A nemzeti parlamenti tagság akkor még nem tartozott ebbe a körbe, azt csak egy 2004-es módosítás rendelte el. Ez volt az a nagy bővítési hullám, amelynek során Magyarország is belépett az Európai Unióba. Onnantól kezdve ha egy EP-képviselő tagja lesz a nemzeti parlamentnek – vagy fordítva –, akkor az egyik megbízatásáról le kell mondania.

Lapunk megkérdezte Niedermüller Pétert, melyik parlament tagja lesz a jövőben. A politikus kijelentette, hogy a listás mandátumáról lemond, átadja a helyét egy utána következőnek, kedden reggel pedig repülőgépre ül, és Brüsszelbe utazik, EP-képviselőként folytatja. Tervei szerint a 2019-es európai parlamenti választás után is marad az uniós törvényhozás tagja – a választási eredményektől függően természetesen. A politikus megjegyezte, hogy ha megnyerte volna az egyéni körzetét, akkor értelemszerűen inkább azt a mandátumot tartotta volna meg. Molnár Csabát is megkérdeztük, ő hasonlóan nyilatkozott, vagyis folytatja a munkáját Brüsszelben.

Mivel a DK-lista 5. és 6. helyén szereplő Varju László és Oláh Lajos is egyéniben szerzett mandátumot, s a Gyurcsány-párt összesen hat listás helyre jogosult, a sorrendben következő Székely Sándor, Gréczy Zsolt, Ara-Kovács Attila és László Imre juthat a magyar törvényhozásba.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.10.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.