A világ legnagyobb aranybányája az övék, mégis szegények

○ 2020-ra a bennszülöttek aránya harminc százalék alá csökken ○ A reménytelenséget bányaipari érdekek is fokozzák

MN

2018. április 10., kedd 21:15, frissítve: szerda 20:50

Mégsem olyan vadregényes körülmények között élnek Nyugat-Pápuán a bennszülöttek, mint azt néhány éve egy BBC-dokumentumfilm bemutatta – derült ki a nyugati média híradásaiból a napokban. Véres összetűzések, a szigetrész kizsákmányolása, függetlenségi törekvések és annak áldozatai – ez az utóbbi közel öt évtized valósága.

Legutóbb április első napjaiban tudósított a Jakarta Post, hogy Tembagapurában pápuai fegyveres gerillák és indonéz katonák összecsapásai során a templomból épp kilépő hívőkre nyitott tüzet a katonaság. Holott szemtanúk szerint a helyiek feltett kézzel jelezték, nincs közük a pápuai milíciák akciójához. Nem túlzás azt állítani, hogy Indonézia Pápua tartományában ez nem kirívó eset, a szigetrész 1969-es csatlakozása óta hivatalos adatok szerint mintegy félmillióan vesztették életüket a indonéz szervekkel való összetűzésben.

Honnan ered a feszültség? Miután Hollandia 1949-ben hivatalosan is lemondott az egykori Holland Kelet-indiai Társaság által felügyelt területekről és Indonézia kivívta függetlenségét, maradt egy tisztázatlan kérdés: Nyugat-Pápua irányítása. A holland érvelés szerint a pápuák etnikailag és kulturálisan különböznek az indonéz szigetvilág többi lakójától, így nem illenek az újonnan megalakult Indonéziába. A pápuák önrendelkezési jogának kinyilvánításáig ezért a hollandok Holland Új Guinea néven megtartották a felügyeleti jogot. Bár a nagyhatalmak hivatalos álláspontja afelé hajlott, hogy Nyugat-Pápuának jár a függetlenség, végül stratégiai megfontolások miatt mégis Indonézia járt jól. Egy ENSZ-határozat kimondta ugyan, hogy a függetlenség kérdéséről népszavazást kell tartani, ennek legitim lebonyolítását azonban nem sikerült megoldani. Az indonéz katonaság által irányított voksolásra ezer pápuait választottak ki, akiknek csőre töltött indonéz fegyverek előtt kellett nyilatkozniuk leendő hovatartozásukról. Kell-e mondani, egyhangúlag a csatlakozás mellett döntöttek.

A következő évtizedekben egymást érték a rajtaütések, katonai akciók és az őslakosok megfélemlítése. A pápuai nemzeti jelkép, a Morning Star elnevezésű zászló felmutatása már önmagában hazaárulásnak számít, amiért hosszú börtönévek járnak. A militáns Szabad Pápua Mozgalom gerillaakcióival bosszantja a térségbe vezérelt katonai egységeket, míg Benny Wenda, a függetlenség vezéralakja a nemzetközi közösség figyelmét próbálja felhívni. A Londonban politikai menedékjoggal élő politikus néhány hónapja 1,8 millió pápuai aláírását juttatta el az ENSZ-hez, kérve, hogy ismét tűzzék napirendre a szigetrész önrendelkezési törekvését, eredménytelenül.

Az idő mindenesetre a pápuák ellen dolgozik. Egységes nemzetről nem beszélhetünk: a nép sok törzsre tagolódik, és több mint kétszáz nyelvet tartanak számon, az őslakosok aránya egyre csökken. Az indonéz kormány 1969-től több mint kétmillió jávai lakos pápuai letelepedését támogatta, így a statisztikák szerint 2020-ra a bennszülöttek aránya 30 százalék alá esik vissza. Indonézia kemény munkát folytat a sok ezer részből álló szigetvilág egyben tartásáért. Nyugat-Pápua esetében ehhez ráadásul komoly gazdasági megfontolások is kapcsolódnak: itt található a világ legnagyobb aranybányája és második legnagyobb rézbányája. Tény azonban, hogy a helyiek ebből nem sokat profitálnak: Suharto indonéz elnök már 1967-ben átengedte a teljes körű bányászati jogot a Freeport nevű amerikai cégnek, s ezt a kiváltságot 1991-ben további harminc évre meghosszabbították, mert a vállalkozás remekül jövedelmez. Ám a környezetszennyezés sem elhanyagolható: a környező folyókba naponta 230 ezer tonna meddőt és zagyot forgatnak be. A helyi bányászok időről időre sztrájkkal fenyegetőznek, sőt nem ritka az amerikai cégóriás külföldi munkavállalóinak fenyegetése, elrablása sem. Ettől persze az álláspontok nem közelednek, csak az ellenlépés lesz dühödtebb.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Mi lenne a megoldás? – Fegyveres megoldás helyett végre kulturális közeledéssel kellene kezelni a problémákat – mondta a bevezetőben említett templomi lövöldözésre reagálva az Indonéz Egyházak Közösségének főtitkára.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.09.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.