Bajban a király veje

WA

2011. december 12., hétfő 23:36

Eltiltják a hivatalos ceremóniáktól a spanyol király egyik vejét, miután gyanúba keveredett egy korrupciós üggyel kapcsolatban – tudatta hétfőn újságírók előtt Rafael Spottorno, az udvartartás egyik vezetője.

A Spanyolországban nagy port kavart vesztegetési botrány főszereplője, Inaki Urdangarín – aki I. János Károly egyik lányának, Cristina hercegnőnek a férje – egy közhasznú alapítvány elnökeként az ügyben szintén gyanúsított társával, Diego Torresszel együtt állítólag 2004 és 2007 között több millió euróra tett szert a Baleári-szigeteken és Valencia tartományban a regionális kormányzati pénzekből. Az alapítvány – az ügyészség jelentése szerint – irreálisan magas árakon rendezett kongresszusokat, továbbá fiktív számlákat állított ki különböző, kitalált szolgáltatásokra.

Urdangarín az alapítvány bevételének egy részét a gyanú szerint saját cégébe mentette át. Urdangarín személyében első ízben kerül a vádlottak padjára a spanyol királyi ház egyik tagja. Néhány megfigyelő az üggyel összefüggésben már-már a monarchia fennmaradását látja veszélyben, mert a királyi ház az utóbbi időben sokat vesztett tekintélyéből. A válság sújtotta s újabb megszorító intézkedések elé néző Spanyolországban például a sajtó mostanában kezdi megkérdőjelezni, miért kell közpénzekből évente mintegy 8 millió eurót adni a királyi ház költségeire.

Az ügy még egy okból kellemetlen I. János Károly számára: lányának, Cristina hercegnőnek saját cége van, amelynek számlájára Urdangarín is utalt összegeket. A bíróság ugyanakkor hangsúlyozta: a jelenlegi vizsgálatot kizárólag a király veje ellen indították.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.

Unyatyinszki György

Kósa Lajos édesanyja: Megvettem a fél megyét

Kérdezze a fiamat! Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben – a 82 éves cégvezetőt kérdeztük.