Betiltanák a reggeli imát az ifjú szirizások

2016. január 7., csütörtök 16:15

Hatalmas felháborodást váltott ki Görögországban a kormányzó Sziriza ifjúsági tagozatának követelése, amely szerint be kellene tiltani a reggeli imát az ország általános iskoláiban. A szélsőbaloldali párt fiataljai Jogot a művelődéshez, jogot az élethez! elnevezésű beadványukban azt is követelik, hogy a kormány a kötelező hittanoktatás helyett vallástant vezessen be az iskolákban, amelyet a tanulók – a jelenlegi gyakorlattal szemben – szabadon választhatnának és bármikor lecserélhetnének egy másik fakultatív tantárgyra.

Az oktatási minisztériumhoz eljuttatott 14 pontos tervezet része, hogy az athéni kabinet jelentős mértékben csökkentse a taníttatás szülőket terhelő költségeit, a rászorulók részére ingyenes oktatást, a társadalombiztosítással nem rendelkezők számára pedig ingyenes orvosi ellátást nyújtson. Az ifjú szirizások másik fontos követelése, hogy már az elemi iskolában tegyék kötelezővé a nemek közti egyenlőségre okító tantárgyat. A beadvány hittantanítást és reggeli imát érintő része komoly vitát váltott ki nemcsak a kormányoldal és az ellenzék, de még a koalíciós pártok között is. A Szirizával együtt kormányzó Független Görögök elnöke, Panosz Kammenosz a Star Tv-nek kijelentette, a szélsőbalos tervet semmiképpen sem fogadják el, marad a reggeli ima és a hittanoktatás, hiszen a görög állam hivatalos vallása az ortodox, amit az alkotmány is rögzít.

Egy kiskaput nyitva hagyva ugyanakkor hozzátette, ha a társadalom többsége támogatja az elképzelést, akkor megvitatják. Jóval ingerültebben reagált a beadványra az egykori kormánypárt, a konzervatív Új Demokrácia ifjúsági tagozatának elnöke. Szakisz Joannidisz közölte, a Sziriza – fiatal partizánjain keresztül – nemzetellenes, hagyományok, erkölcsök és értékek nélküli ideológiákat próbál ráerőltetni a görög társadalomra. A pártvezető arra is felhívta a figyelmet, a szirizások terroristáknak nevezik a görög történelem szabadságharcosait, miközben ők maguk tömeggyilkosokat bálványoznak, ezzel is utalva a szélsőbalos rendezvényeken rendre feltűnő Che Guevará-s zászlókra. A görög Larissza püspöke Mit árthat neked az imádság, gyermekem? című közleményében úgy reagált: „Vajon milyen ötlettől vezéreltetve akarják gyermekeinket eltávolítani az imádságtól? Még el sem hagyták az iskolát, még ott vannak bennük a nagymama térdén ülve tanult imák, még ki sem alakult a személyiségük, máris meg akarják őket fosztani ezektől az emlékektől.

Ugyanezek az emberek az idegen földről érkezett bevándorlóknak teljes szabadságot akarnak biztosítani. Miközben megengedjük a kontinensre özönlő muzulmánoknak, hogy az európai utcákon imádkozzanak, a sajátjainknak megtiltjuk a saját vallásunk gyakorlását, ez elfogadhatatlan!” Szakértők úgy vélik, Alexisz Cipraszék várhatóan nem fogják keresztülverni a törvényhozáson az ifjú balosok tervezetét. A Sziriza tavaly azzal nyerte meg kétszer is a választásokat és egy népszavazást, hogy hajthatatlannak tűnt a görög nemzeti érdekek védelmével kapcsolatban. Azóta azonban több ponton is puhította korábban markáns programját, így a kritikus hangok szerint harcos ígéretei ellenére a Ciprasz vezette kormánypárt egyre jobban beáll a globalista világrendet építő erők sorába.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.01.07.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.