Bevándorlás: áldás vagy átok?

2013. november 14., csütörtök 00:43, frissítve: csütörtök 08:43

Egy friss kutatás szerint a bevándorlók többet tettek Nagy-Britanniáért, mint maguk a britek.

Meglepő adatokat közölt a brit statisztikai hivatal: az elkövetkező huszonöt évben mintegy tízmillió fővel fog növekedni az Egyesült Királyság népessége. E tömeg 60 százaléka, tehát mintegy hatmillió ember valamilyen módon a bevándorláshoz köthető: vagy maga is külföldről érkezett, vagy ilyen szülő/szülők gyermeke. A hivatal szerint várhatóan továbbra is évi több mint százezer új lakó fog a szigetországba költözni – nem csoda hát, hogy a brit lakosok és a lapok is egyre többet foglalkoznak a kérdéssel. Egyesek szerint a bevándorlás átok, mert óriási terhet ró az egyébként is gyengélkedő országra, mások szerint azonban inkább tárt karokkal kellene várni a szorgos külföldieket.

Csetlő-botló kormányzat

A bevallottan bevándorlásellenes UKIP párt egyre több és több konzervatív szavazót állít maga mellé, lépéskényszerbe hozva a tory kormányt, mely négy éve az országba érkező külföldiek számának radikális csökkentését ígérte, ám kevés eredményt tudott felmutatni e téren. A keménykezűség látszatát kelteni próbáló intézkedések nem sikerültek a legjobban. London utcáit „Illegálisan van itt? Menjen haza!” feliratú autók járták hetekig – az eredmény: óriási felháborodás és összesen 11 önkéntesen hazatelepült bevándorló. A belügyminiszter kitalálta, hogy kérjenek több ezer fontos „óvadékot” azoktól, akik Afrikából és Ázsiából érkeznek, ennek eredménye óriási nemzetközi felháborodás, s a tervet törölték. A határőrség golyóálló mellényes ügynökei egy vízumházasságra csaptak le, ám az állítólagos csalók boldog szerelmesek, bár kevésbé boldogok, mióta megzavarták az esküvőjüket. Az illegálisok elleni legújabb fegyverként a főbérlőket tervezik rábírni, hogy ellenőrizzék lakóik tartózkodási státusát. A terv ellen máris mindkét koalíciós párt képviselői szót emeltek, mivel szerintük aránytalan terhet róna a főbérlőkre – akár 400 releváns dokumentumot is ellenőrizniük kellene. „A bevándorlási stratégiánkat egy szó jellemzi: káosz” – fogalmazott Keith Vaz, a belügyi bizottság munkáspárti elnöke.

Hasznos bevándorlók

„Hiba volt beengedni a bevándorlókat"

Látványos hiba volt az EU-szabályok által lehetővé tett átmeneti korlátozások nélkül beengedni Nagy-Britanniába a közép-európai új uniós tagállamok munkavállalóit – írta szerdán megjelent cikkében Jack Straw, a brit Munkáspárt egyik legtekintélyesebb veterán politikusa.

A University College of London kutatói eközben meglepő eredményekkel álltak elő. Egy frissen kiadott, bevándorlással foglalkozó tanulmány szerint a 2000 óta az Európai Gazdasági Közösség országaiból érkező külföldiek mintegy 34 százalékkal több adót fizettek be, mint amennyi támogatást felvettek, ezzel mintegy 25 milliárd fonttal járulva hozzá a brit állam működéséhez. Ezek a bevándorlók 45 százalékkal kisebb arányban szorultak segélyre, gyakrabban jelentek meg a munkaerőpiacon, és nagyobb volt köztük a diplomások aránya is, mint az „őshonos” briteknél. De még a világ többi országából származó személyek is 2 százalékkal többet adtak, mint amennyit elvettek.

Egyedül az 1995 és 2011 között érkező nem európai bevándorlók „buktak meg”, náluk az adó-segély mérleg már az utóbbi felé billent – a tanulmány szerint azért, mert ez a csoport gyakrabban vállal gyermeket, mint a többiek. „Kutatásunk bemutatta, hogy az bevándorlók jelentős mértékben hozzájárultak az Egyesült Királyság működéséhez, és ezzel segítettek enyhíteni az itt született britek adóterheit is. Azt hiszem, az európai segélyturizmusról szóló híreket ezek után nyugodtan túlzónak lehet tekinteni” – kommentálta az eredményeket Christian Dustmann professzor.

A bevándorlás lehet a megoldás?

A tanulmányt felkapta a brit sajtó, a The Guardian, a The Economist és más lapok is bizonyítékként lobogtatták saját, bevándorláspárti nézeteik igazolásaként. „A bevándorlás nem a probléma, hanem a megoldás része. A brit gazdaságot talán épp az újonnan érkezők hulláma fogja kirántani a válságból” – írja például az utóbbi.

Mások azonban kevésbé lelkesek. Douglas Carswell, egy tory képviselő, aki a The Telegraph hasábjain publikál, hibákat talált a londoni kutatók számításaiban, például hogy teljességgel a bevándorlók adóbefizetéseihez számítottak 10 milliárd font vállalkozói adót, aminek oroszlánrészét valójában külföldi nagyvállalatok adták be a közösbe. Carswell rámutat arra is, hogy az adóhivatal adatai szerint bizonyos segélyek kedvezményezettjei közt 20 százalékkal több a külföldi, mint a hazai születésű. Emlékeztet: 2004-ben ugyanaz a bevándorlásügyi szakértő, Dustmann professzor úgy számított, az új EU-s országokból legfeljebb évi 13 ezer fő fog Nagy-Britanniába vándorolni. Hasonlóképp szkeptikus a Daily Mail is. „A brit társadalom egyszerűen képtelen befogadni szövetébe ennyi embert, ráadásul olyanokat, akik a legalapvetőbb módon sem beszélik az angol nyelvet” – szól a jobboldali lap vezércikke.

The Guardian, The Telegraph, The Independent, The Economist, The Daily Mail


A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.