Brexit: megállapodott May és Juncker a főbb kérdésekről

2017. december 8., péntek 07:30, frissítve: péntek 16:33

Hosszú hónapok után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről – jelentette be közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután kora reggel ismét tárgyalóasztalhoz ültek Brüsszelben. Az Európai Bizottság javaslatot tett a tárgyalások második szakaszának megkezdésére, mondván, sikerült elegendő előrelépést elérni a tárgyalásokon.

Juncker kielégítőnek nevezte az előrelépést az ír–északír határellenőrzés, a pénzügyi elszámolás, valamint az állampolgári jogok terén is. Utóbbi kapcsán például elmondta, a szigetország a kilépés után is el fogja ismerni az Európai Bíróság joghatóságát az uniós állampolgárok esetében, amit a brit kormány korábban elutasított. Juncker rámutatott, hogy ez nem a végleges kiválási egyezmény, és sok még a tennivaló, de lépésről lépésre kell haladni.

A Londonban nyilvánosságra hozott, tizenhat oldalas összegző dokumentum leszögezi, hogy a majdani kilépési megállapodás céljai között szerepel az uniós és a brit állampolgárok azon jogosultságainak viszonos megvédése, amelyeket az érintettek az EU-jogszabályok alapján múltbeli életviteli döntéseikkel megszereztek, vagy megszereznek egy meghatározott időpontig. A megállapodás szövege szerint e meghatározott időpontnak egybe kell esnie a brit kilépés időpontjával.

A The Guardian beszámolója szerint Theresa May pénteken újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a szövegtervezet semmilyen különleges státust nem tartalmaz Észak-Írország számára. Hozzátette, hogy Írország „egyedi körülményei” miatt elképzelhető, hogy egyedi intézkedésekre lesz szükség.

A brit kormányfő az egyeztetés után tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
  • az előzetes megállapodás biztosítja a jogait az országban élő mintegy hárommillió uniós állampolgárnak, ahogyan a bennmaradó tagállamok valamelyikében élő nagyjából egymillió britnek is;
  • az ír–északír határellenőrzés ügyére sikerült olyan megoldást találniuk, amely az Egyesült Királyság „alkotmányos és gazdasági integritásának” fenntartása mellett lehetővé teszi a nyitott határok megőrzését;
  • az ország „mély és különleges partnerségre” törekszik az Európai Unióval;
  • kompromisszum született, és a tárgyalások mind az Egyesült Királyság, mind pedig az EU számára nehezek voltak.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról beszélt, hogy a megállapodás személyes siker Theresa Maynek. „Mindannyian tudjuk, hogy a szakítás nehéz. De a szakítás mellett egy új kapcsolat kiépítése sokkal nehezebb” – fogalmazott Tusk. Hangsúlyozta, hogy nagyon sok idő ment el a feladat „könnyebb részére”.

Az Európai Tanács elnöke az Egyesült Királyság uniós kiválását követő esetleges átmeneti időszakról szóló tárgyalások mielőbbi megkezdésének jóváhagyására kérte a bennmaradó EU-tagállamok vezetőit. Kijelentette, hogy az EU a bizonytalanság mérséklése érdekében kész egyeztetést kezdeni a London által javasolt kétéves átmeneti időszakról, de ennek megvannak a feltételei. Mint mondta,

  • a szigetországnak ebben az időszakban is teljes mértékben be kell tartania az uniós jogot, beleértve az újonnan elfogadott szabályokat is;
  • eleget kell tennie a költségvetési kötelezettségvállalásoknak;
  • és alá kell vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának.

Az uniós döntéshozatal ugyanakkor az átmeneti időszakban már huszonhetes körben folytatódna, nem vehetne részt benne a brit kormány – szögezte le Donald Tusk.

Leo Varadkar ír miniszterelnök a megegyezés után azt mondta, elérték azt, amit célul tűztek ki. Ez nem a vég, ez a kezdet vége – utalt Winston Churchill szavaira. Kiemelte, hogy azok, akik Észak-Írország területén születtek, megtarthatják uniós jogaikat.

Michel Barnier európai bizottsági főtárgyaló arról számolt be: a kiválási egyezménynek jövő októberig meg kell lennie ahhoz, hogy időben ratifikálni is lehessen. Elmondta, hogy az EU és Kanada közti szabadkereskedelmi megállapodáshoz hasonló egyezményen fognak dolgozni, mivel a britek által támasztott alapfeltételek csak ezt teszik lehetővé. Jelenleg lehetetlen konkrétan kiszámolni az EU-val szemben fennmaradó brit pénzügyi kötelezettségek összegét – vélekedett Barnier, üdvözölve a fejleményeket, ugyanakkor figyelmeztetve, hogy sok még a tennivaló.

 
David Davis brexitügyi miniszter, Theresa May miniszterelnök, illetve Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök és Michel Barnier bizottsági főtárgyaló megbeszélést folytat Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséről
Fotó: Eric Vidal / MTI/AP
 

Martin Selmayr, az Európai Bizottság elnökének kabinetfőnöke fehér füstöt ábrázoló fényképet töltött fel a Twitterre, és ebből a sajtó már a bejelentés előtt arra következtetett, hogy megszületett a megállapodás. Margaritisz Szkinasz bizottsági szóvivő ugyanis csütörtökön – azzal kapcsolatban, hogy egyelőre nem sikerült megegyezni – úgy fogalmazott a pápaválasztásoknál szokásos eljárásra utalva, hogy még nem szállt fel a fehér füst.

Korábban elemzők is arra mutattak rá, hogy minden jel szerint elérhető közelségbe került a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának főbb kérdéseiről.

A bennmaradó tagállamok vezetői a jövő heti EU-csúcson döntenek arról, szerintük történt-e már elegendő előrehaladás ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a második egyeztetési szakaszra, a jövőbeli kapcsolatrendszer kérdéseire – írja az MTI.

Már csütörtök esti londoni médiaértesülések is arról szóltak, hogy új megállapodási szövegtervezet készült arra, miként lehetne nyitva tartani az Írország és Észak-Írország közötti határt a brit EU-tagság megszűnése után. Ez volt a legfőbb kérdés a tárgyalási szakaszban, és a megoldatlansága miatt nem sikerült az eredetileg tervezett időpontban, hétfőn bejelenteni érdemi előrelépést. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője azonban csak annyit közölt, hogy Theresa May este telefonon beszélt ír kollégájával és az Európai Bizottság elnökével. A Downing Street szóvivője hozzátette, hogy még tartanak „a brexitfolyamat előrevitelét célzó tárgyalások”.

Jean-Claude Juncker és Theresa May hétfőn munkaebéden tartott egyeztetést Brüsszelben az első tárgyalási szakasz még nyitott kérdéseiről, és az általános várakozás az volt, hogy aznap sikerül is lezárni e kérdéseket. Az utolsó pillanatban azonban Észak-Írország legnagyobb britpárti protestáns politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) közölte, hogy nem támogatja az Írország és Észak-Írország közötti határ nyitva tartására kidolgozott kompromisszumos megoldási tervet. A DUP fő kifogása az volt, hogy a tervezetben olyan kompromisszum szerepelt, amelynek alapján valamilyen köztes megoldással Észak-Írországra a brexit után is vonatkoznának az EU egységes piacának egyes szabályozási elemei. A párt közölte: nem fogad el semmiféle olyan szabályozási eltérést, amely a brexit utáni időszakban gazdaságilag vagy politikailag elválasztaná Észak-Írországot az Egyesült Királyság többi részétől.

Az ír miniszterelnök folyamatosan hangoztatott álláspontja szerint Dublin kizárólag akkor tud hozzájárulni a brexittárgyalások második – mindenekelőtt a majdani kereskedelmi kapcsolatokról szóló – szakaszának elkezdéséhez, ha szilárd írásos garanciákat kap Londontól arra, hogy a brit EU-tagság megszűnése után sem lesz fizikai határellenőrzés Írország és Észak-Írország között.

A Brit Iparszövetség (CBI) egyébként csütörtökön azt közölte, hogy a vállalatok zöme napokon belül elkezdheti készenléti terveinek végrehajtását, ha nem sikerül feloldani a patthelyzetet a brexit feltételeiről folyó tárgyalásokon.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.