Büntetőeljárás indul a leváltott katalán kormány ellen

MN

2017. október 30., hétfő 13:04, frissítve: hétfő 13:11

Lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárás megindítását kezdeményezi a spanyol állami főügyész a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen – írja az MTI.

A beszámoló szerint José Manuel Maza hétfőn Madridban tartott sajtótájékoztatóján döntését azzal indokolta, hogy a katalán parlamentben múlt pénteken elfogadták a „Katalán Köztársaság” függetlenségét kinyilvánító javaslatot.

A kereseteket a spanyol központi büntető-, illetve legfelsőbb bírósághoz nyújtják be.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.