Carles Puigdemont: Kész vagyok indulni a katalóniai választásokon

MN

2017. november 3., péntek 18:56, frissítve: péntek 20:32

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök péntek este Brüsszelben kijelentette, hogy „kész” indulni a spanyol kormány által december 21-re kiírt katalóniai regionális választáson – írja az MTI.

„Készen állok a jelöltségre (…), kampányolni bárhonnan lehet” – emelte ki a múlt pénteken menesztett, hétfő óta Brüsszelben tartózkodó Puigdemont az RTBF belga közszolgálati televíziónak adott interjújában. „Legitim kormányzatként tekintünk magunkra. Muszáj folytonosságnak lennie ahhoz, hogy elmondjuk a világnak, mi folyik Spanyolországban” – hangsúlyozta.

A korábbi elnök emellett bírálta a szerinte „barbár” módon viselkedő Mariano Rajoy spanyol kormányfőt, amiért „be akarja börtönözni a másként gondolkozókat”, bár – mint mondta – az igazi áldozatok azok a katalánok, akik október elején kifejezték az akaratukat a függetlenségi referendumon. Hozzátette, hogy nem ő az első katalán elnök, akinek problémája akadt Madriddal, ennek ellenére kész tárgyalni Rajoyjal.

Mindemellett közölte: azért jött el Spanyolországból, hogy megfelelően felkészülhessen a védekezésre. „Nem azért vagyok itt, hogy politikai menedékjogot kérjek, hanem hogy megvédjek egy legitim kormányzatot a spanyol vezetés törvénytelen fellépésével szemben” – húzta alá Puigdemont, leszögezve, hogy szükség esetén kész feladni magát a belga hatóságoknál.

A belga főváros központjában péntek este szimpátiatüntetést tartottak Puigdemont mellett, a demonstráció néhány tucatnyi résztvevője közül többen katalán zászlót lengettek.

Puigdemont hétfőn érkezett váratlanul Brüsszelbe egykori kormánya több tagjával együtt, és sokan arra számítottak, hogy politikai menedékjogot fog kérni, miután Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár azt mondta, ha kérelmezné, meg is kaphatná. Kedden azonban Puigdemont azt mondta, nem kér politikai menedéket Belgiumban. Hozzátette: az ügyüknek semmi köze a belga politikához, kifejezetten Brüsszelbe, „Európa szívébe” jöttek, hogy felhívják a figyelmet Katalónia problémájára. Újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy addig fognak maradni, amíg szükségesnek tartják, a helyzet ugyanis folyamatosan változik, a belga fővárosban pedig inkább biztosítva látják a jogaikat. „Nem illegálisan vagyunk itt. Európai polgárok vagyunk, mozgásszabadság van” – jelentette ki. „Azért jöttünk ide, hogy elkerüljük a konfrontációt, amelyre talán sor került volna, ha Barcelonában maradunk” – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy azonnal vissza fognak térni Katalóniába, amint „világos biztosítékokat” kapnak a spanyol hatóságoktól a tisztességes eljárásra és az igazságos bánásmódra.

Ismeretes, a katalán parlament függetlenségpárti többsége múlt pénteken támogatta azt a javaslatot, amely kimondta a Katalán Köztársaság mint független, demokratikus és szociális állam létrejöttét, és jóváhagyta az alkotmányozási folyamat megindítását. A titkos szavazáson az indítványt 70 képviselő támogatta igen szavazattal, 10-en voksoltak ellene, 2-en pedig üres papírt dobtak a szavazóurnába. A katalán parlamentnek 135 képviselője van, vagyis 53-an nem vettek részt a szavazásban, de az abszolút többség így is megvolt.

Nem sokkal később a spanyol szenátus megszavazta azt az intézkedéscsomagot, amely az alkotmány 155-ös cikkelyére hivatkozva a katalán kormány feloszlatását és előre hozott helyi parlamenti választás megrendezését tartalmazza. A madridi kormány előterjesztését a jelen lévő 262 szenátorból 214-en támogatták, 47-en szavaztak ellene, és 1 képviselő tartózkodott a voksolásnál.

Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen. Az ügyben eljáró spanyol bíróság várhatóan hamarosan kiadja az európai elfogatóparancsot Puigdemont ellen. Ebben az esetben sajtóhírek szerint a belga hatóságoknak három hónapon belül el kell majd dönteniük, hogy átadják-e Puigdemont-t Spanyolországnak.

Katalóniában október 1-jén rendeztek népszavazást a függetlenségről. Ezt a spanyol kormány alkotmányellenesnek minősítette és rendőri erővel igyekezett megakadályozni – a civileket bántalmazó csendőrök képei bejárták a világot. A referendumon alacsony, 43 százalékos részvétel mellett nagy többséggel győztek a függetlenségpártiak. Ennek megfelelően a barcelonai parlamentben október 10-én Carles Puigdemont deklarálta a függetlenséget, de fel is függesztette a végrehajtását, párbeszédre szólítva fel a spanyol kormányt.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.