Diákoknak veszett nyoma egy walesi nemzeti parkban

MTI

2016. június 29., szerda 18:00, frissítve: szerda 18:31

Huszonnégy tizenéves diák tűnt el szerdán a Wales hegyvidéki részén fekvő Brecon Beacons nemzeti park területén, a hatóságok mentőakciót indítottak – számolt be a BBC brit közszolgálati televízió Twitter-oldalán. A hat-hat diákból álló négy csoportból hármat néhány órán belül sikerült megtalálniuk a hatóságoknak.

A mentésben részt vevő egyik hegyimentőcsapat a BBC-nek úgy nyilatkozott, hozzávetőleg már a negyedik csoport hollétét is meghatározták, de teljesen nem biztosak benne.

A BBC közlése szerint három hegyimentőcsapat és a rendőrség is részt vesz a Tafarn Y Garreg vendéglátóhely közelében zajló keresésben. A brit parti őrség egyik mentőhelikopterét szintén a helyszínre irányították.

Mark Moran, a mentőcsapat egyik munkatársa korábban azt mondta, telefonon sikerült kapcsolatba lépniük az eltűnt, felnőtt kíséret nélküli diákcsoportokkal.

A helyi rendőrség egyik szóvivője azt mondta, a térségben tapasztalható zord időjárás miatt aggódnak a fiatalok egészsége miatt. Két diáknál a kihűlés jelei jelentkeztek.

A rendőrség nem erősítette meg az eltűnt tanulók számát.

A tanulók a nagy presztízsű brit királyi díj, a Duke of Edinburgh Award nyertesei. A díj része a walesi túra is. 14–21 éves fiatalok, akiket a Fülöp herceg által alapított szervezet személyes kibontakozásukban kíván támogatni azzal, hogy részvételi lehetőséget biztosít számukra kalandos és sportkirándulásokon.

Egy helyi politikus azt mondta, elsődleges fontosságú, hogy megtalálják és biztonságba helyezzék őket. „Ez időről időre megesik azokkal, akik csoportokban teljesítik a Duke of Edinburgh programot – és egyelőre, úgy tűnik, mindegyikük jól van” – tette hozzá.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.