Egy hajszállal, de a demokrata jelölt győzött „Trump-országban” - Magyar Nemzet

Egy hajszállal, de a demokrata jelölt győzött „Trump-országban”

MTI

2018. március 14., szerda 07:19, frissítve: szerda 08:00

A keddi, pennsylvaniai időközi képviselőválasztáson egy hajszállal, alig 0,2 százalékkal győzött a demokrata párti jelölt, Conor Lamb. A szavazatok összesítésekor a republikánus és a demokrata párti jelölt végig fej fej mellett haladt, s a végleges eredményeket is csak jóval éjfél után tették közzé. A mérsékelt demokratának mondott Lamb a voksok 49,8 százalékával győzött, míg a republikánus Rick Saccone – aki mellett a múlt szombaton Donald Trump elnök is kampányolt – a választók 49,6 százalékának bizalmát szerezte meg.

A Pittsburgh környékén lévő választókerületben azért került sor pótválasztásra, mert tavaly ősszel magánéleti botránya miatt lemondott a republikánus Tim Murphy képviselő. Ebben a kongresszusi választókerületben a 2016-os elnökválasztáson Donald Trump több mint 20 százalékkal több szavazatot kapott, mint demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton, s azóta ezt a vidéket „Trump-országnak” is nevezik az amerikai sajtóban.

„Kicsit tovább tartott, mint gondoltuk, de végül is megcsináltuk! Ti megcsináltátok!” – fordult az ünneplő választókhoz szerda hajnalban a győztes 33 éves demokrata párti politikus, aki gazdasági téren Bernie Sanders, a demokraták elnökjelöltségéért indult vermonti szenátorhoz hasonló programot fogalmazott meg, míg társadalmi kérdésekben konzervatív, inkább a republikánusokéhoz közel álló programot hirdetett.

Elemzők mindazonáltal felhívták a figyelmet arra, hogy a győzelem nagyon kicsiny arányú, ennek alapján nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az ősszel esedékes félidős választásra vonatkozóan. A The Wall Street Journal pedig emlékeztetett arra, hogy a győztes politikus valószínűleg nem lesz sokáig a választókerület képviselője, a pennsylvaniai legfelsőbb bíróság ugyanis a múlt hónapban újrarajzolta a választókerületet, és ősszel, a félidős választásokon már ennek alapján indulnak majd a jelöltek.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.