Erdogan: a török hadsereg a szíriai Afrín után Észak-Irakba is bevonulhat - Magyar Nemzet

Erdogan: a török hadsereg a szíriai Afrín után Észak-Irakba is bevonulhat

MTI

2018. március 19., hétfő 18:06, frissítve: hétfő 19:21

Az északnyugat-szíriai Afrín kerületben folytatott török hadművelethez hasonlóan a török hadsereg az észak-iraki Szindzsár térségét is „megtisztítaná” a terrorszervezetnek tartott Kurdisztáni Munkáspárt (Partiya Karkeren Kurdistan, PKK) fegyvereseitől – jelezte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn az ankarai államfői palotában, bírák és ügyészek előtt tartott beszédében.

A PKK 1984 óta folytat felkelést Délkelet-Törökországban, de a lázadók főhadiszállása az észak-iraki Kandil hegységben van. A nyugatabbra található, de földrajzi adottságait tekintve kevésbé vad Szindzsár hegységet Ankara a PKK második fellegvárának, második Kandiljának nevezi. A török légierő rendszeresen hajt végre csapásméréseket PKK-célpontok ellen Észak-Irakban, de főként a határhoz közeli területeken. Szindzsár távolabb, mintegy 115 kilométerre fekszik a török-iraki határtól.

A török elnök arra szólította fel az iraki központi kormányt, ha a tudja, „intézze el” a szindzsári PKK-táborok ügyét. Egyúttal kijelentette, ha Bagdad ezt nem tudja megtenni, akkor a török „egy éjjel váratlanul” bevonulhat Szindzsárba.

A török hadsereg január 20-a óta az észak-szíriai Afrín kerületben a Népvédelmi Egységek (Yekineyen Parastina Gel, YPG) nevű kurd milícia ellen harcol, amelyet Ankara a PKK-val szövetséges terrorszervezetnek tekint.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a közelmúltban azt mondta, hogy Törökország az iraki központi kormánnyal együtt indítana hadműveletet a PKK főhadiszállása ellen az észak-iraki hegyekben. A jelentésekből nem derült ki, hogy a tárcavezető pontosan mely régióra utal.

Cavusoglu ugyanakkor kifejtette: Ankara és Bagdad egyetért abban, hogy a terrorszervezetnek tekintett PKK ellen közös katonai beavatkozásra van szükség, és az offenzíva a május 12-i iraki parlamenti választások után kezdődhet meg.

Nem sokkal korábban Hulusi Akar török vezérkari főnök az iraki fővárosban tárgyalt. Akar bagdadi sajtótájékoztatóján már akkor jelezte: a két ország haderői még magasabb szintre helyezik a határvédelmet és a terrorizmus elleni harcot.

A PKK-t az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek tartja. A török biztonsági erők és a PKK között lassan 34 éve tartó konfliktus már közel 50 ezer emberéletet követelt.

Az amerikai külügyminisztérium aggódik az afríni helyzet miatt

Az amerikai külügyminisztérium „mély aggodalmát” fejezte ki a szíriai Afrínban kialakult helyzet miatt, miután a Szíria északnyugati vidékén fekvő városból – amelyet többségükben kurdok laknak – a lakosság többsége már elmenekült a török támadás elől.

A közlemény szerint úgy tűnik, hogy Afrínt evakuálták a török hadsereg támadásai miatt. 

A külügyminisztérium kommünikéje arra hívja fel az északnyugati térségben jelen lévő valamennyi „releváns szereplőt”, beleértve Törökországot, Oroszországot és a szíriai kormányzatot, hogy tegye lehetővé a nemzetközi humanitárius szervezeteknek a bejutást a térségbe. 

Az amerikai külügyminisztérium ugyanakkor leszögezte: az Egyesült Államok „nem folytat harci tevékenységet” Afrínban és környékén.

Damaszkusz a török csapatok kivonulását követeli Afrínból

A damaszkuszi vezetés a török csapatok kivonulását követelte hétfőn az északnyugat-szíriai Afrínból, amelyet az Ankarával szövetséges Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű mérsékelt ellenzéki milícia vett be a hétvégén.

A szíriai külügyminisztérium az ENSZ-hez eljuttatott üzenetében illegitimnek nevezte a török csapatokat Afrínban. „Szíria követeli, hogy az inváziós erők haladéktalanul vonuljanak vissza az általuk megszállt szíriai földről” – teszi hozzá a damaszkuszi külügyi tárca.

A világszervezet a nap folyamán humanitárius segélyfelhívást tett közzé a harci övezetekből elmenekült több tízezer „fáradt, éhes, traumatizált és ijedt” afríni, illetve kelet-gútai lakos megsegítésére – jelentette be az ENSZ humanitárius koordinátora.

Ali az-Zaatari katasztrofálisnak nevezve a kialakult helyzetet a nemzetközi közösség azonnali intézkedését sürgette. „Az ENSZ-t és partnereit, különösen a Szíriai Vörös Félhold Társaságot teljes körűen mozgósították a humanitárius segély helyszínre juttatására. Felszólítjuk az ENSZ-tagállamokat a létszükségleti cikkek és finanszírozás biztosítására” – tette hozzá.

Stephane Dujarric, a világszervezet főtitkárának szóvivője szerint március 11-e óta legkevesebb 25 ezren hagyták el Kelet-Gútát, míg az afríni harcok elől menekülők száma meghaladja a 100 ezret is.

Törökország január 20-án indított offenzívát a szíriai Afrín térségében a helyi kurd fegyveresek ellen, akiket Ankara terroristának tart.

A damaszkuszi rezsim február 18-án kezdett hadműveletet a főváros mellett fekvő Kelet-Gúta térsége ellen, amely a fegyveres ellenzék ellenőrzése alatt állt. Mostanra nagyjából Kelet-Gúta 80 százalékát sikerült is visszafoglalniuk.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.