Európai nagykövetek kiutasításával fenyegetőzött Rodrigo Duterte

MN

2017. október 12., csütörtök 18:44, frissítve: csütörtök 19:55

Irányt váltottak a Fülöp-szigeteki hatóságok a drogellenes háborúban, ami remélhetőleg megnyugtatja a nyugati „vérző szíveket” – közölte Rodrigo Duterte, a szigetország elnöke csütörtöki tévébeszédében, amelyben azonban európai nagykövetek kiutasításával is fenyegetőzött.

Az elnök elmondta, hogy a drogellenes háború irányítását a Fülöp-szigeteki drogellenes hivatal (PDEA) hatáskörébe helyezték, ezentúl nem a rendőrség felel a Duterte tavaly júniusi hivatalba lépése óta zajló, több mint háromezer ember halálát okozó kábítószer-ellenes műveletekért. A drogellenes háború a PDEA irányítása alatt a nagy kábítószer-hálózatokra fog koncentrálni, és az elnök reméli, ez a változás megnyugtatja a nyugati „vérző szíveket” – írja az MTI.

A Fülöp-szigeti államfő ennek ellenére szitkozódva bírálta a műveletek külföldi kritikusait. Szavait olyan európai parlamenti képviselőknek és civil szervezeteknek címezte, amelyek közül állítólag többen arra figyelmeztették Manilát, hogy az ellenőrizetlen rendőri brutalitás miatt a szigetország elveszítheti kereskedelmi kiváltságait.

A Reuters hírügynökség szerint nem világos, hogy a drogháború irányváltását nyugati nyomásra rendelte-e el az elnök.

Duterte azonban megfenyegette a szerinte az országa belügyeibe beleszóló európai nagyköveteket, hogy kiutasítja őket. Korábban többen sürgették az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságát a drogháború kivizsgálásra. Ez vélhetően felbőszítette Dutertét, aki kijelentette: Manila megszakíthatja a diplomáciai kapcsolatait a „vétkes” országokkal, s a nagyköveteket 24 órán belüli távozásra kényszerítheti.

„Mi leszünk kizárva az ENSZ-ből?” – tette fel a kérdést. „Beleszóltok az ügyeinkbe, mert szegények vagyunk. Pénzt adtok, aztán elkezdenek rendezkedni, hogy mit is kellene tenni” – magyarázta. Duterte egyébként úgy véli, a Kínával és Oroszországgal kötött szövetsége benntartja az ENSZ-ben a Fülöp-szigeteket – írja a Guardian.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.