Ez példátlan lépés volna

WA

2012. április 2., hétfő 23:10

„Példátlan” lenne, ha a legfelsőbb bíróság felülbírálná a kongresszus által elfogadott egészségügyi reformot – jelentette ki hétfőn Barack Obama amerikai elnök.

Obama először szólalt meg a kérdésben azóta, hogy a legfelsőbb amerikai bírói testület a múlt héten megkezdte a 2010-ben elfogadott és a kormányzat szándékai szerint egészében 2014-ben életbe lépő egészségügyi reform alkotmányosságának vizsgálatát.

„Biztos vagyok benne, hogy a legfelsőbb bíróság nem tesz példátlan és rendkívüli lépést egy olyan törvény felülbírálásával, amelyet egy demokratikusan megválasztott kongresszus erős többséggel fogadott el” – jelentette ki az elnök.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.