Felforgatja az amerikai politikát egy szexuális zaklatási botrány

2017. november 16., csütörtök 08:20, frissítve: csütörtök 13:52

Párttársai is kínosnak tartják Roy Moore alabamai republikánus szenátorjelöltet, akit már hét nő vádolt meg zaklatással, illetve kiskorúval folytatott, törvénytelen szexuális kapcsolattal. Bár a volt főbíró – akit kétszer is vallási fundamentalizmusa miatt távolítottak el Alabama legfelsőbb bíróságáról – tagadja a vádakat, a Republikánus Párt vezetői arra kérték, lépjen vissza.

Korábban Moore a republikánus elit által támogatott Luther Strange ellenében nyerte meg a republikánus előválasztást, így ő indulhat decemberben az állam megüresedett szenátori székéért. A kampányban meglepetésre őt támogatta Steve Bannon, az úgynevezett alt-right központi figurája, a Breitbart News hírportál vezetője, Donald Trump elnök volt stratégiai főtanácsadója is. Bannon szeptemberben még arról beszélt, hogy szerinte Moore győzelmével megnyílnak a zsilipek, és országszerte esélyük lesz a regnáló republikánus tisztviselők kihívóinak az előválasztásokon.

Csakhogy a zaklatási ügy miatt most másfajta politikai változások következhetnek be: a demokratáknak nyílt esélyük arra, hogy elhódítsanak egy mély-déli államot, ahol utoljára 1990-ben választottak demokrata szenátort. Bár Moore kényelmesen vezetett demokrata ellenfele, Doug Jones volt szövetségi kerületi ügyész előtt, a legfrissebb felmérés szerint már döntetlenre állnak, vagyis Jones akár nyerhet is. Ha tényleg nyerne december 12-én, az igazi politikai földrengés lenne, óriási pofon az elnök és a republikánus kongresszusi többség számára. Ha ugyanis Alabamát át tudják fordítani a demokraták, nyerhetnek akárhol.

Nem véletlen, hogy Mitch McConnell képviselőházi republikánus frakcióvezető – a Politico információja szerint – már arról tárgyal, hogy egy jogi trükkel – Luther Strange megbízott szenátor lemondásával – új időközi választást kényszerít ki, semmissé téve a december 12-re kiírtat, így van esélye másik jelöltet állítani Moore helyére. A kétségbeesés szintjét mutatja, hogy még az is felmerült, a korábbi szenátort és jelenlegi igazságügyi minisztert, Jeff Sessionst küldik ismét harcba nem hivatalos republikánus jelöltként.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Ezeket az ötleteket egyelőre elvetették, Trump pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyta az alabamai választással kapcsolatos újságírói kérdéseket. A Politico viszont úgy tudja, a Fehér Házban és a kongresszusban is erről az ügyről beszélnek. A döntést nehezíti, hogy Moore-nak esze ágában sincs visszalépni, sőt, ellentámadásba ment át: ügyvédje megkérdőjelezte az egyik nő szavahihetőségét, mert szerinte csak személyes okokból – Moore volt a bíró a válóperében, 18 évvel ezelőtt – vádolja a jelöltet.

 

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.