Fenyegetés fenyegetést követ, de senkinek nem érdeke a háború

2017. december 7., csütörtök 19:51, frissítve: péntek 07:57

A háború már nem, csak a kezdete kérdéses – közölte az észak-koreai külügyminisztérium magyar idő szerint csütörtökre virradóra. Bár hetente licitál egymásra fenyegetésben Phenjan és Washington, az emberi ostobaságon kívül más nem nagyon indokolna egy fegyveres konfliktust.

Miközben észak-koreai vagy éppen amerikai részről gyakorlatilag hetente dobálóznak azzal, hogy egy újabb háború elkerülhetetlen a Koreai-félszigeten, csütörtökre virradóra pedig Phenjan bejelentette, hogy a fegyveres konfliktus már nem, csak a kezdete kérdéses, valójában épkézláb indok egyik fél részéről sincsen kirobbantani egy vélhetően évekig dúló harcot.

Úgy tűnik, a napokban zajló nagyszabású amerikai–dél-koreai hadgyakorlatok rövid időn belül sokadszorra is elszabadították az indulatokat a már Donald Trump amerikai elnöksége előtt is Ázsia lőporos hordójaként számon tartott Koreai-félszigeten. Ám azzal, hogy Észak-Korea újabb és újabb, sikeresnek nevezhető rakétakísérletei mellett nukleáris robbanófejeit is egyre látványosabban fejleszti, valamint azzal, hogy a remeteállam diktátorát, Kim Dzsongunt a kísérletek miatt „Rakétaembernek” elnevező Trump nemrég már nyíltan Észak-Korea „elpusztításáról” beszélt, úgy tűnik, a szavak szintjén már nehéz emelni a tétet.

Ám ha sorra vesszük egy lehetséges konfliktus következményeit, jól látható, hogy a szóba jöhető előnyöket – már ha vannak ilyenek – alaposan túlszárnyalják a katasztrofális szintű hátrányok. 

Hiszen az Egyesült Államok és térségbeli szövetségesei, Dél-Korea és Japán hadereje közösen hiába múlja felül Észak-Koreáét mind technológiai fejlettségben, mind létszámban, egy háború nagyon súlyos áldozatokat követelne az ő oldalukról is. Az előrejelzések szerint ugyanis egy komoly összecsapásban még akkor is egymillióan halnának meg, ha a nukleáris fegyvereket be sem vetnék. A két Koreát elválasztó határ mellett ugyanis, mélyen beásva – vagyis a bombázásoktól erősen védve – sorakoznak az északiak tüzérségi ütegei, melyeknek a húszmillió lakosú szöuli agglomeráció bőven lőtávolságban van. Hogy a hihetetlen sűrűn lakott városi környezetben a tüzérség milyen súlyos károkat tudna okozni, talán nem is kell hosszan ecsetelni. Ha pedig Kimék úgy döntenek, hogy a rendelkezésre álló, még mindig nem túlzottan fejlett tömegpusztító fegyvereikkel megcélozzák Szöult és Tokiót, több mint kétmillió halálos áldozatot okozhatnak, a sebesültek száma pedig akár a nyolcmilliót is elérhetné.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

És mit nyerne ezzel az Egyesült Államok vagy éppen Dél-Korea? Előbbi hatalmas áldozatok árán megszabadulna a világ egyik, számára legveszélyesebb renitens államától, míg utóbbi valószínűleg véghezvihetné a nagyjából hét évtizede várt újraegyesítést – már ha ebbe Kína nem szól bele valamiképpen. Csakhogy nem elég, hogy egy koldusszegény országrészt kellene integrálnia valahogy, a teljes félsziget újjáépítését is le kellene vezényelnie. Ez még a jelenlegi helyzettel összevetve sem tűnhet túl csábítónak Szöul számára, annál is inkább, mert a déli társadalom fiatalabb tagjai egyre kevésbé tűnnek hajlandónak lejjebb adni a jólétükből pusztán a szegényebb északi rokonok kedvéért.

Az északi rezsim számára a képlet jóval egyszerűbb. Míg jelen pillanatban nem látszik olyan belső ellenállás, ami akár csak a legkisebb mértékben is veszélyeztetné a diktatórikus ország gyakorlatilag mindenható urának hatalmát – még a saját nagybátyját is kivégeztette –, egy, az országa számára gyakorlatilag megnyerhetetlen háborúba ő maga is belebukna.

Kérdéses persze, Kína mit lépne egy kirobbanó fegyveres konfliktus esetén. Hiszen bár régi szövetségese, Észak-Korea kezét az utóbbi években elengedni látszik, valószínűleg a háta közepére sem kíván egy atomháborút a szomszédban, sem azt, hogy annak következtében a határainál egy megerősödött, Amerika-barát, egységes Korea jöjjön létre.

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy egy újabb háborút a Koreai-félszigeten a józan ész megfontolásaival szemben maximum az emberi könnyelműség, megfontolatlanság robbanthat ki. Azonban pont szerdán láthattuk, hogy Donald Trump Jeruzsálem izraeli fővárosként történt elismerésével miként tenyerel bele a több évtizedes közel-keleti erőviszonyokba annak ellenére, hogy attól még a saját szövetségesei közül is mindenki óva intette.

Ennek ellenére fontos látni, hogy mindkét fél a hangzatos kijelentések mellé általában hozzáteszi, elsősorban a másik fél részéről érkező megelőző csapásra számít a háború kirobbantó mozzanataként.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.