Haiti még mindig nyögi a két éve bekövetkezett katasztrófát

WL

2012. január 11., szerda 08:35

Két évvel a pusztító erejű földrengés után még mindig több mint félmillió ember él sátortáborokban Haitin, a munkaképes lakosság több mint felének nincs munkája, és négymilliónál több embert érint az élelmiszerhiány – közölték kedden a karibi ország hatóságai.

Kétharmadával csökkent ugyan a számuk, de még így is 515 ezren élnek a földrengés sújtotta országban felállított 707 sátortáborban. Közben romlik az ideiglenes hajlékul szolgáló sátrak állaga, s a táborok felszámolását követelik azok, akik földjein felállították őket.

Két évvel ezelőtt, 2010. január 12-én történelmének legerősebb földrengése rázta meg Haitit. A 7-es fokozatú földmozgásban több mint 222 ezren haltak meg, és mintegy 300 ezren megsérültek. Több mint 390 ezer épület vált rommá, másfél millióan jutottak koldusbotra. Egyedül a fővárosban 80 ezer épület semmisült meg. Az éves hazai össztermék (GDP) 120 százaléka vált percek alatt semmivé.

Az elmúlt két év alatt a romok felét – közel tízmillió köbméter törmeléket – takarítottak el, jórészt az ENSZ erőfeszítéseinek köszönhetően.

A természeti csapás okozta gondokat tovább súlyosbította, hogy Haitin másfél évvel ezelőtt kolera ütötte fel a fejét. A járványban több mint hétezer ember halt meg.

E bajok közepette egyre nagyobb gondot jelent a növekvő bűnözés: az elmúlt egy évben több mint hétszázan haltak meg fegyveres erőszakcselekményekben, s 27 rendőr is életét vesztette. A legsúlyosabb bűntények nagy része a fővárosban, Port-au-Prince-ben történik, amelyet leginkább sújtott a két évvel ezelőtti földrengés.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kádárista prostituáltnak áll a híres magyar színésznő

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.

Póla Gergely

Minden második Orbán Viktoré 2017 kifejezései közül

Szavazzon, hogy a döntőbe jutott tíz szó és szókapcsolat közül melyik legyen a 2017-es év kifejezése.