Három évig nem léphet be Ukrajnába Szaakasvili

MN

2018. február 21., szerda 21:46, frissítve: szerda 22:01

Három évre megtiltották a beutazást Ukrajnába Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzónak, egykori grúz elnöknek – erősítette meg az Ukrajinszka Pravda hírportálnak szerdán Oleh Szlobogyan, az ukrán országos határőrszolgálat szóvivője.

Előzőleg maga Szaakasvili adott hírt a Facebookon arról, hogy kitiltották Ukrajnából.

Az MTI beszámolója szerint a szóvivő megerősítette, hogy a lengyel határnál lévő, nyugat-ukrajnai mosztiszkai határőrosztag parancsnoka hozta meg a hatáskörébe tartozó döntést, amely alapján Szaakasvili 2021. február 13-ig nem léphet be Ukrajnába. A határozatot azzal indokolta az illetékes parancsnok, hogy a volt kormányzó tavaly szeptember 17-én a jogszabályok megsértésével lépett be az országba. Szaakasvili – aki hontalanná vált, miután megfosztották ukrán állampolgárságától – az útlevél-ellenőrzést mellőzve, a határállomásra erőszakkal betörő hívei gyűrűjében lépett be Lengyelországból Ukrajnába.

Szaakasvilit február 12-én őrizetbe vették egy kijevi étteremben, és még aznap kitoloncolták Ukrajnából Lengyelországba.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Jelenleg már Hollandiában van holland állampolgárságú feleségével. A múlt héten úgy nyilatkozott, hogy le szeretne telepedni Hollandiában, de tett olyan kijelentéseket is, miszerint vissza kíván térni Ukrajnába.

Az ukrán ügyészség ugyanakkor azzal is meggyanúsította a grúz származású, Ukrajnában ellenzéki pártot vezető politikust, hogy erőszakos hatalomátvételre készült az országban a 2013–2014-es kijevi Majdan-tüntetésekkel megbuktatott Moszkva-barát ukrán vezetés – az Oroszországba menekült Viktor Janukovics posztjáról leváltott volt ukrán elnök – környezetével együttműködve.

Szaakasvilit – aki nagyjából kilenc éven át, 2013-ig volt Grúzia államfője – 2015-ben Petro Porosenko ukrán elnök Odessza megye kormányzójává nevezte ki, és ukrán állampolgárságot adományozott neki, ami miatt lemondott grúz állampolgárságáról. Később azonban összekülönbözött Porosenkóval – akit korrupcióval vádolt meg –, 2016-ban távozott posztjáról, és ellenzéki pártot alapított Ukrajnában Új Erők Mozgalma néven. Válaszul viszont 2017 nyarán az elnök megfosztotta őt ukrán állampolgárságától.

A volt kormányzó tavaly őszig külföldön tartózkodott, majd szeptemberi visszatérése után pártjával számos kormányellenes tüntetést szervezett az ukrán fővárosban.

Kijevben már tavaly december 8-án is őrizetbe vették Szaakasvilit, bár ez csak második nekifutásra sikerült, előtte pár nappal ugyanis hívei kiszabadították a rabszállító autóból. A bíróság december 11-én viszont szabadlábra helyezte a főügyészség által ellene indított eljárás lezárulásáig.

Szaakasvilit január elején – míg Ukrajnában tartózkodott – Grúziában hivatali visszaélés vádjával három év szabadságvesztésre ítélték. Kijev azonban az elmúlt években Tbiliszi többszöri kérésére sem adta ki Grúziának.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.