Harry herceg meztelenül is úriemberként viselkedett

Kovács N. László

2012. augusztus 24., péntek 19:25

A királyi unoka partnere tisztességét védte – ez látható a The Sun által közölt fotókon, állítják szemtanúk. A bulvárlap kiadója szerint a meztelen képek közreadása „a köz javát szolgálja”.

Harry herceg vetkőzős billiárdot játszott egy egyelőre meg nem nevezett hölggyel. Amikor már egyikükön sem volt ruha, valaki előkapta a mobiltelefont, és fotózni kezdett. Az egyik képen az látszik, amint Harry átölel egy elforduló nőt: a The Sun szerint a herceg ekkor éppen lovagiasan viselkedik. „Igazi úriemberként viselkedett – mesélte a lapnak egy szemtanú. – Amikor látta, hogy valaki fényképez, átölelte a lányt, és azt kiabálta: megvédelek, eltakarlak, nem hagyom, hogy meglássanak.” Azt, hogy az ominózus fotókat ki készítette, egyelőre nem tudni. Arthur Landon brit milliomos, aki szintén jelen volt a partin, azt nyilatkozta, szerinte valamelyik bikinis lány lehetett a tizenöt közül, akiket korábban, bulizás közben szedett fel a herceg.

A „koronaékszereket”, ahogy a brit lapok óvatosan nevezik, egyedül a The Sun hozta nyilvánosságra a brit napilapok közül – a királyi ház kifejezett kérése ellenére. Elizabeth Murdoch, a tulajdonos Rupert Murdoch lánya megvédte a bulvárlap sokat kritizált döntését, mivel szerinte az emberek úgyis megnézhetik a fotókat az interneten. „Harry aranyos fiú, és sajnálom, hogy ez történt vele. De a képek ott vannak a neten, terjednek a Twitteren – miért pont mi ne adjuk őket közre? Ez a köz érdeke is” – fogalmazott a Fox médiabirodalom örökösnője. Ennek némileg ellentmond, hogy a brit helyreigazítási bizottsághoz néhány óra alatt százötven panasz érkezett a „köz” tagjaitól – az emberek szerint a The Sun cikke megsértette a herceg magánélethez való jogát. A királyi ház azonban nem tervez további lépéseket. „A sajtó szabad, mi a továbbiakba nem kívánunk beleszólni” – közölték szóvivőjük útján.

(The Guardian, Guardian.co.uk, The Telegraph, Telegraph.co.uk)

A szerkesztő ajánlja

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kádárista prostituáltnak áll a híres magyar színésznő

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.