Ide titkosszolgálati eszközök kellenek!

Dezső Tamás az Iszlám Állam műemlékrombolásáról, a képmutatásról és a lassan ipari méreteket öltő feketekereskedelemről

2015. augusztus 27., csütörtök 06:40, frissítve: csütörtök 17:34

„Az arab tavasz következményeként a szunnita világ államai belső gondjaikkal vannak elfoglalva, így ebben a globális kontextusban az, hogy az Iszlám Állam mellett az Egyesült Államok és más nyugati országok által is támogatott »demokratikus« milíciák is kénytelenek az illegális műkincs-kereskedelemből hasznot húzni, az csupán járulékos rossznak számít” – mondta lapunknak Dezső Tamás régész-assziriológus. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának most leköszönt dékánjával az Iszlám Állam palmürai rombolása után a feketepiac letörésének lehetőségéről beszélgettünk, egyúttal belestünk az illegális kereskedelem sötét előszobájába.

Ninive, Kalhu, Hatra, Horszábád és most Palmüra jelzi az Iszlám Állam (IÁ) iraki és szíriai dúlásának állomásait. Ez azonban elterelés, mert amíg a világ ezeken retteg, addig a radikálisok elképesztő mennyiségű műtárgyat visznek ki a feketepiacra, aminek értékesítéséből működtetik erőszakszervezetüket. Vannak-e arra bármiféle becslések, mekkora leletmennyiségről és milyen bevételekről van szó?
– Sajnos megbízható információk híján csak becsülni tudunk. Aki ugyanis belső információt szolgáltat a Nyugatnak, az az életével játszik. Vannak ilyen hírforrások, mint a Facebook-oldalt is működtető Mosul Eye, amelyet állítólag egy független történész ír a megszállt Moszulból. Megbízható becslések szerint Szíria és Irak műkincseinek értéke vetekszik a földben lévő kőolaj értékével. A műkincsrablásban persze még nem ipari méretekről beszélünk, de az üzemi méret szintet talán már eléri, ám a feketepiac felvevőképessége korlátozott. Ha dömpingáruval árasztják el, akkor az lenyomja az árakat. A rablóknak ez azonban nem érdeke. Szerintem mostanság alakul ki a feketepiacnak az a mechanizmusa, amely megpróbálja felszívni a nagyobb mennyiségű rabolt műemléket. Ez eddig is működött, de nem ilyen volumenben. A bevételek nagysága tehát attól függ, hogy mennyire egyedi és mennyire ritka a tárgy. Az erről a területről előkerülő tárgyak jelentős része persze az, nem nagyon van belőle két egyforma, és ami az elmúlt évtizedekben előkerült, az a szigorú iraki és szíriai műemlékvédelmi törvények miatt szinte mind múzeumokba került. Mint arról korábban már nyilatkoztam, a két rezsim számára a múlt feltárása komoly politikai legitimációs erővel bírt – magukat tartották a híres ókori birodalmak legitim utódainak. Persze akkor is működött feketekereskedelem, csak sokkal korlátozottabb mennyiségben. A két ország titkosszolgálata igyekezett kontroll alatt tartani ezt az üzletágat.

Palmüra az ókortól kezdve stratégiailag különösen fontos volt a kelet-nyugati irányú kereskedelem, az ott áthaladó Selyemút szempontjából. Milyen műtárgyak kerülhetnek most onnan a feketepiacra? Azok milyen értéket képviselnek?
– Palmürát a világ a Kr. u. 1–3. századi, a római császárkorra eső fénykoráról ismeri, azonban már a Kr. e. 19. századi ékírásos forrásokból is jól ismert, sémi nevén Tadmor a legfontosabb oázisváros volt a Szír-sivatag közepén. A római korban épült ki a ma is ismert formájában: oszlopsoros főúttal, a Ba’ál (Bél) templommal, Diocletianus táborával, a színházzal és a nekropolisszal. A palmürai művészet legjellegzetesebb alkotásai a szobrászat körébe tartoznak. Az előkelő családok négyzetes alaprajzú, többszintes kőtornyokba temetkeztek. Az elhunyt családtagokról nagyon jó minőségű portrék készültek kőbe faragva. A palmürai művészetnek ezek a legismertebb darabjai, amelyek egykori sémi (arámi és arab) családok történetét őrizték. Ezek az egyedi, csak Palmürára jellemző sírdomborművek felbecsülhetetlen értéket képviselnek – piaci értéküket nehéz megállapítani. Ezeket a szíriai régészek jórészt kimenekítették a városból. Az ábrázolások – főleg a helyi isteneket ábrázoló domborműlapok és szobrok – bálványnak számítanak az IÁ számára. Hogy azután az ilyen tárgyakat elpusztítják-e vagy hagyják, hogy a közvetítők kivigyék a feketepiacra, azt nem tudom. Ilyen palmürai dombormű a világnak csak nagyon kevés múzeumában található, így értékük egy magángyűjtő számára felbecsülhetetlen.

A külföldi régészek a szíriai polgárháború és újabban az iraki események miatt évek óta nem tudnak kutatni a térségben, így nem igazán vannak naprakész információk. Az UNESCO joggal háborús bűncselekménynek nevezi az IÁ rombolásait, ám nem igazán látszik, hogy a szavakon túl hatékonyan fel tudnák venni a harcot a feketekereskedelemmel szemben. Így felmerül, milyen eszközök állnak rendelkezésre, hogy megfékezzék a térség kifosztását?
– Csak a szigorú monitorozás. A feketepiac csatornáit a titkosszolgálatoknak kell felderíteniük – ezek ugyanis nem látszanak a műholdakról, és talán a banki átutalásokban sem lehet tetten érni őket. A szakma azonban jól felkészült: a múzeumok nem vesznek ellenőrizetlen forrásból származó, esetleg jól ismert, publikált, valamely kirabolt szíriai és iraki múzeumban beleltározott tárgyakat. Sem szakmai, sem erkölcsi, sem technikai okokból. Ezek a tárgyak ugyanis bármikor visszaperelhetők, és komoly jogi következménye is lehet, ha egy múzeum – még ha tudatlanságból eredő jó szándéktól vezérelve is – megvesz egy ilyen tárgyat. Jómagam a 90-es évek elején, amikor az első öbölháború után Dél-Irakban kirobbant a síita lázadás, és a leverése közben kirabolták a bászrai múzeumot, kaptam egy katalógust az onnan elrabolt műtárgyakkal, hogy figyeljek. Ilyen tárgyakat a nagy aukciós cégek sem fognak a piacra dobni. Ráadásul az ő piacukat is szűkíteni igyekszik a nemzeti törvényhozás (például Németországban). Tömören: nem illik „véres gyémántot” venni.

A leleteket libanoni és törökországi csatornákon csempészik ki és adják el. Lehet-e és miként nyomon követni a régióból kiáramló műtárgyak útját?
– Csak titkosszolgálati eszközökkel. A régészeknek és muzeológusoknak ebben a rendszerben csak monitorozó szerepe lehet. Jelentik, ha gyanús műtárgyról hallanak, vagy ilyen tárgy kerül a kezük közé.

Miközben az Egyesült Államok és nyugati szövetségeseik harcban állnak az IÁ-val, addig a radikálisok által eladott műkincseket gazdag amerikai, japán és nyugati műgyűjtők, privát múzeumok vásárolják. Hogyan oldható fel ez az egymásnak feszülő ellentét? Mert úgy tűnik, amíg így működik a rendszer, addig nem sok esély van a változásra.
– Az illegális műkincs-kereskedelemnek mindig is megvolt a maga piaca. Ne felejtsük el, hogy egy-egy egyedi műtárgynak nem csak esztétikai értéke van. Nem csak az a fontos, hogy a gyűjtő elmondhatja magáról, olyan tárgy van a birtokomban, amely például a Biblia világából származik, amely egykor egy asszír király palotájának falát díszítette. A gyűjtő érzelmileg is kötődni kezd a tárgyhoz, vagy az adott korszakhoz. Emellett a mai napig a műtárgygyűjtés az egyik legidőtállóbb befektetés. Pénzügyi és tőzsdei válságok közepette még mindig az értékét csak nagyon ritkán vesztő műtárgy az egyik legjobb pénzügyi befektetés. Mivel ezek mozgatják a műtárgy-kereskedelem feketepiacát, ezért ennek mindig meglesznek a csatornái.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Miközben az Aszad-rezsimnek van műemlékvédelmi stratégiája, a műtárgyakat megpróbálják megóvni a pusztítások elől, addig az Egyesült Államok azokat az ellenzéki szír milíciákat is támogatja, amelyek az IÁ mellett ugyancsak műkincsekből egészítik ki bevételeiket. Hogyan lehet ilyen ellentmondásos közegben kiigazodni? Van-e együttműködés például a szír műemlékvédelemmel?
– A különféle érdekektől vezérelt politikai racionalitás nem mindig áll összhangban az általános emberi értékekkel. Az arab tavasz szerintem nem hozta meg a jelszavakban várt célt, az arab világ demokratikus átalakulását. Nem lehet erőszakkal nyugati típusú demokráciát terjeszteni olyan közegben, amelynek teljesen más a civilizációs háttere. Ráadásul több százezer ártatlan élete árán. Politikai racionalitása azonban volt: a szunnita arab világ meghatározó államai (Líbia, Egyiptom, Szíria és Irak) most belső gondjaikkal, polgárháborúikkal vannak elfoglalva. És ebből valaki politikai hasznot húzhat. Ebben a globális kontextusban az, hogy az Egyesült Államok és más nyugati államok által is támogatott „demokratikus” milíciák is kénytelenek az illegális műkincs-kereskedelemből hasznot húzni, az csupán járulékos rossznak számít.

A ELTE és a magyar assziriológusok, régészek igen jó viszonyt építettek ki az Iszlám Állammal harcban álló észak-iraki kurd autonóm régióval. Tavasszal arról beszélt, egy magyar régészcsoport is segítene az IÁ által a régióban feldúlt műemlékek helyreállításában, a kárfelmérésben. Azóta járt kint a térségben, és októberben ismét oda készül. Mik az első tapasztalatai?
– Irakban és Iraki Kurdisztánban jól működik a nyugati típusú műemlékvédelem. Ők a múltjuk szerves részének tekintik azoknak a civilizációknak az emlékeit, amelyek az országuk területén találhatók. Iraki Kurdisztánban, Szulejmanijában magam is láttam, amint iskolások szervezett csoportjait hozzák be a tanáraik a nagyon jó anyaggal rendelkező korszerű múzeumba, ahol régészek, múzeumpedagógusok vezetik végig őket a kiállításokon. Magyar részről megvannak a feltételei, hogy Moszul visszafoglalása után részt tudjunk venni – alanyi jogon, vagy egy UNESCO-expedíció keretei között is – az elpusztított asszír emlékek felmérésében, műemléki helyreállításában, esetleg leletmentő ásatásában is. Addig is terveink között szerepel egy olyan asszír régészeti lelőhely tervásatás jellegű feltárása, amely Iraki Kurdisztán harcoktól nem érintett belső területein található. Erről is tárgyalunk a helyi kurd műemléki felügyelet vezetőjével és egyéb illetékesekkel, akik készek az együttműködésre.

Mekkora összegeket emészthetnek fel a helyreállítási munkálatok? Mi marad meg a korábbi emlékművekből, és mennyi időbe kerül ezeket ismét látogatható állapotba hozni?
– Még fel sem tudjuk mérni a szíriai és iraki pusztítás mértékét. Abban azonban biztos vagyok, a teljes helyreállítás egy több milliárd dolláros, akár évtizedekig is eltartó folyamat lesz. Nagy nemzetközi összefogásra lesz szükség. Ehhez a magyar külüggyel már közös, március 27-i sajtótájékoztatónkon megtettük a hivatalos felajánlást. Arról biztosan komoly szakmai diskurzus fog kialakulni, milyen mértékben kell a romokat helyreállítani. Egy dologban azonban biztos vagyok: ennek a pusztításnak fel kell hívnia a civilizált világ figyelmét arra, hogy kulturális örökségünk látható és még fel nem tárt értékei milyen fontosak a világ számára. Abban bízom, hogy ezáltal új lendületet fog venni a Közel-Kelet kutatása, új, még kiterjedtebb ásatások kezdődnek ezeken a lelőhelyeken, hogy bemutathassuk, milyen páratlan kulturális örökség gazdagíthatja múltunk jobb megértését.

A magyarok miben tudnak majd segíteni? Milyen kutatásokba kezdhetnek?
– Elsősorban Európában is ritka kombinációnak számító (régész és assziriológus) végzettségünkkel és szaktudásunkkal állunk rendelkezésre. Erőforrásaink természetesen nem elegendők az egész problémahalmaz megoldására, de egy-két közel-keleti magyar – már működő és tervezett – régészeti expedíció meggyőzheti az iraki és iraki kurd hatóságokat arról, hogy akkor és ott szeretnénk önzetlenül segíteni, ahol a baj van.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.