Imával rendezi adósságát egy orosz egyházmegye

MTI

2016. február 12., péntek 19:58

A felperesek jó egészségéért elmondott imákkal rendezi adósságát egy kifizetetlen számlák miatt beperelt orosz egyházmegye.

A Znak című hírportál beszámolója szerint a Nyizsnyij Novgorod-i ortodox egyházmegye 916 ezer rubel (3,2 millió forint) értékű munkálatokat végeztetett el az Era nevű építőipari vállalattal, ám végül csak az összeg felét fizette ki, így a cég jogi útra terelte az ügyet.

Az egyházmegye szerencséjére azonban a vállalat tulajdonosai vallásos emberek, és a két félnek sikerült peren kívül megegyeznie, amelynek értelmében a cég több mint 300 ezer rubelnyi adósságtól hajlandó eltekinteni imádságokért cserébe. A portál szerint precedensértékű megállapodás született.

Az egyházmegye jogi illetékeseinek elmondása szerint az ötlet maguktól a felperesektől származik, akik még az imádság szövegét is megfogalmazták. Az Era munkatársa, Andrej Lepusztyin szerint a vállalat tulajdonosai nem fogják ellenőrizni, hogy az egyházmegye miként teljesíti a megállapodás rá eső részét.

„Mindannyian tiszteljük az egyházmegyét, és mindannyian ortodox hívők vagyunk. Ugyanakkor az ő lelkiismeretüket fogja terhelni, ha nem teljesítik a megállapodást, de bízunk bennük, és igazság szerint már érezzük is az imáik jótékony hatását” – fogalmazott Lepusztyin.

A szerkesztő ajánlja

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kicsit kívülre kellett szorítani a színészt

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.