Kirúgták a Metből a zaklatási ügybe keveredett sztárkarmestert

MN

2018. március 13., kedd 11:00, frissítve: kedd 11:02

Elbocsátotta hétfőn a New York-i Metropolitan Opera (Met) James Levine sztárkarmestert, miután az ellene folytatott vizsgálat igazolta, hogy pályafutása alatt számos művészt szexuálisan zaklatott – írja az MTI.

Levine 1971-ben debütált a Metben, az operaház 135 éves történetének egyik meghatározó alakja lett. Művészeti igazgatóként formálta az intézmény repertoárját, a hetvenes évektől több mint 2500 előadást vezényelt. Két évvel ezelőtt leköszönt posztjáról Parkinson-kórja miatt, de továbbra is ő irányította a fiatal művészek képzését.

Tavaly decemberben azonban felfüggesztették, mivel a New York Post és a The New York Times riportjai arról számoltak be, hogy a hatvanas évektől szexuálisan zaklatott és bántalmazott fiatal művészeket. Az operaház a sajtóhírek után megbízott egy korábbi ügyészt, hogy minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytasson le a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig terjedő időszakra vonatkozó, Levine elleni vádak miatt. Az ügyben több mint 70 embert hallgattak meg.

A Met közleménye szerint a vizsgálat megállapította, hogy Levine szexuális zaklató volt már a Metbe kerülése előtt, és ott is folytatta megengedhetetlen viselkedését. Hitelt érdemlő bizonyítékokat is találtak arra, hogy a befolyásos posztot betöltő Levine a karrierjük kezdetén álló, érzékeny fiatal művészekkel szemben megengedhetetlen módon viselkedett, és szexuálisan zaklatta őket.

A 74 éves Levine-t képviselő Tim Fox nem kommentálta az elbocsátást és a vizsgálat megállapításait. Levine ellen bűncselekmény miatt nem történt vádemelés.

Januárban – azt követően, hogy a New York-i Metropolitan Opera felfüggesztette James Levine-t – kiderült, hogy idő előtt távozik posztjáról Charles Dutoit, a brit Királyi Filharmonikus Zenekar (RPO) vezető karmestere és művészeti igazgatója. A világhírű svájci karmesterrel több szimfonikus zenekar is megszakította a kapcsolatot, mivel az AP hírügynökség decemberben elsőként közölt beszámolót három opera-énekesnő és egy zenész vádjairól, miszerint a dirigens erőszakosan közeledett hozzájuk 1985 és 2010 között. Dutoit vádlói azt mondták, azután mertek előállni, hogy a Met felfüggesztette sztárkarmesterét.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.