Terrortámadás történt Londonban

MNO

2017. március 22., szerda 16:03, frissítve: csütörtök 07:49

  • Egy, a szemtanúk szerint negyvenes éveiben járó ázsiai férfi gázolt el tucatnyi embert a Westminster hídon. Később viszont arról írt az Independent, nem ázsiai lehet az elkövető: egy, az iszlámra áttért fekete férfi, Abu Izzadeen (Trevor Brooks) gyilkolhatott. Más források szerint kizárt, hogy ő volt, a férfi a képviselője szerint még börtönben ül.
  • A feltételezett merénylőt késsel látták a Westminster-palota felé szaladni. Megkéselt egy rendőrt is, mielőtt a hatóságok lelőtték őt.
  • A gázolásnak tucatnyi sérültje van, egy nő életét vesztette, és egy másik járókelő is belehalt a tragédiába. Három francia diák is a sérültek között van, nem tudni egyelőre, életben vannak-e még.
  • A Scotland Yard helyi idő szerint délután ötkor azt közölte: négy halottja van eddig a támadásnak, köztük a megkéselt rendőrrel és a támadóval. Legalább húszan megsebesültek, közülük tizenkettőt kórházba vittek, nyolcat a helyszínen elláttak.
  • A történteket terrortámadásként kezelik. 

Egy feltételezett merénylőt lelőttek, egy rendőrt pedig megkéseltek szerda délután a brit parlament épülete előtt – számolt be róla az Independent. A fegyverlövéseket a Westminsterben tartózkodók is hallották, a parlament működését pedig ideiglenesen felfüggesztették. Ezt nem sokkal a lövöldözés után bejelentette a képviselőház elnökhelyettese, David Lidington is.

Terrortámadásként kezelik a történteket

A történteket terrortámadásként kezelik mindaddig, amíg több információ nem derül ki az esetről – közölte a brit rendőrség, a Scotland Yard a Telegraph szerint.

A londoni rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy terrortámadás történt. Hozzátette: még jó ideig a helyszínen lesznek a hatóságok, hiszen minden bizonyítékot össze kell gyűjteni. A lakosságot további éberségre kérték és arra, hogy ha valami gyanúsat tapasztalnak, azt a terrorizmusellenes forródróton közöljék.

Sadiq Khan polgármester együttérzését fejezte ki az érintetteknek, és köszönetet mondott a rendőrségnek, valamint a mentőszolgálatnak a gyors reagálásért.

Telefonon elértünk egy londoni orvost, aki a Westminsterrel szemközt, a Temze túlpartján, tehát a hídon elkövetett gázolás helyszínétől csak pár száz méterre lévő Szent Tamás Kórházban dolgozik. Ő napi munkáját végezve éppen akkortájt lépett ki az utcára, amikor lezárták a környéket. A baleseti osztály diszpécserét hívta fel, hogy megtudja, mi a baj, tőle azt az információt kapta, hogy a kórházukba több sebesültet szállítottak, közülük kettő súlyos, egy könnyű sérült. Az orvos három halálos áldozatról beszélt, de elmondása szerint nagy a kavarodás, egymásnak ellentmondó információk keringenek a kórházi dolgozók között.

Ázsiai férfit láttak a helyszínen

Az Independent szerkesztője, Rob Merrick szerint a meglőtt ember merényletet tervezhetett végrehajtani, és úgy tűnik, a lövéstől életét vesztette. Egy rendőrt megkéseltek, de Merrick szerint úgy tűnt, még életben van. Hozzátette, a feltételezett merénylőt a rendőrök lőtték le. 

Előzőleg a szerkesztő azt látta, hogy legalább egy ember szalad a Big Ben alatt, a rendőrök pedig azt kiáltozták felé, hogy álljon meg, és dobja el a fegyverét.

 
Gépfegyveres rendőr áll a brit parlament épületénél, ahol a lövöldözés volt
Fotó: Andy Rain
 

Egy szemtanú beszámolt arról, hogy vagy száz pánikba esett embert látott menekülni a helyszínről. Más szemtanúk a Telegraph szerint egy autót láttak, amely belehajtott a Westminster híd korlátjába, elütve több, feltehetőleg tucatnyi gyalogost is. Elmondásuk alapján az autó vezetője ezután kiugrott a járműből, és késsel a kezében a parlamentet őrző rendőrök felé szaladt. A szemtanúk szerint egy valószínűleg a negyvenes éveiben járó ázsiai férfi szaladt a parlament irányába, kezében egy nagyjából húszcentis késsel. Széldzsekit viselt és sötét nadrágot – tették hozzá.

Iszlamista az elkövető?

Kora este ugyanakkor az Independent szerint megnevezték az elkövetőt, aki nem ázsiai, hanem fekete, és tizennyolc évesen tért át az iszlám hitre.

Abu Izzadeen korábban nyíltan beszélt arról, hogy rendőröket kell gyilkolni, és a parlamentben mindenki kufár, hitetlen. A hatóságok előtt sem volt ismeretlen, börtönben is ült terrorcselekmények pénzeléséért, nyilvános támogatásáért, dicsőítéséért. 

Kelet-Londonban született Trevor Brooks néven, és tizennyolc éves kora előtt, 1993-ban tért át az iszlámra. Eredetileg Omarra keresztelte át magát, de végül Abu Izzadeen néven vált ismertté. A radikalizálódásában kulcsszerepe lehetett annak, hogy a kilencvenes években találkozott több híres iszlamistával, köztük Omar Bakri Muhammeddel és Abu-Hamza al-Misrivel. 

Dicsőítette a 2005-ös londoni terrortámadás elkövetőit, és remélte, hogy ő is öngyilkos merényletben halhat meg. 

Mindennek ellenére úgy tűnik, mégsem tartották folyamatosan megfigyelés alatt, ráadásul még interjúkat is adott, többek közt a Radio 4-nak és a Vice-nak.

A rendőrség ugyanakkor még nem erősítette meg az Independent értesülését. 

Az ABC pedig úgy értesült a férfi képviselőjétől, hogy biztosan nem követhette el a merényletet, mert valójában még mindig börtönben ül.

Francia diákokért aggódnak

Akadt olyan szemtanú is, aki arról beszélt: a vízben és a földön fekvő sérülteket is látott. Az elgázoltak közt volt három francia diák is. Tanárnőjük arról beszélt, nem tudják, életben vannak-e a tanulók. Késő délután a diákok szülei azt közölték, a gyerekek közül kettő kritikus állapotban van, a harmadikat pedig épp operálják. Délután arról számolt be a Szent Tamás Kórház egy orvosa:

egy nő meghalt, többeket pedig rendkívül súlyos sérülésekkel kezelnek. 

A Westminster hídon legalább tíz embert kellett kezelni a londoni mentőszolgálat tájékoztatása szerint. Közben Twitteren arról számolt be egy ITV-szerkesztő, hogy egy nőt sikerült élve kimenteni a Temzéből. Úgy tudni, egy másik járókelőt nem tudtak megmenteni.

Helyi idő szerint délután ötkor a Scotland Yard azt közölte, négy halottja van a merényletnek, köztük a megkéselt rendőrrel és a támadóval.

A Westminster-palota előtt füstölgő autóról itt látható egy felvétel is:

 

– Nem hallottuk a lövöldözést, túl zajos a város – mondta lapunknak az eseményektől egy kilométerre dolgozó Nóra. Állítása szerint a BBC televízió rendkívüli híréből értesültek a Westminsternél történtekről, ezt követően hallották meg a szirénázó rendőr- és mentőautókat. Hozzátette, pár perccel később a helikopterek is feltűntek London egén. – Minden oké – nyugtatta meg a hazaiakat olvasónk.

Diplomáciai forrásból úgy értesültünk, egyelőre nincs magyar érintett.

Mayt a Downing Street 10.-re vitték, az államtitkár újraélesztéssel próbálkozott

A sérültek elszállítására egy mentőhelikopter érkezett ki. A rendőrség kérésére lezárták a westminsteri metróállomást is, a buszokat pedig másfelé terelik. A londoni mentőszolgálat közleményben tudatta, kiemelt jelentőségűként kezelik az esetet, és az első riasztás után hat percen belül már a helyszínen is voltak. 

 
Mentők sebesülteket szállítanak el a brit parlament épületénél
Fotó: Stefan Rousseau / MTI
 

Helyszíni jelentések szerint Theresa Mayt már el is szállították a környékről egy ezüst Jaguarral. Később a miniszterelnök hivatala közleményben tudatta: Mayt visszavitték a Downing Street 10.-re, ahol a vezető a történteket tanulmányozza. 

Anna Soubry korábbi kabinetminiszter közben Twitter-bejegyzéseiben arról számolt be, hogy őt és más képviselőket a rendőrök fegyverrel a kezükben tereltek a parlament előcsarnoka felé. Rémisztő – jellemezte a történéseket Soubry. A parlamenten belül megjelenő rendőrökről képeket is közzétettek időközben:

 

 

Nem változik a terrorkészültségi szint

A helyszínen volt Tobias Ellwood helyettes külügyi államtitkár is, aki a Telegraph szerint megpróbálta megmenteni a megsebesített rendőr életét. Mesterséges újraélesztéssel próbálkozott.

Nem változik Nagy-Britanniában a terrorkészültségi szint – ezt már a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testületének (COBRA) szerda esti ülése után jelentette be Theresa May miniszterelnök az MTI közlése szerint. Nagy-Britanniában így továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.

Merkel: Támogatjuk Londont a terror elleni küzdelemben

Angela Merkel német kancellár a szerdai londoni merénylet után hazája támogatásáról biztosította Nagy-Britanniát a terrorizmus elleni küzdelemben. A kancellár közleményében kiemelte, hogy részvéttel és szolidaritással gondol Németország brit barátaira, minden londonira és különösen a merényletben megsebesült emberekre, akiknek gyógyulást kíván.

Francois Hollande francia államfő ugyancsak támogatását fejezte ki Nagy-Britanniának. Az elnök hangsúlyozta, hogy a terrorizmus – mint fogalmazott – valamennyiünket érint. Emlékeztetett arra, hogy Franciaországot a közelmúltban hasonló terrortámadások érték, ezért országa megérti a britek szenvedését. – Meg kell teremteni azokat a feltételeket, hogy válaszolhassunk az ilyen támadásokra – jelentette ki Hollande. Elítélte a londoni terrortámadást Alexander Van der Bellen osztrák államfő és Christian Kern kancellár is. Ausztria vezetői együttérzésükről biztosították az áldozatok hozzátartozóit és szolidaritásukról Nagy-Britanniát.

Donald Trump amerikai elnök is együttérzését nyilvánította ki Theresa May brit kormányfőnek a szerdai londoni terrortámadás után, és felajánlotta az amerikai kormány segítségét. Trump elnök néhány órával a merénylet után telefonon beszélt Mayjel, és részvétét fejezte ki. (MTI)

 

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.