Ex-diák lövöldözött egy amerikai középiskolában, legalább 17-en meghaltak

MN

2018. február 14., szerda 21:30, frissítve: csütörtök 07:47

Legkevesebb 17 halottja van annak a lövöldözésnek, amely szerdán délután folyt egy floridai középiskolában – adta hírül a rendőrség. A tömeggyilkosságot az iskola egy volt, 19 éves diákja, Nikolaus Cruz követte el puskával. A tettest nem sokkal később letartóztattak. 

Scott Israel, a helyileg illetékes – Broward megyei – seriff közölte, hogy a volt diákot magaviselete miatt kicsapták a parklandi iskolából, ám hogy ez volt-e az indítéka, még nem tudni.

A seriff tájékoztatása szerint a lövöldözés az iskola előtt kezdődött, ott hárman haltak meg. Cruz utána belépett az épületbe, ahol további 12 embert ölt meg. További két személy pedig már a kórházban vesztette életét. A halálos áldozatok között diákok és felnőttek is vannak.

A seriff azt is tudatta, hogy már elkezdték felmérni a gyanúsított digitális profilját, amit pedig eddig találtak, az „nagyon, nagyon nyugtalanító”.

Cruzt egy szomszédos városban, Coral Springsben fogták el, egy órával azután, hogy elhagyta az iskolát – mondta a seriff.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A The New York Times tudósítása szerint Israel arról is beszélt, hogy Cruz egy AR-15-ös félautomata gépkarabéllyal lövöldözött, rengeteg lőszer is volt nála. Ez egy eredetileg katonai célra készült fegyver, különböző változatai beszerezhetők fegyverboltokban, számtalan mészárlásnál használták már, korábbi cikkünkben bővebben foglalkoztunk vele.

„Ez katasztrofális. Nincsenek szavak” – később ezt twittelte ki a seriff. 

Tizenhét embert szállítottak kórházba, közöttük van Cruz is, három sérült állapota válságos – írja a BBC honlapja a helyi egészségügyi szervekre hivatkozva.

Donald Trump a Twitteren fejezte ki részvétét az áldozatok családjainak. Azt hangsúlyozta, hogy egyetlen tanárnak vagy diáknak sem szabad soha úgy éreznie, hogy amerikai iskolában nincs biztonságban. Az elnök folyamatos kapcsolatban állt Rick Scott floridai kormányzóval, aki rögtön a helyszínre utazott.

Robert Runcie, megyei tanfelügyelő a CBS televíziónak adott interjújában „rettenetesnek" mondta a helyzetet. Ő már szerdán délután azt valószínűsítette, hogy az elkövető az iskola egyik jelenlegi vagy volt diákja is lehetett, ugyanakkor leszögezte, hogy az iskola nem kapott fenyegetéseket és a tragédiának semmi előjele nem volt.

A rendőrök nagy erőkkel vonultak fel a parklandi Marjory Stoneman Douglas középiskolához, egy páncélozott jármű és nehézfegyverzettel fölszerelt különleges egységek is láthatók voltak a Fox csatorna légi felvételein. Miközben a diákok feltett kézzel vonultak ki az épületekből, a mentők sebesülteket láttak el az iskola területén. A helyi seriff a Twitteren akkor még azt tudatta, hogy az elkövetőt keresik.

 
A floridai Parkland iskolájánál hatalmas a rendőri jelenlét
 Twitter
 

A miami WSVN hírcsatorna felvételein több földön fekvő, mozdulatlan test volt látható az iskola környékén.

A 18 éves Nicole Baltzer a CNN-nek elmondta, épp egy órán ültek, amikor megszólalt az iskola vészcsengője. Mikor a diákok elkezdtek kivonulni az épületből, hat lövés hallatszott, erre mindenki futásnak eredt. – Nagyon közelről jöttek a lövések – mesélte a lány a csatornának.

A 31 ezer lakosú Parkland Miamitől északra terül el, a középiskolába nagyjából 3 ezer diák jár. Egy felmérés szerint 2017-ben Florida állam legbiztonságosabb városa volt.

2013 óta ez volt a 291. iskolai lövöldözés az Egyesült Államokban, idén pedig már a tizennyolcadik. A 2012-es Connecticuti óta ez volt az egyik leghalálosabb.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.