Magyar bíróságnak adhatják át Malina Hedvig ügyét

MTI

2016. március 18., péntek 22:31, frissítve: szombat 21:45

A várhatóan már a jövő héten felálló új szlovák kormány igazságügyi miniszterének első intézkedései között lehet, hogy a 2006-ban megvert, majd hamis tanúzással megvádolt volt diáklány, Zsák Malina Hedvig ügyét magyarországi bíróságnak adja át – írta honlapján az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap saját értesülésekre hivatkozva pénteken.

Zsák Malina Hedvig kérvénye alapján a fiatal nő ügyének áthelyezését még februárban indítványozta az abban illetékes Nyitrai Járási Bíróság a szlovák igazságügyi tárcánál. A kérelmet a bíróság február 18-án küldte el a szaktárcának, az azonban egyelőre nem közölte, mikorra születhet döntés az ügyben. Erről ugyancsak az Új Szó számolt be a múlt héten.

Bugárék bugázzák

A magyar nyelvű lap szerint az ügy áthelyezéséről a Bugár Béla vezette Most-Híd párt és a szlovák parlamenti választások győztes pártja, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) között zajlott koalíciós tárgyalásokon már megszületett a megegyezés. Az új kormánykoalíció kialakítását célzó, már végéhez közelítő tárgyalássorozaton megegyeztek, hogy az igazságügyi tárca élére a Most-Híd jelöltje kerülhet, s ez a személy a sajtóban megjelent információk szerint a párt szlovák alelnöke, Lucia Zitnanská lesz.

Az Új Szó szerint a Nyitrai Járási Bíróság által a szlovák igazságügyi minisztériumhoz továbbított kérelem elbírálásának hivatalos eljárása az, hogy a szaktárca megvizsgálja, adottak-e a törvényes feltételek az ügy átadására. A lap arról nem tesz említést, hogy a döntés az új miniszter hatáskörébe tartozna. Amennyiben a szlovák szaktárca lehetővé teszi az ügy áthelyezését, annak átvételét a magyar igazságügyi minisztériumnak is meg kell vizsgálnia.

Az alapelv azért nem változik

Roman Kvasnica, Hedvig ügyvédje az üggyel kapcsolatban az Új Szónak szkeptikusan nyilatkozott. Azt mondta: nem tudja, mit képes garantálni az új kormánykoalíció. „Néhány poszton ugyan változás lesz, de a rendszer és az alapelv, amely alapján működik, ugyanaz marad. Meglátjuk, meddig lesznek érvényesek és ki számára maradnak kötelező érvényűek a koalíciós megállapodások” – fogalmazott Zsák Malina Hedvig védője.

Pozsony is tudja, hogy sáros

A fiatal nő ellen – akit vallomása szerint Nyitrán, 2006-ban még diáklányként azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán – még 2007-ben indított eljárást a szlovák főügyészség, miután megveretése ügyében a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő vallotta. Az ügyben hamis tanúzás miatt 2014 decemberében nyújtott be vádindítványt a szlovák főügyészség Zsák Malina Hedvig ellen, aki azonban 2013-ban felvette a magyar állampolgárságot, majd Szlovákiából Magyarországra költözött.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

2012 februárjában a szlovák kormány már nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügyével összefüggésben. Akkori közleményében Pozsony elismerte, bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel, azaz sérülhettek a panaszosnak az általános emberi jogi charta által biztosított jogai. A fiatal nő ellen folytatott eljárás mindazonáltal máig nem zárult le.

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.