Magyarország elsőként veszíthet Trump háborújában

2018. március 7., szerda 12:33, frissítve: szerda 17:20

Valóra válhat a kormánykritikus közgazdászok rémálma, az összeszerelő üzemekre épülő magyar nemzetgazdaság fölött sötét viharfelhők gyülekeznek. Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump múlt hét csütörtökön kezdett el ismét importvámokkal fenyegetőzni, ami ezúttal nemcsak Kínának, de az Európai Uniónak, így Magyarországnak is fájhat. Hétfőtől pedig él az a rendelkezés, aminek értelmében az Egyesült Államokban értékesített acéltermékeket 25, az alumíniumtermékeket pedig 10 százalékos importvámmal sújtják. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb acélimportőre, tavaly 35,6 millió tonnát hozott be külföldről. Ezért az amerikai rozsdaövezetekben választást nyerő Trump jelezte, akár az egész világgal megvívja kereskedelmi háborúját. – Amikor az Egyesült Államok minden országgal szemben több milliárd dollárt veszít, a kereskedelmi háború jó dolog, és könnyű megnyerni – írta a Twitteren Trump egy nappal rendeletének aláírása után.

A New York-i tőzsdén az árfolyamok már a bejelentés másnapján alacsonyabban nyitottak, a Reuters összeállítása szerint a következő napokban továbbgyűrűzött a piacokon a félelem. A hírügynökség szerint

különösen a fejlődő országok gazdaságait viseli meg Trump rendelete,

a legtöbb tőzsde háromhetes negatív rekorddal zár, miközben Mexikó, Dél-Afrika és Törökország valutája is veszít értékéből.

Bár a Reuters szerint a közép-európai országok eddig állják a sarat, cikkük nem túl optimista. Trump ugyanis az elmúlt napokban külön rászállt az Európai Unióra, miután a leköszönő német külügyminiszter, Sigmar Gabriel és az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is keményen reagált csütörtöki bejelentésére. Juncker még aznap 3,5 milliárd dollárnyi amerikai termék megvámolását helyezte kilátásba, amire válaszul Trump közölte: ha az EU tovább emelné az egyébként is magas vámokat, a következő körben az európai autók importján csattan az ostor. A Reuters pedig fölhívja a figyelmet:

ez elsősorban a gyártásért felelős kelet-közép-európai országok, így az ipari termelésre összpontosító Magyarország gazdaságát sújtaná.

Bár a szövetségi rendszereken átívelő kereskedelmi háború küszöbön áll, a frontvonalhoz sorolt magyar kormány mintha nem venne tudomást erről. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden éppen egy újabb összeszerelő üzemet avatott föl Székesfehérváron; az eseményen nem esett szó a kilátásba helyezett importvámokról. Ezzel szemben a tárcavezető azzal büszkélkedett, hogy hazánk mára az európai autóipar fellegvárává vált. Az Arconic-Köfém Kft. 35 milliárd forintos üzemének átadásán a külügyminiszter kiemelte: a beruházásnak köszönhetően félmillióval több alumíniumkerék-terméket fognak gyártani az amerikai Arconicnál, és minimum 200 új munkahely jön létre. De beszédéből kiderült az is, hogy

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

a magyar kormány fejlesztési adókedvezményt nyújtott, a beruházást mintegy 8,3 milliárd forint közpénzzel támogatták.

Különösen kockázatos befektetés lehet ez az amerikai Arconic esetében. Trump ugyanis már a 2016-os választási kampányban többször elmondta, hogy a külföldi termékekre kivetett védővámok éppen az olcsóbb munkaerő miatt külföldre települt amerikai cégek hazacsábítását célozzák. Kérdés tehát, hogy ha a kereskedelmi háború eldurvul, az amerikai cégnek mikor éri meg hazatelepíteni a Székesfehérvárra kiszervezett gyártási munkákat.

Miközben a magyar kormány próbálja megúszni a Trump által meghirdetett „Amerika az első” és az innen kölcsönzött „Magyarország az első” politikák törvényszerű ütközését, a világban egyre többen veszik föl a kesztyűt. Az Európai Bizottság tovább emelte a tétet; Cecilia Malmström kereskedelempolitikáért felelős biztos Trump újabb fenyegetésére reagálva kijelentette: 25 százalékos vámmal sújtanak majd olyan klasszikus amerikai termékeket, mint a Levi’s, a Harley–Davidson és a bourbon whiskey. A kínai kereskedelmi minisztérium egyenesen a világkereskedelmi rend összeomlására hívta föl a figyelmet, Justin Trudeau pedig hétfőn telefonon kereste Trumpot, hogy lebeszélje a radikális fellépésről.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.07.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.