Már csak egy lépésre vagyunk a szaúdi–iráni háborútól

MN

2017. november 7., kedd 14:58, frissítve: kedd 16:59

Irán „közvetlen katonai agressziót követett el” Szaúd-Arábia ellen, amikor ballisztikus rakétákkal látta el a jemeni lázadókat, és ez „háborús cselekedetnek tekinthető” – jelentette ki Mohamed bin Szalman szaúdi koronaherceg egy Boris Johnson brit külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben, amelyből a szaúdi állami média idézett.

Az ügy előzménye, hogy szombaton a szaúdi fegyveres erők elfogtak egy ballisztikus rakétát, amit Jemenből lőttek ki a Rijad közelében lévő – a jemeni határtól 850 kilométerre fekvő – Khalid király nemzetközi repülőtér felé. A szaúdiak szerint a rakétát a húti lázadók lőtték ki, akiket Irán támogat, és maga a fegyver is iráni gyártmányú. Az iráni kormány ezt tagadja.

Szaúd-Arábia és arab szövetségesei 2015 óta szabályos háborút viselnek Jemenben a húti lázadók ellen, hivatalosan az elűzött elnök, Abd Rabbuh Manszúr al-Hádi támogatására. A konfliktus így a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán szembenállásának hadszínterévé vált, amely a jelentések szerint humanitárius katasztrófát, éhezést és járványokat okozott.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.