Még bizonytalan Assange ecuadori jövője

WL

2012. június 23., szombat 12:15

Ecuador még nem döntött a WikiLeaks-alapító, Julian Assange menedékjog-kérelméről, az ügy azonban diplomáciai bonyodalmat okozhat a dél-amerikai ország és Nagy-Britannia viszonyában.

A Londonban tartózkodó Assange a hét elején politikai menedékért folyamodott Ecuador nagy-britanniai nagykövetségén. Minderre azt követően került sor, hogy a brit legfelső bíróság elutasította kiadatási ügyének újratárgyalását. Ezzel pedig valószínűvé vált, hogy a brit hatóságok kiadják Svédországnak, ahol szexuális bűncselekmények vádjával folyik nyomozás ellene.

Rafael Corea ecuadori elnök helyi idő szerint péntek este rádiónyilatkozatban jelentette be, hogy hazarendelte országa londoni nagykövetét. Az államfő mindezt azzal magyarázta, hogy a menedékjog-kérelem rendkívül komoly ügyet jelent, amelyet – mint fogalmazott – rendkívül óvatosan és nagy felelősséggel kell tanulmányozni.
„Semmifajta külső nyomást nem fogadunk el" – hangoztatta az elnök.

Megfigyelők ezzel kapcsolatban emlékeztettek: a londoni külügyminisztérium közvetve jelezte, hogy Assange befogadását barátságtalan diplomáciai lépésnek tekintené. Corea csak annyit mondott: országa mérlegeli a brit álláspontot, de szuverén módon dönt.

Az ausztrál származású Assange – akinek kiszivárogtató portálja két évvel ezelőtt mintegy 400 ezer titkos, illetve bizalmas minősítésű amerikai diplomáciai iratot hozott nyilvánosságra – pénteken úgy nyilatkozott: tart attól, hogy az Egyesült Államokba küldhetik, ahol – a bizalmas dokumentumok kiszivárogtatása miatt – halálbüntetést maga után vonó bűncselekményekkel akarják megvádolni.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Miért innák a legdrágább ásványvizet, ha sokkal többért nyerset is kaphatnak?

Az amerikai yuppie-k úgy veszik literenként 1800 forintért a tömény baktériumtenyészetet, mint a cukrot.

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.