Mégsem találkozik Szijjártó a német külügyminiszterrel

2017. április 10., hétfő 16:48, frissítve: hétfő 19:23

Újra mélypontra jutottak a magyar–német kapcsolatok, a CEU ügye csak tovább rontott a helyzeten. A Magyar Nemzet információi szerint elmarad a május 5-re tervezett berlini külügyminiszteri találkozó a V4-ek és Németország között. Kétoldalú megbeszélésekre sincs esély a közeljövőben. A 25 éve kötött barátsági szerződéseket Merkel csak a cseh és a szlovák kormányfővel ünnepelte, Orbán Viktor nem utazhatott Berlinbe a magyar szerződés évfordulóján.

Valójában egyik fél sem látta értelmét, így nem tartják meg a május 5-re Berlinbe tervezett találkozót Németország és a Visegrádi 4-ek külügyminiszterei – értesült kormányzati forrásból a Magyar Nemzet. Arról már korábban is írtunk, hogy a szervezők nehezen találtak közös témát, amellyel megtölthették volna a napirendet, pedig információink szerint még Orbán Viktor közvetlen környezetéből is próbáltak lobbizni német kereskedelmi szervezeteknél, hogy „vessenek fel gazdasági témákat”, melyeket egy ilyen találkozón meg lehetne vitatni.

Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány csakis olyan multilaterális fórumokon (uniós csúcsok, EBESZ-külügyminiszteri találkozók) kerülhet közvetlen kapcsolatba a Merkel-kormányzat képviselőivel, amelyeknek a jelentőségét korábban éppen Orbán Viktor degradálta, mondván, ez már a múlt, a nemzetközi kapcsolatok természetét a jövőben a kétoldalú megbeszélések határozzák majd meg. Szijjártó Péter információink szerint tavaly év végén és az idei év első heteiben négy alkalommal kezdeményezett kétoldalú megbeszélést Frank-Walter Steinmeier leköszönő német külügyminiszterrel, de a február 12-én államfővé választott alkancellár minden alkalommal elutasította ezt. Sigmar Gabriellel, a mostani miniszterrel szintén nem túl szoros a kapcsolat.

A május 5-i berlini minicsúcs egyike lehetett volna azoknak az egyre ritkább alkalmaknak, amikor a magyar és a német diplomácia vezetőjének lehetősége lett volna a személyes egyeztetésre, de a jelek szerint ebből semmi nem lesz. Információink szerint a megbeszélések esélye gyakorlatilag nullára csökkent az érdektelenség miatt.

Egy német forrásunk úgy gondolja, ebben szerepet játszik az is, hogy a magyar kormánynak annyira rossz a megítélése Berlinben, hogy kormányzati szereplők, hacsak nem muszáj, nem találkoznak magyar kormánytagokkal. Ez lehet az egyik oka annak is, hogy tavaly nem érkezett jelentősebb új beruházó Németországból Magyarországra. Bár a már ittlévő német cégek alapvetően pozitívan látják gazdasági kilátásaikat (a héten a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara gondozásában megjelenő konjunktúrajelentés is pozitív hangvételű lesz), és több közülük bővíti, bővíteni fogja a közeljövőben magyarországi kapacitásait, új szereplők belépéséről nincs szó. Ebben egy német forrásunk szerint szintén szerepet játszik a kormány rossz megítélése.

A CEU-ügy persze csak rontott a helyzeten. A német kormány már tiltakozott az egyetem ellehetetlenítését célzó törvény miatt, és a Fidesz helyzete is egyre nehezebb a CDU által dominált Európai Néppártban, ahol az emberi jogi ügyekre mindig is érzékenyebb és a magyar kormányt már régóta kritizáló skandináv és benelux tagpártok képviselői már nyíltan a Fidesz kizárását szeretnék. A német Manfred Weber az EPP vezetőjeként eddig igyekezett ugyan csillapítani az indulatokat, de a CEU-val kapcsolatban ő is elítélő véleményét hangoztatta. Emiatt magyar részről egyelőre nem fűznek túl nagy reményt egy, az év legvégére vagy már 2018 januárjára tervezett budapesti Merkel-látogatásnak sem, pedig ez szintén nem kétoldalú találkozó lenne, a magyar kormány mint a V4-ek akkori elnöke futna neki egy Németország plusz V4-ek kormányfői találkozónak. Merkel ehhez képest a múlt héten Robert Fico szlovák és Bohuslav Sobotka cseh kormányfőt is fogadta Berlinben. A találkozó apropóját az adta, hogy 25 éve írták alá a német-csehszlovák szomszédsági szerződést. Hasonlót Magyarország is kötött Németországgal, épp negyedszázada, 1992. február 6-án, Orbán Viktor miniszterelnököt mégsem fogadta Angela Merkel. Pedig információink szerint a magyar diplomácia minden tőle telhetőt megtett azért, hogy ez a találkozó létrejöjjön.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

További kritikus pont a kétoldalú kapcsolatokban az a kiskereskedelmi áruházláncokat célzó kormányzati elképzelés, amelynek az Index szerezte meg a legújabb verzióját. Az áruházakat különadókkal sújtó elképzelésekkel kapcsolatban (mivel a brit Tesco is az érintettek között lenne) már Iain Lindsay brit nagykövet is megfogalmazta kifogásait a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Úgy tudjuk, német részről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternél tiltakoztak, mivel több német áruházlánc működését is befolyásolná a törvény. A jelek szerint a kifogásoknak eddig nem volt foganatja.

Egyelőre nem ígér sok jót a jövő sem. Jelenleg úgy tűnik, hogy az idei német választások után a magyar kormánnyal szemben régóta kritikus Martin Schulz lehet az új külügyminiszter. Úgy tudjuk, az EU volt elnöke és a magyar kormányfő között finoman szólva nem baráti a viszony, Orbán Viktor saját kollégái előtt meglehetősen sajátos stílusban emlegeti Schulzot.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.