Mindent tudni fognak az amerikaiakról a netszolgáltatók

MTI

2017. március 29., szerda 12:28, frissítve: szerda 13:54

Elfogadta az amerikai képviselőház azt a javaslatot, amelynek értelmében az internetszolgáltatók a jövőben az ügyfelek engedélye nélkül is felhasználhatják és akár tovább is adhatják előfizetőik adatait, a többi között például azt is, hogy milyen weboldalakat látogattak.

A ház kedden 215 igen szavazattal, 205 képviselő ellenszavazata mellett fogadta el a javaslatot, amelyről a szenátus már korábban szavazott, így most Donald Trump elnök elé kerül, aki támogatja a korlátozás eltörlését, így várhatóan alá is írja majd a törvényt.

Az amerikai médiahatóság, a Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC) tavaly októberben hozott határozatot arról, hogy az internetszolgáltatók csak a felhasználók beleegyezésével használhatják fel az ügyfelek adatait.

„Az amerikaiak elsöprő többsége nem ért egyet azzal, hogy az adatok áruba bocsáthatók legyenek, főleg nem beleegyezés nélkül” – hangsúlyozta a demokraták képviselőházi frakcióvezetője, Nancy Pelosi korábbi házelnök, hozzátéve: az internetszolgáltatók „mélyen személyes” információk birtokában vannak előfizetőikről és családjukról.

A döntés bírálói szerint a korlátozás megfojtja az innovációt, vesztesekre és nyertesekre osztja fel az internetes cégek piacát. Azzal is érveltek, hogy a nagy internetes cégek, mint például a Google vagy a Facebook minden további nélkül felhasználhatják ügyfeleik adatait. Az FCC szabályainak támogatói szerint viszont az internetszolgáltatók messze több adatra látnak rá, mint az internetes cégek, tudnak minden felkeresett weblapról és arról is, hogy ki kivel levelez.

Emellett azt mondják, hogy a piaci verseny fogja kikényszeríteni az adatok biztonságát, mert az ügyfelek majd olyan szolgáltatót választanak, amely biztosítja adataik védelmét. A The Verge című híroldal viszont rámutat, hogy sok helyen alig van verseny a szolgáltatók között, mert csak egy szolgáltató elérhető.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az FCC szabályának eltörlésével a szövetségi törvény továbbra is védi az előfizetők adatait, de a jogszabály nem részletezi kimerítően, hogy a szolgáltatóknak mit és hogyan kell tenniük. Erre tett kísérletet saját szabályaival az FCC. Az FCC Trump által kinevezett, új vezetője viszont világossá tette, hogy ellenzi a szabályokat, s úgy véli, hogy a fogyasztók adatvédelmével a fogyasztóvédelmi ügyekkel foglalkozó hatóságnak, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságnak kellene foglalkoznia.

Kiszavazott viszont a kérdésben a ház republikánus frakciójának több tagja is. Egyikük, Kevin Yoder kansasi képviselő szerint az FCC szabályai „csak a józan észnek megfelelően” adtak lehetőséget arra, hogy a fogyasztók rendelkezhessenek saját adataik felett.

„Nem akarjuk, hogy a kormány akaratunk ellenére hozzáférjen az adatainkhoz, és ez a cégekre is vonatkozik” – emelte ki Yoder.

Élesebben fogalmazott a demokrata párti Jared Polis Coloradóból. „Azok a képviselők, akik ezt megszavazták, magánérdekeknek árusítják ki az amerikai népet” – mondta.

Az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) nevű jogvédő szervezet felszólította Donald Trumpot, hogy vétózza meg a javaslatot, s „mutassa meg, hogy nem a vállalatvezetők, hanem minden amerikai elnöke”.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.